Mit szólnál, ha a gyereked közölné veled, hogy nem veszi ki a részét a házimunkába, ha így állsz hozzá?

Nincs ilyen probléma, mert 5 évesen már söprögettünk együtt.

Még nincs 15, csak 12, de bármikor amikor segít, elpakol, észreveszem, és hangosan megköszönöm. Hogy ne csak azt hallgassa, már megint itthagytad a cuccod. Pedig majdnem mindig otthagyja.

De amikor elpakol, mindig szólok, és megköszönöm.

Nehéz.

Felnőtt vagyok, nincs gyerekem mert nem akarok velük foglalkozni, többek között ezért se. Persze én is ilyen voltam tiniként, mielőtt bárki azt hinné nem.

A szülő nem házicsicska aki kiszolgálja az igényeket. Egy tizenéves már ki tudja venni a részét a házimunkából és ki is kell hogy vegye. Ha van arra igénye, hogy a szülő ne csesztesse, akkor legyen arra is hogy magától észreveszi ha valamit meg lehet csinálni és ne várja meg mire a szülő szól. Persze könnyű megsértődni meg világfájdalmat megélni amiért el kell mosni 2 tányért vagy kivinni a szemetet... :D Mert az online játék nem megállítható!! Persze, meg amúgy az csak játék, mi van ha kilépsz? Összeszakad a világ?

Gondolkodj már el egy kicsit és állj a sarkadra. Tessék segíteni otthon, nem fog leesni a gyűrű az ujjadról.

Pont ma megkértem, hogyha végzett a vacsival, pakoljon el maga után, mert nekem az nagy segítség, és le fogom ellenőrizni. 12 éves.

Este megnéztem, mikor oda jutottam. Elpakolt, és még ébren volt. Bementem hozzá, és megköszöntem, hogy segített.

Én így akartam gyereket nevelni.

Szerintem is te vagy a gyerek, és teljesen mindegy, hogy mi mit csinálnánk szülőként, mert nem mi vagyunk a szüleid.

Velem el se jutottál volna erre a pontra, mert nekem alapból normális a te hozzáállásod, ha azt akarom, hogy vidd ki a szemetet, akkor vagy rád ruházom állandó feladatként, vagy mondjuk olyan rendszert vezetek be nálunk, hogy aki leghamarabb elhagyja a lakást, az vigye magával a szemetet.

De nem ez a lényeg, mert nem én vagyok az anyád, nem velem kell együtt élned.

Amit neked tanácsolni tudok, hogy éld túl valahogy. Beszélni megpróbáltál vele (velük), nem segített, abból meg már nagyon eleged van, ami rendszer nálatok van. Innentől kezdve két lehetőséged van, vagy marad minden úgy, ahogy eddig, vagy pedig beléjük állsz ezzel az ultimátummal.

A baj az, hogy ez visszafelé is elsülhet, lehet, hogy utána sokkal rosszabb lesz. Gondolom, hogy ezt te is érzed, különben nem írtad volna ki ide ezt a kérdést.

Sajnos nem tudunk segíteni a döntésben, mert te ismered a szüleidet, te tudod a legjobban, hogyan reagálnának. De én a te helyedben még adnék egy pár esélyt a beszélgetésnek, viszont sosem akkor, amikor épp megkérnek valamire. Valami semleges időpontban, amikor normális a hangulat otthon, akkor vesd fel megint az ötletet, de legyél proaktív: mondd, hogy mi lenne, ha ezentúl a te feladatod lenne minden nap felsöpörni és felmosni (vagy akármi más, ez most csak egy példa), viszont akkor a mosogatásban nem segítesz. De ha megállapodtok, akkor tényleg tartsd is be.

(De ha valami extra élethelyzet van, mondjuk anyádnak fáj a feje vagy valami, akkor azért mosogass el szó nélkül.)

Nem világos a kérdésből, hogy a gyerek vagy a szülő teszi fel. Nagy nehezen mégis talán arra lehet következtetni, hogy a gyerek kérdezi.

Erre azt a választ lehet adni, hogy a gyereknevelés egyik feladata, hogy a szülő fokozatosan és folyamatosan nevelje rá a gyerekét a munkára, ami egyrészt a saját maga "dolgainak" elrendezését jelenti, másrészt a vele együtt élő család közös munkáiból vegye ki a részét életkorának és képességeinek megfelelő módon, azaz járuljon hozzá a családi feladatok teljesítéséhez. Itt azonban a szülő és a gyerek személyisége is nagyon fontos szerepet játszik. Van olyan kamaszkorba jutó gyerek, aki számára természetes, hogy magától elvégezzen a család egészét érintő egyes feladatokat (pl. takarítás a nem általa kizárólagosan használt helyiségekben is), segítsen önként pl. a bevásárlásban, főzésben stb., míg másokat minden esetben meg kell kérni, hogy szíveskedjen már valamit elvégezni. Ez utóbbi dolog nagyon kellemetlen a szülő számára, mert ilyenkor belső konfliktusa támad: vele már egyenrangúnak tekinthető, esetenként nála ügyesebb vagy erősebb, több idővel rendelkező csaknem felnőtt gyerekét kell külön megkérnie valami olyan dologra, amit az a gyerek már önmagától is lát (ha van szeme), sőt megérez és megtapasztal, csak éppen nem figyel oda, mert cselédnek, háziszemélyzetnek tekinti a szülőt.