Megbocsátanátok?

"De ha megbocsájt, akkor az neki lesz jó, hiszen megkönnyebbül a lelke."

Hogy te milyen ostoba vagy. Nem attól fog megkönnyebbülni, hogy megbocsájt. Hanem attól, hogy sikerült túltennie magát a dolgokon és közömbösen visszatekinteni a múltjára.

"Az, hogy nem volt normális élete pipa. De ettől még lehet normális élete, hiszen már felnőtt, úgy alakítja, ahogy szeretné." - Dehogy lesz normális élete. A traumák miatt olyan beidegződések következtek be, amik végigkísérik az egész életét. Nem fog tudni teljes mértékben megbízni másokban,gyerekkorában nem kapott elég szeretetet, és teli van komplexusokkal. Ezekkel sajnos együtt kell élni, persze ettől függetlenül a kérdező fejlődhet és minél tapasztaltabb lesz, annál könnyebben fogja kezelni a lelki nyavajlyáit, de sosem lesz ép-normális ember. Mindig lesznek olyan problémái, amik váratlan esetekben kiütköznek rajta. Ha szerencséje lesz, majd talál valakit, aki elfogadja őt ilyennek, persze ezért a kérdezőnek is tennie kell.

"A traumák is sok értéket tudnak adni az embernek jó értelemben is." -mire gondolsz? A paranoiára? A szorongásokra? A szeretethiányra? A kiábrándultságra? Vagy arra, hogy az ember bizalmatlanságban él? Figyelj ez rohadtul nem olyan, hogy hozzányúlsz a tűzforró vasalóhoz és megégeteted magad, majd megfogadod, hogy soha többé nem nyúlsz tűzforró dolgokhoz. A traumák torzítják az embert, inkább elvesznek belőlünk, minthogy adnának bármit is a komlexusokon kívül. Persze Dosztojevszkijt is verte az alkoholista apja, és részben ezen tapasztalatainak köszönhetően írta meg az emberiség legfontosabb műveit. Ezek mind kétséget kizáróan zseniális művek, de könyörgöm akkor is tömény nihilizmussal vág nyakon, nem pedig a lelkedet üdíti fel azzal, hogy elhazudja neked milyen szép az élet, elelnkezőleg, elkeserít az igazsággal. A traumák nem holmi varázsigék, amiktől Superman leszel, vagy tudja a rák mi..., hanem egy sebzett vad, és a sebzett állat a legveszélyesebb. Egy traumatizált embernek pedig ezt kell felismernie magában, mert pontosan ez az, ami miatt mérgező és megkeseríti vele a saját életét. Sokkal inkább ez ellen kellene küzdeni a kérdezőnek, nem pedig a szüleinek megbocsájtani. Nevetséges.

"Nem igaz hogy minden tőlük telhetőt megtettek. Épp ellenkezőleg. Meg se próbálták de a lehetőségük meg volt hozzá."

Nézd kérdező, hiába volt meg a lehetőségük, nem éltek vele. Ez már halott ügy. Az se biztos, hogy észrevették magukat, és ha ez igaz, akkor téged miért vettek volna észre? Már ne haragudj? De kit érdekel, hogy veled mi van, ha anyukád kancás kedvében van és mellette iszik. Vagy kit érdekel, hogy te szenvedsz anyudtól, viszont apád örül, hogy már nem kell veletek foglalkoznia. Érted? Ők a saját fejükkel gondolkoztak, nem pedig a tiéddel. És igen, ennyi tellett tőlük, hiába cselekedettel volna másképp, ők ilyen egyszerűek. Neked kellett szenvedned, hogy ők jobban érezzék magukat. Azzal pedig nem lesz neked jobb, hogy itt méltatlankodsz, hogy a szüleid mekkora ...., hiszen megvolt a lehetőségük mégis cserbenhagytak téged.....blablabla

De tudod, ami még rosszabb, hogy senki sem kíváncsi a nyavalygásodra, mert az emberek örülnek, ha a saját bajaikkal meg tudnak birkózni. A pszichológus is csak azért hallgat meg, mert fizetsz neki.

Hidd el, sokkal könnyebb úgy tisztán látni, hogy nem nézel hátra. Helyette inkább megpróbálod magadban körvonalazni, hogy miket szeretnél elérni az életedben és nekiállnál valami értelmes dologgal elfoglalni magad. A cél az, hogy elkussoltasd magadban a sértett méltatlankodó gyermeket és magadra ölts egy erős, méltóságteljes egyént.

" habár van amiben igazad van, viszont többnyire belőled a harag beszél és emiatt túl pesszimista vagy. Sok trauma után tényleg nem lehet könnyen felépülni lelkileg, sokan nem is tudnak,de van akinek sikerül és én az utóbbihoz szeretnék tartozni."

Tévedsz, nem a harag beszél belőlem, hanem a nihilizmus.

Nem süllyedek le a te szintedre, tehát a mondatod első részére inkább nem is reagálok.

Ez a meglátás csakis a te szegénységi bizonyítványod.

Nem a gyerekkorra kell fogni a felnőtt lelki problémákat. Persze amiatt alakul ki, de lehet ellene tenni. Természetesen ez rengeteg erőfeszítésbe kerül.

"Nem süllyedek le a te szintedre, tehát a mondatod első részére inkább nem is reagálok.

Ez a meglátás csakis a te szegénységi bizonyítványod."

Az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem tömöm magam bugyuta hűtőmágnes bölcsességekkel. Sőt, hajlandó vagyok szembesülni a fájdalmas igazsággal? Érdekes....

