Szüleiteket, nagyszüleiteket ápolnátok, esetleg magatokhoz vennétek idős korukban, ha már nehezen látnák el magukat?
Nem.
El kell adni a lakásukat, vagy házukat, és annak az árából húzzanak befele valalamelyik nyugdíjas otthonba.
Ott a legjobb. Meleg étel, télen meleg lakás, hasonló korú társalkodó társak, orvosi felügyelet, minden.
#31
Vagy fizettek egy ápolót, aki segít nekik az alapvető dolgokban, napi pár órát.
Remélem a te gyerekeid is kihajítanak amikor eladják a tetőt a fejed felől.
Hol írta 30-as, hogy hajítsák ki, miután eladták a tetőt a feje felől? Pont hogy azt írta, hogy a ház árából lehet fizetni otthont, és azon belül ápolást.
Tudod, hogy mennyibe kerül a "fizessetek pár órát"? Tízezer Ft/óra alatt ki se mennek a szakápolók. Neked lenne napi 30-40 e Ft-od ápolót fizetni?
Gondolom, egy vénasszony vagy, aki azt hiszi, hogy neki minden IS jár. Maradhasson a saját lakásában élete végéig - ő nem változtat, nem mozdul -, a gyerekei meg szakadjanak meg.
Köszönöm szépen.
Ti előttem valóban értitek mire gondoltam.
Semmiképp a rossz bánásmódra.
Mindenki éljen szépen a magavkus kuckójába amíg eltudja magát látni.
Amikor már nem, akkur viszont el lehet adni a lakást és lehet egy szép otthonba benenni.
Ott minden ellátás megvan.
Programok vannak, TV szoba van, orvos, főtt étel minden nap,meg egyebek.
Szerintem ez egy teljesen kultúrált formája annak, hogy hogyan bánjunk megöregedett hozzá tartozónkkal.
30#
Egyrészt van szociális gondozói szakhálózat, aki segít ellátni a még épeszű, csak már gyengülő időseket. A házáról, lakásáról, nyugdíjáról mindenki maga dönt, nem az ilyen szánalmas "elintézők".
#33 Egyrészt férfi vagyok, akinek már volt rokona ilyen intézményben, én biztosan soha sem mennék ilyenbe.
#33, 34 Én nem tehetek arról, hogy olyan csórók vagytok, hogy nem telik ápolóra.
Megvan a tapasztalatom és a rálátásom ezekről az "aranyalkony öregotthon" típusú elfekvő intézményekről ahol félmeztelenül, vagy pizsamában, pelenkában vegetálnak az idősek, több óráig a vizeletükben, ürülékükben, 2-3 milliós belépőért, 200.000 Ftos havi díjért, amit ritkán fedez a nyugdíj, büdösben, kettesével egy szobában, esetleg egy haldoklóval.
Amiket irkáltok, abból Magyarországon csak pár van, az a többszöröse árban annak amit leírtatok, de leginkább az amerikai filmekből veszitek az információtokat.
Anyámék odavették a nagyapámat amikor magára maradt, nagyon nehéz évek voltak, én magamhoz vettem anyámat akivel szintén nem volt egyszerű.
Megkímélem a gyerekeimet mindkét változattól.
#36, A házáról, lakásáról, nyugdíjáról mindenki maga dönt, nem az ilyen szánalmas "elintézők".
Úgy van.
Dönthet úgy, hogy nem adja el a lakást és a nyugdíját is feléli.
Innentől kezdve pedig a gyermeke is dönthet a a saját fizetéséről és nem az ilyen "nem tehetek arról, hogy olyan csórók vagytok, hogy nem telik ápolóra" beszólogatók.
A gyerek se tehet arról, hogy a szülője olyan csóró, és nem tartalékolt az élete utolsó éveire szakápolóra. Mert ezt inkább a kölykéről szeretné lenyúzni.
36. Napi szinten a magán ápoló több 10 ezer Ft. Havi szinten ez közelít az millióhoz. Gratula ha neked telik erre, de nem kell másokat létezni ha nekik nem.
"Megkímélem a gyerekeimet mindkét változattól." Ez alatt mit értesz?
Olcsó otthon,= gyönge bánásmód.
Drága otthon, = szuper bánásmód.
Ez ennyire egyszerű.
A piacon is van 1.800 ft-os kolbász, meg van 5.500 ft- os kolbász.
Kóstold meg mindkettőt.
Érezni fogod a különbséget.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!