Ilyen esetben elmondanátok a szüleiteknek hogy felmondtatok a munkahelyeteken?
Ahhoz hogy értelmezhető legyen a kérdés muszáj elmondanom, hogy olyan gyerek voltam akinek mindig megmondták hogy mit kell csinálnia, a szüleim sokat vártak el tőlem én pedig igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak, sosem az alapján döntöttem hogy én mit szeretnék, hanem hogy ők milyennek akarnak látni. Egy nagyon nívós egyetemet végeztem el, később rájöttem hogy ezt is csak azért mert belém nevelték, hogy a presztízsre szükség van.
Na lényeg a lényeg arra is rábeszéltek, hogy hol kezdjek el dolgozni és egyik szülőm egy elég nagy protekcióval bejuttatott. Én igazából nem érzem rosszul magam a munkahelyemen, de nagyon frusztrál hogy ez megint nem az én saját döntésem volt és fel se vettek volna protekció nélkül (ezt éreztette velem az igazgató is).
Tudom hogy nagyon nevetségesnek tűnik hogy felnőttként itt tartok, de szeretnék ezen változtatni. Van 1 B tervem amit szívesebben csinálnék viszont a szüleimnek az megint nem tetszene, ebben biztos vagyok. Nem tudom, hogy elmondjam nekik, mert végülis ők juttattak be…elég hülyén jön ez ki.
Minden ilyen pozíció csak falból van meghirdetve, mert eleve megvan a jelölt az ilyen protekciós csókosok, hogy fel kell venni, mese nincs.
Így működik ebben a nyomorult orszégban az urambátyám viszony.
Kirakják az álláshirdetést, de eleve megvan, hogy a se__nyaló jani kölykét kell bejuttatni, mert különben irgumburgum.
Hogy mit tegyél? Semmit, mint ahogy semmit sem fogsz. Az egész életed arról fog szólni, hogy benyomnak mindenhova.
Nem tudom miért lettem lenegatívolva, amikor ő maga vallja be, hogy protekció révén van ott, ahol.
De ok, akkor a funkcionális analfabétákat cserébe én is viszonzom ezzel a gesztussal. XD
Ha protekcióval kerültél be valahova diplomával, akkor vedd figyelembe, azt hányan voltak a munkádra alkalmasabbak nálad. Az ilyen munkák további előnye, hogy szinte biztosan többet keresel, mint máshol. Persze lehet szar munka és alul vagy fizetve, és a protekció miatt vettek fel. Utóbb a ritkább...
Remélem azután mondasz fel, hogy van másik munkád! Én akkor szólnék mikor már felvettek az új helyre.
Egyéb dolog pedig, a létező legrosszabb időszakot találtad a dacolásra. Folyamatosak a leépítések, és a protekciós helyen stabil munkahelyed lesz ezen időszakban is.
Hát tényleg szörnyű, hogy kitaníttattak, szereztek neked állást ami nem is rossz.
Beszélgess el pár kevésbé szerencsés emberrel, akinek nincs ekkora hátszele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!