Mit szólnál, ha a gyereked közölné veled, hogy nem veszi ki a részét a házimunkába, ha így állsz hozzá?

Nem szólnék semmit, de többé nem kérném meg semmire. VISZONT én se sietnék, ha ő akar valamit, mondjuk pénzt, vagy elmenni a haverokkal. lehet csak két-három nap múlva hallgatnám meg mit akar. Vagy mondjuk ha kell neki valami a boltból, lehet pont nem érnék rá meghallgatni

Onnantól kezdve én is így állnék hozzá 18 évesen meg gondolkodhat a lakhatásban, ahol majd úgy osztja be a dolgokat ahogy akarja.

Bírom ezeket a szülőket, akik 16 éves korig tényleg még a fenekét is kitörlik a gyereknek, aztán csodálkoznak, hogy életképtelen. A legtöbb dolgot úgy tanulja meg az ember, ha csinálja, ha csak látja, az nem elég. A legtöbb házimunka pedig olyan, hogy még nem is "látod" amikor csinálja a másik. Fokozatosan kell bevonni a gyereket, kezdve a rendrakással, szemétkivitel, le és felterítés, majd porszívó, felmosás, mosás beindítása, teregetés stb. stb... És akkor nincs ez a probléma.

Kérdező, igazából nem vagy abban a helyzetben, hogy még te adj ultimátumot, de azt megteheted, hogy odaállsz, és megkéred, hogy mondják el, melyik napon mit szokás otthon intézni, vagy hogy állítsatok fel közösen egy rendszert, ami a szülőknek is megfelel. (Például nálunk mindig van egy nap a héten, amikor a délelőtt csak az otthon "ganézása", de ismerek olyan háztartást, ahol hétközben folymatosan megy kisebb lépésekben a takarítás.)

Valamint, kérheted, hogy tolerálják már, ha "még 5 percet" kérsz, ami teljesen jogos. A szemét megvár, de félbeszakadt dolgokat sokszor nem is lehet folytatni stb.

Ezt nehéz lesz kivívni, mivel minden szülőnek az "5 perc" egyenlő az "1 perccel", és pláne az online játékok például kiszámíthatatlanok, hogy most 5, 10 vagy 20 perc lesz a "mégből". Szóval ehhez az kell, hogy te is tudd tartani a szavadat, mert ha látják, hogy nem órák múlva végzed el, akkod hajlandóak lesznek ezt a békát lenyelni.

Illetve plusz egy tipp (mert kicsit hasonló cipőben jártam): ha látsz valami elvégzendőt, ne várd meg, míg megkérnek rá. Ha koszos a konyhapult és arra jársz töröld le, ha kidobod a szemetet és látod hogy tele van, akkor vidd ki, ha látod, hogy gané a szoba szedd rendbe és ezek után fogj bele bármibe. Ha rutinná válik a saját környezeted tisztán tartása, akkor nem fog akkora terhet jelenteni.

Ez van amikor 15-16 éven keresztül ki van nyalva a popsija. Aztán észbe kap a szülő, hogy a gyereke cselédjévé vált, de ekkor meg minden azonnal úgy legyen meg ahogyan ő azt gondolja. Viszont ilyenkor nem igen mutatja meg mit hogyan csak elvárja a jót.

Aztán végül rá jön a szülő, hogy meg kell tanítani erre is a gyereket, de a gyerek meg b@szik rá, mert 16 évig nem kellett neki ilyet csinálnia, most pedig ebben korban alapból lázad minden ellen.

A rendszeres fix feladatnak valamilyen szinten jogos határidőket szabni, de szokjon hozzá, hogy vannak váratlan események is, és azokat is teljesíteni kell. Pontosan úgy, mint egy munka helyen. Ha én kiadok a beosztottjaimnak egy sürgős hirtelen jött feladatot, akkor elvárom legyen meg minél hamarabb, vagy mondom mikorra kell.

Ha nekem ezt mondaná bárki a cégnél: "Ő kijelenti, hogy márpedig semmit nem hajlandó csinálni, ha azt várod, hogy rögtön és azonnal, ha rá akarsz bízni valamit, akkor mondd meg, hogy mi az az állandó feladat, és mikorra legyen kész, ha meg olyan, hogy egyszer-egyszer kell, akkor előző nap mondd neki. Minden más esetben ő nem hajlandó megcsinálni."

Garantálom az lenne az utolsó ott töltött órája!

Én is felelek a főnökömnek, vagy a fő vállalkozónak, a gyerekbe is tudatosítani kell, ha bármit is el akar érni az életben akkor precízen, rugalmasan kell megoldania a problémákat.

Van ilyen élményem gyerekkoromból, hogy megfordítsuk - kérdező, ezzel nem azt mondom, hogy a te gyereke(i)d is pont ugyanebben a helyzetben van, de hátha elviszel valami hasznosat ebből a nézőpontból, ööö, esszéből.

Gyerekként nem volt olyan szabadidőm, amiben számíthattam volna rá, hogy nem kezdenek el random távirányítani, hogy pattanjak, de rögtön - persze tény, hogy a kötelező iskola / sport jellegű feladataim terhére soha nem kértek semmire. Az, hogy a suli, a sajnos utált sportóra, majd lecke utáni első pillanat szabadidőmbe szemrehányóan bekiabáltak kívülről, hogy bizony teregetnivaló van meg ki kell vinni a szemetet ("nem látod?"), és "mi lenne, ha elmosogatnál", elég hatékonyan tenyerelt bele abba, hogy egyáltalán valamikor kikapcsoljak. Ahogy minden gyerek, a nap nagy részében így is azt csináltam, amit ezért vagy azért kötelező volt, amikor ezzel végeztem, nem az volt az első gondolatom, hogy milyen házimunkát csináljak.

Magával a házimunkával nem volt bajom, szívesen megcsináltam, de keserű volt ez a rendszeres lesajnáló hangnem, eleve "hibás voltam". Közben nekem élhetővé tette volna házimunkával együtt is az, ha lett volna olyan szabadidőm, amire számíthatok, hogy valóban az enyém, beoszthatom, kikapcsolhatok, barátnőzhetek, olvashatok, játszhatok, filmezhetek, azon túl meg persze, hogy segítek (meg leckét írok, meg iskolába megyek, meg a hülye sportórára is, stb).

Elköltözéssel oldódott meg, elég korai elköltözéssel. Egyébként felnőttként is szükségem van énidőre, eskü, legyőzhetetlenné tesz. :)

Hogy mit mond ez az esszé kérdező kamaszgyerekéről? Közvetlenül semmit, eleve nem tudhatom, hogy a gyerek hasonlóan érez-e, mint én gyerekként. De arról mégis mond valamit, hogy mindenkinek, szülőnek és gyereknek (és tanárnak és boltosnak és a főnöködnek és...) is vannak határai, amit jó megismerni és kölcsönösen tiszteletben tartani. A kölcsönösen is fontos, tehát a gyereknek is be kell tartani pl. azt a határt, hogy tartson rendet, hogy a szennyes ruha a szennyeskosárba való, hogy szerdán, pizza napon közösen kitakarítjuk vacsi előtt a konyhát, bármi...

Fogalmam sincs mit gondoltok, de érdekelne. :)

Én úgy gondolom kutya kötelességed ki venni a részed a dolgokból.

Te is ott laksz, nem vagy kisgyerek.

A szüleid nem cselédek.

Meg lehet beszélni, hogy nem azonnal, hanem xy órán belül. HA a gyereknek tényleg annyi lenne a baja, hogy ne AZONNAL.

Húha micsoda hatalmas beszélgetések kellenének ehhez...