Titeket vertek a szüleitek? (Többi kérdés lent)

Szörnyű ilyeneket olvasni.A buta,primitív ember kommunikálnak csak veréssel,meg kínzással.Senki szülőjét nem akarom megbántani,de ez a véleményem.Egy kis fenékre ütés kisebb korban,ez még belefér,de csak annyira,hogy ne fájjon.

Visszatérve a kérdésre igen én is kikaptam,nem sokszor,de azért előfordult.Egyszer egy barátnőmmel játszottunk nálunk és elég elevenek voltunk.Erre anyám nekem esett és megcibálta a hajamat.A barátnőm még a mai napig emlegeti,tehát ő se felejtette el.Apu egyszer azért vert meg,mert mesét akartam nézni ő meg a hülye híradóját.Illetve nem is megvert,hanem a földön rugdosott.Kb. 4-5 éves lehettem...Nem is az én rosszaságom miatt vertek,hanem a saját türelmetlenségük,meg idegbajuk miatt.Nem is sikerült normális kapcsolatot kialakítanom velük egész felnőtt koromig.A hideg kiráz még most is,ha esetleg meg kell puszilnom őket.Megölelni,meg képtelen lennék egyiket se.Csak velük vagyok távolságtartó,más emberekkel általában jól kijövök. 30/N

Engem 12 éves koromig osztogatták a szüleim a pofonokat. Legtöbbször akkor kaptam, amikor sírtam, mert éjszakásként dolgozott a fater és nem tudta kialudni magát. Amúgy nem tudom, hogy nevelési célzattal e, mert apám véleménye naponként, sőt óránként változott. Például ha reggel olyan kedve volt, hogy nevetett azon, ha kiejtettem a kezemből a villát, azért lehet, hogy este már megpofozott. Szóval a legváratlanabb helyzetekben kaptam és inkább indulatból. Igazi verés 3-4-szer volt, pofon viszont szinte minden nap. Nálam is volt hideg zuhany, de az a lekötözés nagyon durva. Aki ezt csinálja a gyerekével, azt le kéne csukatni. Anyám az más tészta, ő inkább nevelési célzattal adott néha egy-két taslit, amikor visszabeszéltem neki. Volt olyan például, hogy együtt tanultunk és amikor elmagyarázta a leckét, megtapsoltam. Ez annyira megsértette, hogy három nyaklevest is kaptam. De 12 éves koromra annyira kezelhetetlen lettem, hogy már a verés sem ért semmit. Ha el akartam menni, akkor is elmentem otthonról, ha apám megvert. Egy idő után, miután még olyanokért is felpofozott nyilvánosan(!), hogy "igen" helyett azt válaszoltam, hogy "jó", már nem érdekelt semmi, mert végül is mindegy volt, mit teszek, úgyis kapok. 12 éves koromra nagyon kinyílt a szám, viszont akkor a szüleim szobafogságra ítéltek, ami nagyon összetört, de még így is sokszor megszöktem, ha a barátaimmal akartam lenni. Innentől kezdve már nem bántottak fizikailag, csak a lelki terror maradt, a "nem érsz semmit" blabla. Csak néha csattant el egy-két pofon, de azt mindig megbosszultam. De szerintem a mai napig képesek lennének megverni, úgyhogy a félelem maradt. Aki egyszer megteszi, az megteszi máskor is.

A következménye az lett, hogy 18 éves koromra tönkrementem, szétestem és segítséget kellett kérnem. Nem voltam depressziós, viszont személyiségzavaros az igen, ráadásul nem kis szinten. Ki sem alakult az igazi személyiségem, mert a környezetem ezt a folyamatot hátráltatta a türelmetlenségével. Zárkózott lettem, pedig vágyok a társaságra és az emberi kapcsolatokra, de nem tudok megnyílni.

Hű, én is kaptam párszor.

Nem tudom hány éves lehettem, talán 5, ilyen körül. Apám nagyon elverte a fenekemet, mert megkértem anyut, hogy segítsen bekötni a cipőfűzőm. Tudniillik, mamámék eléggé elkényeztettek, ők szoktak segíteni bekötni a cipőmet. Anya épp órát tartott otthon, és megkértem, hogy segítsen. Apám meg felhúzta magát, és elég jól elfenekelt, vagy 20 percig sírtam utána.

A másik nagy "verést" amire emlékszem, anyutól kaptam általános iskolában. Különóra volt suli után, amiről nem tudtam (föci), és akkor még nem volt telefonom, hogy szóljak anyunak. Plusz aznap kaptam egy hármast matekból (sajnos sosem voltam jó fizikából/matekból). Hazaértem, anya egyből ideges volt, hogy hol voltam. Mondtam neki, hogy sulis dolog volt, plusz kaptam egy hármast is. Erre MINDEN ELŐZMÉNY NÉLKÜL nagyon durván megpofozott és megcibálta a hajam, de úgy, hogy lerepült és elgörbült a szemüvegem, plusz viccen kívül majdnem bepisiltem :/ :D rettenetesen megalázó volt, és fájt is, nem éreztem jogosnak.