"Nem a gyerekkorra kell fogni a felnőtt lelki problémákat."

Minden a gyermekkorra vezethető vissza te kis butus. Persze nagyon sok másminden pedig egyfajta veleszületettség.

"Persze amiatt alakul ki, de lehet ellene tenni."

Akkor most amiatt alakul ki vagy sem? 🤨

"de lehet ellene tenni. Természetesen ez rengeteg erőfeszítésbe kerül"

OMG! YDS😯😯!. Ez aztán az úttörő paradigma, barátom. Eszembe se jutott volna....😆.

36 mondja jól és nagyon örülök, hogy te is így látod. Ha egy aranyhalat hozok haza akkor utánanézek, mire van szüksége, mert sosem voltam aranyhal, nem tudom, mit kell kezdenem vele. De gyerekek mindannyian voltunk. Aki azt akarja hazudni, hogy gyerekként nem tudta, mire lenne szüksége, az szédítse ezzel saját magát, ne másokat és ne a kérdezőt. Ennyit tudtak? Nem. Ennyit voltak hajlandók. Ja, ha az aranyhalnak csak úgy tudok kaját venni, hogy az enyémből lefaragok, akkor úgy adom meg neki, mert én vállaltam őt. Ha a kutyával úgy van időm játszani, hogy nem megyek moziba, akkor nem megyek moziba és nem érzem áldozatnak, nem szolgáltatom ki általam hip-hop összeszedett alkesz majmoknak akik velem jaj de rendesek, őt meg molesztálják. Majd utána belebújok a "jaj, hát én csak ennyit tudtam, látod kicsim, mások is megmondják" köpönyegbe. Aki csak én, én, én üzemmódban hajlandó létezni, az ezt tudja magáról szülés/gyerekcsinálás előtt is. A gyereke pedig nyugodtan mondhatja mikor (tetszés szerint) utoljára rácsapja az ajtót, hogy anyuka drága, tudod, én csak ennyit tudok, de tudom, ezt pont te érted meg a legjobban.

Majd az idő eldönti, hogy eljön-e a megbocsátás. Amúgy maga a szó is egész mást jelent egyik és másik embernek. A bocsáss meg neki legtöbbször azt takarja, hogy csinálj úgy mint ha megbocsátottál volna. Ha egyszer mást érzel, az elvárások, jótanácsok alapján sem lesz más érzés. Azért kellene mindig picit odébb tolni a gondolataidat, hogy ne legyen nálad is nihilizmus a vége, remélem, te sem akarsz olyanná válni mint az itteni megmondóember.

" Majd utána belebújok a "jaj, hát én csak ennyit tudtam, látod kicsim, mások is megmondják" köpönyegbe."

De akkor sem szolgálja a kérdező lelki békéjét. Persze egyértelmű, hogy tehetett volna többet, nem kérdés. De akkor is, ha ennyi telt tőle, akkor ennyi telt tőle, nem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat. Ezek után pedig teljesen értelmetlen azon felháborodni, hogy viselkedhettek volna másképp...stb szokásos sablonszöveg...

Sokkal egyszerűbb tudomásul venni, hogy a kérdező szüleitől ennyi tellett, nem voltak képesek többre, különben megtették volna a szükséges lépéseket, hogy a lányuknak jobb élet jusson. De nem ez történt. Ezzel a ténnyel kell valahogy megbarátkozni-együttélni, nem pedig azért nyavalyogni, ami soha nem is volt (ez esetben a szülői szeretet).Persze nagyon szomorúan hangzik, de a méltatlankodás fárasztó és ennél jóval értelmesebb dolgokkal is lekötheti magát az ember. Ha még élni akarsz, ráadásul teljesebb életet akarsz, akkor egy idő után be kell lásd, hogy csak abba érdemes fektetni energiát, ami gyümölcsöz. Ilyen például a karrier építés és a minőségi szabadidők. Lényeg, hogy küzdj az elüresedés ellen. Nem éri meg azon bánkódni, hogy milyen szar gyerekkorod volt, vagyha mégis, az legyen olyan, hogy utána elmenjen tőle a kedved. Nekem például megérte néghányszor pánikrohamba kergetni magam, hogy rájöjjek, mennyire értelmetlen a drága időt erre pazarolni, ráadásul egy idő után már unalmas is. Az én szüleim is sokmindent másképp csinálhattak volna, de már leszarom, ezt kaptam és kész. Bármennyire sem rajtam múlt, hogy miért ez a sors járt nekem, mégis rajtam múlik, hogy ki tudok-e ebből evickélni vagy sem. Mi a megoldás? Félretenni, hogy mennyire szar volt nekem gyerekkoromban, úgy tenni, mintha megsem történt volna. Ha nem ezt tenném, akkor nem tudnék a munkámra koncentrálni vagy a tanulmányaimra időt szánni.

Kérdező, előtted a döntés. Akarsz a szüleid miatt szomorkodni vagy sem? Mert ha nem, akkor most hagyd abba a siránkozást és tegyél úgy mintha megsem történt volna, tegyél úgy mintha egy erős-határozott-céltudatos nő lennél és mutasd ezt a külvilág felé. Senki sem tudhatja meg, hogy egy megnyomorított ember vagy, mert ha megtudják akkor elkezdenek téged sajnálni. Annál pedig nincsen alávalóbb, mint amikor mások sajnálnak.

Engedjük el ezt a vita témát, én nem értelek téged, te nem értesz engem.

Azért ha egy gyereket rosszul nevelnek, azt megérzi. Ezért kéne pont úgy lennie vele, hogy ő megadja azt a szeretet, amit ő nem kapott meg.