Lelkisérült lettél, mert neha kikaptál néha a szuleidtől?

Szerintem ha kiskorától kezdve következetes és a megfelelő helyzetekben szigorú nevelést kap a gyerek, akkor nem lesz szükség testi fenyítésre.

Ha viszont ez valamilyen okból kifolyólag elmarad, akkor úgy gondolom, előfordulhat olyan élethelyzet, amelyben drasztikusabb eszközöket kell bevetni a gyerek fegyelmezésére.

És nem, nem a szülő idegességének a levezetése a fontos, de azért néha jól jönne a keményebb fellépés.

Pl amikor egy gyerek TELJESEN RANDOM a szemembe dobta a homomot, valahogy kicsit komolyabb beavatkozást vártam a "Jaj, kicsi Édenke, nem szabad." csicsergéstől.

Szóval persze, az lett volna az ideális, ha a legelső pillanattól kezdve szorosan fogod a gyereket, csakhogy gyermektelenként a partvonalról ezt nagyon könnyű odaböffentenem. Az elszúrt nevelés megoldása viszont biztosan nem az, hogy továbbra is kitartunk mellette. Legalábbis én így látom.

32

A verés valóban abúzus, egy tasli viszont nem verés. Ahogy vacsi nélkül ágyba küldeni a gyereket nem éheztetés, egyszer-kétszer rákiáltani pedig nen lelki terror.

És ezt úgy mondom, hogy nem támogatom a testi fenyítés semmilyen formáját, de azért odáig ne puhuljunk el, hogy egy fenékre csapásnál rögtön gyermekkínzást kiáltunm.

Nem támogatod ja, de csak egy kicsit....

Mindegy is de szerintem ami fontosabb, a kérdező nem keresi, hogy mi más lehet a probléma hanem az egyetlen eszközhöz nyúlna amit ismer, hogy na akkor fizikai agresszió, nem tudok mást! De nem beszélné meg senkivel, akár egy szakemberrel h mit is kellene tenni, es hogy volt eddig. Félszavakbol itt olyanokat tudunk meg h ő eddig elhitte, hogy nem lehet nemet mondani a gyereknek. Ki es miert mondta ezt neki és miért nem azzal foglalkozunk, h amit rosszul csináltunk, azon változtatunk, de attól még nem verni kezdünk! Miért tabu ámblokk ránezni egy családban a viselkedésekte ahegyett h azt tanácsoljuk, hogy persze most akkor rángasd, csak keveset üss? Nem tűnik szakszerűnek.

Nem tudom, miért kell úgy tenni, mintha egy pofon gyermekbántalmazás lenne.

Konkrétan a gyermekbántalmazást relativizáljátok ezzel.

Egyszer sem ütöttek meg... sokszor kívántam, bár vernének inkább, mert akkor TALÁN komolyan vennének, nem kapásból hiszisnek titulálnának.

Nálunk a szóbeli abúzus ment keményen, hidd el, kérdező semmivel sem jobb, sőt!

Amúgy nem vicc, hogy gyakran egy pofon kevesebb kárral jár, mint a lelki terror.

Én sokszor kikaptam gyerekként. Szar volt, semmit nem tett hozzá a fejlődésemhez és egyébre nem szolgált, mint hogy a rendkívül nehéz élethelyzetben levő anyám levezesse a feszültségét.

De ettől még nem volt rettenetes a gyermekkorom, és mára remek a szüleimmel való kapcsolatom.

Az egyik expasim ezzel szemben egyszer sem kapott a szüleitől, mégis rettegett tőlük. Folyamatosan hazudozott, csúsztatott, titkolózott előttük, mert félt a verbális bántalmazástól és a szeretetmegvonástól. Az ő apja a csenddel verést választotta. Hetekig nem szólt hozzá egy rossz jegy vagy valami piti kamaszos lázadás miatt. Azóta sem találkoztam olyan szorongó, meggyötört emberrel.

És nem, ez nem legitimálja a verést, pusztán kontextusba hekyezi.