Amikor még kisebb voltam, és szüleim még együtt voltak (6-7 éves koromban váltak el, mert apám alkoholista), apa megmarkolta a pulcsimat és feltolt a falra... (???)

Sarokban álltam/térdeltem már többször is.

Mikor tizenéves lettem anyummal elég feszült volt a viszony, ordibálás kb. mindennapos volt.

Annak is tanúja voltam párszor, hogy a szüleim verekedtek, valamint apám két öngyilkossági kísérletének is.

Hogy mi az eredménye? Depresszióra hajlamos vagyok, az öngyilkosságra már számtalanszor gondoltam, de nem mint valami rossz dologra, hanem valós/helyes megoldásra. Könnyen felkapom a vizet, sokszor kiabálok, bizonytalan vagyok és könnyen elsírom magam (mérgemben is). Hamar feladok dolgokat, és még hamarabb kezdek újabbakba, de azokat is feladom egy idő után. Nincs kitartásom, rengetegszer érzem reménytelennek vagy kilátástalannak a jövőmet. Szeretem a szélsőséges dolgokat, bár ez nem egy rossz dolog, tehát nem rossz értelemben szélsőséges. nagyjából ennyi.

23/N

41 éves nő vagyok,1 leánygyerekes,egyedülálló,karrierjében sikeres.(mondjuk evvel kezdem).

Engem kb 17 éves koromig vertek,nem azért,amiért megérdemeltem volna,hanem úgy,ha olyan kedve volt.Szóval kiszámíthatatlanul.Végig féltem,hogy úgy üt meg,hogy ottmaradok.

Féltem attól a pszichopatától kb 20 éves kormig amíg együtt laktunk.

Persze,hogy kialakul nálunk pszichés gond,hiszen a leintimebb kapcsolatot a szülők alakítják ki.Ha a legintimebb minta félelemkeltő,akkor félni fogsz kialakítani intim kapcsoltatot,mivel tudatalatt azonosítod avval...

én is kaptam párszor, nevelő célzattal. 1X vagy kétszer nadrágszíjjal is, ha bántottam a húgomat. totál jogos volt és nem is hagyott nyomot bennem. egyetlen egyszer kaptam úgy, hogy akkor nem éreztem jogosnak, felnőtt fejjel persze értem (egy félreértés volt az egész, gyerekszáj. mondtam valami HIHETETLENÜL sértőt és bántót apámnak, (tényleg nem direkt, nem tudtam mit beszélek) nem az volt a legnagyobb nyaklevesem de csak azt jegyeztem meg)

nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel.

és ahogy az élet más területén sem, itt sem csak a két véglet létezik. nem egy tökéletes világban élünk tökéletes szülőként a tökéletes gyerekeinkkel, és ha néha-néha urambocsá' elszakad a cérna, az igenis ÖSSZEHASONLÍTHATATLAN azzal, ha valaki rendszeresen, ok nélkül, erővel bántja a gyerekét.

anyám nevelt egyedül, egészen pici koromtól fogva. óvónői végzettsége van, tanult gyerekpszichológiát.

kisebb koromban biztosan kaptam a popómra ha nem úgy viselkedtem ahogy kellett volna. legtöbbször inkább csak elmagyarázta h mit miért ne csináljak. azt mindig hangsúlyozta h nagyon félt, és nagyon szeret, ezt éreztem is.

ha később, kisiskolás koromban kaptam néhány makarenkói pofont, azt meg is érdemeltem. pl. ha hazudtam, ha nem csináltam meg azt, amit megígértem, ha szemtelen voltam. egyáltalán nem haragszom ezért anyámra, és akármilyen negatív élmény, attól még a javamra vált, és tanultam belőle. egyfajta nyomaték volt.

amikor jól viselkedtem, akkor pedig erős pozitív megerősítést kaptam, ez motivált is elég rendesen, máig jobban hat rám a dicséret mint a letolás.

sajnos párszor előfordult, h anyám idegességében lekevert egyet, de utána mindig bocsánatot kért, és a végén együtt sírtunk. ez arra döbbentett rá, h milyen sokat gürizik értem, sok stresszt kell elviselnie naponta hogy nekem könnyebb legyen az életem. néhány ilyen alkalom után már nem adtam okot arra hogy felmenjen benne a pumpa, megcsináltam a házimunkát, tanultam normálisan, nem csináltam hülyeségeket.

alapvetően jó emlékekkel gondolok a gyerekkoromra, ha kikaptam, mindig megvolt az oka, ahogyan a dicséret is járt ha helyesen viselkedtem.

imádom anyámat, mostanra mint két barátnő, úgy vagyunk, mindent meg tudunk beszélni, bár ez a kezdetektől működött.

26N