Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elfogadnátok, ha a szüleitek...

Elfogadnátok, ha a szüleitek egyetemi támogatást nyújtanának? Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Szeretnék jelentkezni az orvosi egyetemre (SOTE-PTE-SZTE-DE lenne a sorrend). Igazából ez nekem ilyen 10 éves terv, gimi alatt is gondoltam rá, de aztán humán vonalon indultam el a fakultációkkal. Egyetem alatt is újra elő-előjött, és most is, hogy már lediplomáztam és dolgozom (más területen).


Mondtam a szüleimnek is, hogy semmit nem bánok az életemben, csak ezt. Ne értsetek félre, szeretem az életemet, a munkámmal sincs bajom, de valahogy érzem, nem ez a legjobb út számomra.

Viszont az orvosin nincs levelező, nincs olyan, hogy félgőzzel csinálom, mellette mással is foglalkozom, vagy épp főállásban dolgozom. Annyi megtakarításom pedig nincs, hogy 6 évig fedezze az életemet.


Apáék emiatt felajánlották, hogy segítenek. Adjam be a felvételimet, csináljam meg a két érettségit és ha felvesznek, az egyetem alatt minden kiadásomat bízzam rájuk. Tudom, hogy ez így is lenne, számíthatnék rájuk bármiben, az első diplomámig is ez a rendszer volt. Tehát a szavukban bízom, de nem tudom, "szabad-e" ekkora mértékű segítséget elfogadni felnőttként?



jún. 23. 19:11
 81/92 A kérdező kommentje:

Számon vagyok kérve, hogy mi az, hogy reagálok és "BiZtoS FeLmOnDtÁL". Leírom, hogy nem, nyaralni indulok épp és a reptéren vagyok.

Válasz: KIT ÉRDEKEL?


Itt tényleg ennyi hülye van?

júl. 2. 16:23
 82/92 anonim ***** válasza:
0%

Te tettél fel kérdést. Én csak reagálok rá.

De te még mindig itt? 😁 Hihetetlen vagy! 🤣🤣

júl. 2. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/92 A kérdező kommentje:

Ugye tudod, hogy nem kötelező mindenre reagálni?

Főleg, hogy már csak személyeskedsz és offolsz. És nem tűnik fel, hogy direkt csinálom. :)

Ennyi örömöd legyen egész életedben.

júl. 2. 18:14
 84/92 anonim ***** válasza:

Ne cigánykodj légyszives! -(Ennyi örömöd legyen egész életedben- ez olyan cigányos)

Aki húzza a másikat, az én vagyok.

Nézem a holland focimeccset a klimatizált szobámban, időnként pedig felnézek ide, hogy nevessek a nyaralásod alatti kínlódásodon.

És még mindig nem tudod elengedni a dolgot. Naponta fel tudlak húzni 😁 bizonyított, hiszen bizonyos szünet után, gondolok egyet, írok és máris itt vagy magyarázkodni. Nem a legélesebb kés vagy a fiókban na! Rakd magad repülő módba, aztán élvezd a nyaralást! - persze, ha tényleg így van.

júl. 2. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/92 A kérdező kommentje:

Tényleg ennyire buta vagy?

Az átszállás alatt írogatok, mert nincs jobb dolgom. Be-bedobok valamit, amin kibukhatsz. Halálba vagy pontozva, de továbbra sem veszed észre, hogy te mész szembe a forgalommal.

júl. 2. 19:03
 86/92 anonim ***** válasza:

Csupán, mert téged nem lehet pontozni. Ezt is vedd figyelembe.


Ha meg már ennyire figyelsz a pontozásra, érdemes lenne visszaolvasni - bár töröltetted a neked nem tetsző válaszokat - hogy sokan azért nem értenek egyet veled.

Kiírsz egy kérdést, de a válaszok nem tetszenek. Miért írtad ki? Véleményt vártál? De csak pozitív reagálásokat? Ennyire nem lehetsz naív! Habár... 😃

Megértelek amúgy. Barátaid nincsenek, nincs kikkel elfoglald magad. Ez ilyen...

Majd az egyetemen szerzel barátokat. Habár, ha kiszagoljak, hogy 24 évesen apu finanszíroz - hát, nem lennék a helyedben! 😆

júl. 2. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/92 anonim ***** válasza:

Kezdelek megunni, mert egyszerűen unalmas lettél.

Vegszóként, javaslom Pécsre gyere egyetemre, hátha személyesen meg tudsz győzni, hogy foglalkozzak veled! 😉 Dönts jól!

júl. 2. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/92 A kérdező kommentje:
Mivel pécsi vagyok, szerencsére messzire nem kéne mennem.
júl. 2. 20:40
 89/92 anonim ***** válasza:
😆 milyen kicsi a világ!
júl. 2. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/92 anonim ***** válasza:
Ki a cigány nő?
júl. 3. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!