Tényleg normális, hogy az emberek "majd megélünk valahogy" hozzáállással vállalnak gyereket?
Tegnap feltettem egy kèrdèst, hogy engednètek-e a minimálbères szülölet gyereket vállalni (persze csak elmèletben), mire kb. kèt oldalon keresztül taglalták, hogy a minimálbères is ember, alig aladt olyan, aki felelötlensègnek tartotta a dolgot. Söt, mikor leírtam, hogy gyerekkènt sokszor meleg ètel helyett csak kenyeret ettünk, az volt a válasz, hogy az ia kaja...
Nem èrtem, mièrt jò az egyeseknek (ès itt nemcsak a minimàlbèresekröl beszèlünk), akik nehèz anyagi helyzetbe szülnek. Megèrtem, hogy ök is vágynak gyerekekre, de szeretettel nem lehet jóllakni, ès ez a "majd lesz valahogy" olyan felelötlen hozzáállás
Vagy tènyleg bìzzuk a szerencsère?
Az anyagi helyzet terhesség alatt vagy meglevő gyerek mellett is megváltozhat.
No meg alapvető emberi jog a gyerekvállalás. Ki döntené el, hogy mi alapján ad ilyen jogot vagy vesz el?
Ráadásul sok esetben külső körülmények befolyásolják egy család helyzetét. Gondolj a mostani Dunaferr alkalmazottakra. Kétlem, hogy 1500 embert felvennének máshová. Akinek most terhes a felesége, mit csináljon, vetessék el?
Bizonyos szintig pedig működik az, amit mondasz: gyámügy. Ha a gyereket nem látják el megfelelően, akkor közbelépnek.
Ráadásul sokszor sokkal rosszabb helyzetben lehet egy gyerek, mint az anyagi nehézségek. Bántalmazó szülők, elhanyagoló szülők (ez pl. gyakoribb a jómódúak között). Milyen kritériumrendszer alapján osztanád ki a "szülési jogot"?
Oké nincs munka és akkor szülünk egyet gyes-re az a megoldás, nem a továbbképzés, hogy több lehetősége legyen munkát találni?
Nem azt mondom, könnyű munkát találni de azért nem is lehetetlen, főleg akinek nem csak 8 általánosa van.
Igen, nagyon sokszor gondolom úgy, hogy nem kellett volna megszületnem.
Pedig próbálom pozitív oldalról nèzni a dolgokat, de sajnos viselem a nèlkülözès testi-lelki jeleit. A szegènyes táplálkozás miatt mindig vitaminhiánuom volt ès sose nyomtam többet 50 kg-nàl. Vèzna, gagyi ruhákban járôló gyerek voltam, akit a többiek csûfoltak, ezèrt máig megfelelèsi kènyszerem van. Továbbtanulàsról szó sem lehetett, mert dolgozni kell, az èrettsègivel meg nem kapok soha az 3letbem normális munkàt.
Semmi lehetösèg vagy kilátás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!