Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Utálom a gyerekeket, mit tegyek?

Utálom a gyerekeket, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Anya 1 hónapja szült, de már most teljesen kikészített a folyamatos bőgés.

Azt sem tudom, minek tartotta meg, akkor fél éve voltak együtt a pasijával, aki azóta hozzánk költözött. Különben egy nagyon bunkó, lenéző ember. Úgy beszél velem, mintha a hátsójából húzott volna ki.

Anyám folyton idegbeteg, bőg, hogy mennyi dolga van, pedig a pasija többet foglalkozik a gyerekkel, mint ő. Van, hogy az egész napi törődés az, hogy szoptatja. A pasi játszik vele, simogatja, stb.


Alapból nagyon utálom a gyerekeket, egyszerűen semmi közös hang nincs meg velük, én nem is akarok soha gyereket. Mindig is így gondoltam, nem is fog változni. Mondtam anyának anno, hogy rám ne számítson, hogy vigyázok rá, mert nem fogok. Most meg az a baja, hogy nem tudnak elmenni vacsorázni heti 2x, mert nem fogok vigyázni rá..


2014. febr. 15. 16:34
1 2 3 4 5 6 7
 41/67 A kérdező kommentje:

Te tudsz olvasni? És szöveget értelmezni?

Mert már egyszer LEÍRTAM, hogy NEM VÁGYOK FIGYELEMRE, semmi ehhez hasonlóra.

Nekem teljesen megfelel, hogy nem foglalkoznak velem. Nem igénylem.


Leírnád, hogyan tartsam el magam középsuli mellett? Írok adatokat. A helyszín Budapest, tehát ilyen árakkal számolj. Jelenleg szinte alig vannak kiadó szobák, tehát számolj albérlettel. Minden egyes nap 4-kor végzek, jelenleg 2 nyelvvizsgát csinálok. Ami heti 4 délutánomat elviszi, olyankor 8-tól vagyok szabad.

Tudnál olyan diákmunkát ajánlani, amivel el tudnám így tartani magam?


Ha igen, várom a válaszod és hétfőn már intézkedek is!

2014. febr. 15. 17:44
 42/67 anonim ***** válasza:
98%

Nem kell egymás torkának esni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyerekek a társadalom jövőjének alapkövei, ezért nagyon értékesek, és védelmet érdemelnek. Viszont azt sem lehet letagadni, hogy a folyamatos csecsemőordítás piszkos módon idegesítő, és aki erre lelkiekben nincs felkészülve, annál hamar el tud szakadni az a bizonyos cérna. Aki nem hiszi, próbálja ki.

A kérdező bizonyos szempontból még valóban gyerek, mert egyelőre nem állt a maga lábára, neki is joga van az otthoni nyugalomra. Egy gyerek az őt vállaló szülő felelőssége, ezért nem etikus a kicsit lepattintani a nagynak, ha a szülők épp ide-oda akarnak menni (ha magától megteszi, az szép dolog, de nem kényszeríthető rá). A normális megoldás a külön szoba lenne, már ha van rá lehetőség, hogy a nagyot a lehető legkevésbé zavarja a kicsi.

2014. febr. 15. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/67 A kérdező kommentje:
Csak simán beláttad, hogy igazam van és nem tudsz mit írni. Semmi köze a büszkeségemhez, sőt, semmihez. Igen, új élet, csoda, stb, attól még ugyanúgy utálom őket.
2014. febr. 15. 17:45
 44/67 A kérdező kommentje:

Ha normálisan megkértek volna, hogy mondjuk 2 hetente vigyázzak szombat este rá, azt mondom oké, menjetek, jó szórakozást, elleszek vele.


De így nézett ki: ezentúl szerdán és szombaton elmegyünk 6-kor, hajnalban jövünk, etesd meg ekkor és ekkor. Mondtam, hogy már bocsi, nem kéne ezt megbeszélni? Kész tényekkel álltak elém. Teljesen normálisan kérdeztem, a válasz pofon volt mindkettőjüktől. Hogy márpedig nekem kötelességem vigyázni rá, amikor csak akarják. Ha napközben akarnak elmenni, majd lemondom a nyelvóráimat.

2014. febr. 15. 17:48
 45/67 A kérdező kommentje:
Márpedig nem azért dolgozom hétvégente (mielőtt belekötnétek, szabin vagyok most hétvégén), hogy kidobjam a pénzt a lemondott nyelvóráimra.
2014. febr. 15. 17:49
 46/67 anonim ***** válasza:
97%

Tudod kik írnak ide, kérdező? Fiatal anyukák, akik otthon unatkoznak... Ezért kapsz ilyen válaszokat és ne is számíts jobbra, hiába van igazad. Tényleg, ki szerint normális, hogy a gyerek anyja csak bőg, közben az apja intéz körülötte mindent és esténként meg megy a patália, hogy ki keljen fel a gyerekhez?


Egy a gond: nem tudom, hogy mi segítene rajtad. A füldugó nem segít, elköltözni nem tudsz. Komolyan, nem tudom, hogy ki írja ezt be minden kérdés alá, de gondolkozzon már, hogy hova fognak felvenni valakit frissen érettségi nélkül. Szerintem igazán elvárhatja a kérdező, hogy normális környezetben megszerezhessen egy egészségügyi szakközepes végzettséget. Majd utána lehet olyat írogatni, hogy költözzön el, de addig éljétek ki máshol a frusztrációtokat.

2014. febr. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/67 anonim ***** válasza:
92%
Felpofoztak? Pf, hát így én is durciznék. Meg mi az, hogy meg se képesek beszélni veled? Meg hogy le kell mondanod a nyelvóráidat... Megmondanám, hogy nem, és kész. Ha van annyi pénzük, hogy bejárónőt fogadnak, akkor szépen perkáljanak a bébiszitternek is, de nehogy már elrángassanak a nyelvórádról, meg a végén majd a suliból, munkahelyedről is!
2014. febr. 15. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/67 A kérdező kommentje:

Én is gondolkoztam a megoldáson, de semmire sem jutottam.

Tanulni nem tudok máshol, mert úgy tudok a leggyorsabban, ha kimondom, amit tanulok. Könyvtárban ezt ugye nem lehet...

A falak gipszkartonból vannak ráadásul itthon.

2014. febr. 15. 17:54
 49/67 A kérdező kommentje:

A bébiszitter "túl drága". Persze a legdrágább cigit szívni nem drága...

Meg minden túúúl drága, ha egyszer "rám is sózhatnák"

2014. febr. 15. 17:55
 50/67 A kérdező kommentje:
Most azért elég rendesen kiröhögtelek te frusztrált banya:DD
2014. febr. 15. 17:56
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!