Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elfogadnátok, ha a szüleitek...

Elfogadnátok, ha a szüleitek egyetemi támogatást nyújtanának? Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Szeretnék jelentkezni az orvosi egyetemre (SOTE-PTE-SZTE-DE lenne a sorrend). Igazából ez nekem ilyen 10 éves terv, gimi alatt is gondoltam rá, de aztán humán vonalon indultam el a fakultációkkal. Egyetem alatt is újra elő-előjött, és most is, hogy már lediplomáztam és dolgozom (más területen).


Mondtam a szüleimnek is, hogy semmit nem bánok az életemben, csak ezt. Ne értsetek félre, szeretem az életemet, a munkámmal sincs bajom, de valahogy érzem, nem ez a legjobb út számomra.

Viszont az orvosin nincs levelező, nincs olyan, hogy félgőzzel csinálom, mellette mással is foglalkozom, vagy épp főállásban dolgozom. Annyi megtakarításom pedig nincs, hogy 6 évig fedezze az életemet.


Apáék emiatt felajánlották, hogy segítenek. Adjam be a felvételimet, csináljam meg a két érettségit és ha felvesznek, az egyetem alatt minden kiadásomat bízzam rájuk. Tudom, hogy ez így is lenne, számíthatnék rájuk bármiben, az első diplomámig is ez a rendszer volt. Tehát a szavukban bízom, de nem tudom, "szabad-e" ekkora mértékű segítséget elfogadni felnőttként?



jún. 23. 19:11
 31/92 anonim ***** válasza:
51%
Mi lenne provokáló benne?
jún. 23. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/92 anonim ***** válasza:
91%
Jó szüleid vannak, igen élj vele, hajrá.
jún. 23. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/92 anonim ***** válasza:
3%
Az ilyen gyerekek nem becsülnek semmit. Lásd, a kérdező elégedetlen a jelenlegi végzettségével, és munkájával. Ha nem így lenne, nem akarna orvos lenni.
jún. 23. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/92 anonim válasza:
60%

Én elfogadnám. Ha a Szüleimet ez nemveri a földhöz anyagilag.

De mellette elmennék mellék állásba mekzni vagy idk micsinálnak a fősulisok hogy az extrákat meg amit én akarok megtudjam venni saját pénzböl és annyira se terhelné le a lelkemet.

jún. 23. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/92 A kérdező kommentje:

És még mindig itt vagy, ez valami hihetetlen. :D



Leírtam a kérdés alatt, hogy már középiskolásként is fontolgattam ezt a pályát, végül máshogy döntöttem akkor, más irányban választottam fakultációt, emelt érettségi tárgyat.


Nem vagyok elégedetlen egyáltalán, a munkámat is nagyon szeretem, de a mai napig bennem van az, hogy ha akkor máshogy döntök, máshová felvételizek, boldogabb is lehetnék és nem érezném, hogy valami hiányzik.

jún. 23. 22:20
 36/92 anonim ***** válasza:
Kérdező, nagyon más faktok és érettségik voltak?
jún. 23. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/92 anonim ***** válasza:
90%
Ha nem okoz ez a szüleidnek nagy anyagi gondot, fogadd el! Nem mindenkinek vannak ám ilyen jó szülei, mint neked. Ha a segítség szívből jön, akkor szerintem teljesen oké.
jún. 23. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/92 A kérdező kommentje:
Emelt történelemből érettségiztem, szóval igen, elég messze voltam akkor az eü. területtől.
jún. 23. 22:30
 39/92 anonim ***** válasza:
87%
Ha a szüleid jó szívvel adják és nem okoz nekik nehézséget, akkor hajrá, próbáld meg! Különben benned lesz egész életedben, hogy mi lett volna, ha... agyalni még úgyis lesz időd, amíg felkészülsz az emelt érettségikre.
jún. 23. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/92 anonim válasza:
94%

Én csak annyit szeretnék tanácsolni, hogy nagyon járj utána mivel is jár az orvosi egyetem. Főleg, ha soha nem voltál jártas ilyen téren. Az évfolyamokon mindig van jópár ember, aki 23-24 évesen kezd, más-más okból. Sokan teljesen más irányból érkeznek, ezzel egyáltalán nem lennél egyedül. Viszont az orvosi egyetem nehéz. Kinek mennyire, de alapvetően az átlag orvostanhallgatónak nagyon. Rengeteg energiát kivesz az emberből, rengeteg kompromisszumot kell kötni alatta és majd utána is.

Beszélgess orvosokkal, hallgatókkal. És amikor azt mondják, hogy nehéz, nagyon, hidd el, általában még szépítik is:D

Mert ha ezek után is úgy érzed, hogy képes vagy feláldozni ezért a hivatásért 6+x évet az életedből, szerintem vágj bele.

De minden technikai és pénzbeli kérdés előtt én megtennék egy nagyon komoly önismereti vizsgálatot, hogy mennyire éri meg ez Neked.

jún. 23. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!