Az apám átvágta a vőlegényemet. Joggal vagyok kiakadva? (23/L)
A történet onnan indult, hogy a közelgő születésnapomra az ajándékomat apa és a vőlegényem 2 héttel ezelőtt megbeszélték, hogy közösen veszik meg, fele-fele arányban.
Pár napja megtudtam, hogy a vőlegényem ment el megvenni másfél hete, kifizette nyilván a teljes árat és apa kérte, hogy írja le neki mennyi a fele, és mondta, hogyha találkoznak készpénzben szeretné neki odaadni.
A párom 3 nappal ezelőtt megírta neki, hogy mekkora az összeg és megbeszélték, hogy ezen a héten valamikor találkoznak, mielőtt még apám elutazna. (Holnap reggel indul Olaszországba.)
Tegnap este felhívta a vőlegényem, hogy a mai napon reggel 9 körül vár mindkettőnket az irodájában, nála lesz a pénz is.
Én apa cégénél dolgozom, tehát én amúgy is jövök ide az irodába 9-re minden nap, de a párom csak 10-től dolgozna, de mondta, hogy találkozója van apával, így ő is jön be velem 9-re.
Megérkeztünk 9 körül és apám sehol nem volt. Utána a párom 9:50-ig várt rá, de apám se nem jött, se nem szólt, hogy miért nem tud jönni. Utána nyilván már nem tudott tovább várni apára és elment dolgozni, de még 9:50-kor sem jött semmilyen üzenet, hogy ne várjon rá. Hozzáteszem apám tudta, hogy a vőlegényem 10-től dolgozik.
Majd 10:15-kor beszédült apa, hogy "jaj, gy eltelefonáltam az időt otthon, most jól megszívattam Zolit, mi? Na majd legközelebb!"
Ennyivel lerendezte, hogy a vőlegényem miatta korábban kelt, eljött, parkolót keresett, parkolót vett, feljött az irodába és várt rá 40 percig, majd mikor már majdnem elkésett a munkájából, akkor elindult. A párom és én is olyanok vagyunk, hogyha valaki megígér valamit, akkor tartsa be és ha nincs ott, akkor nem fogjuk elkezdeni még mi hívogatni, hogy miért nem méltóztatik a megbeszélt időre eljönni.
Hatalmas csalódás ez apámtól, mert velem és a hugommal ezt már korábban is csinálta, de legalább akkor szólt. Nem gondoltam, hogy a leendő férjemmel is beáttsza.
Most itt járkál fel-alá és nevetgél az alkalmazottakkal, mintha mi sem történt volna.
Ti mit tennétek?
Ha felhozom, majd még ő fog megsértődni, hogy neki mennyi dolga van, én meg ezzel sokkolom.
A párom olyan, hogy
Harmadik bekezdés: "tegnap este felhívta a vőlegényemET"
Köszönöm a megértéseteket az elírások tekintetében, kissé ideges vagyok.
Drámakirály és királynő.
Mit kápéztok, ti nagy vállalkozók.
Nem, nem vagyok irigy.
#6
A kérdés arra irányul, hogyan jelezzem neki, hogy mutasson több tiszteletet a párom felé. Kivételesen nem arról, hogy te irigy vagy-e vagy sem. Sajnálom :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!