Megbocsátanátok, ha kiengednék a macskát, a macska pedig elkóborolna?

Ha azt mondtad, hogy ne engedjék ki őket, és ők kiengedték, teljesen jogosan vagy felháborodva.

Főleg, hogy ezek szerint a cicák nem szoktak kimenni, nem ismerik a környéket.

Gyermekkorom óta cicatulajdonos és imádó vagyok. Jelenleg is van cicám, családtag nekünk is. Rengeteg cicát elgyászoltam már.

Nagyon sajogna a szívem, meg siratgatnám, de nem tudnám ez miatt kizárni a szüleimet a szívemből,mert belőlük csak van igazán egy. Bocsánat, hogy ezt írom, de "egy macska" miatt képtelen lennék haragot tartani velük. Azért a fontossági sorrendet muszáj felállítani.

Én ezért nem merek albérlőt fogadni, pedig hely lenne, és anyagilag sem lenne rossz. Az emberek egyszerűen nem képesek felmérni, hogy mit jelent egy állattal életvitelszerűen élni, hogy nem lehet csak úgy komótosan besomfordálni az ajtón, nem lehet tárva nyitva hagyni az ablakot, csak ha a macska be van zárva a másik szobába. Persze mindenki megígéri, hogy vigyáz, el vannak ájulva, hogy jaj, cica, de egyszerűen ha nincs véredben, hogy először résnyire nyitod csak az ajtót, és csak a lábadat dugod be, hogy hátrébbmenjen, és te be tudj menni anélkül, hogy kiszaladna, akkor szinte csak idő kérdése a szökés. Nálatok persze még durvább az eset, hiszen tudatosan kiengedték őket, de az indok hasonló, nem tudták felmérni a valós veszélyt, azt hitték csak túlaggódjátok.

Biztos állati dühös lennék, sokáig tartana megbocsájtani, és ezt az időt persze nagyban befolyásolná, hogy előkerül-e még szegény cica. Elfelejteni meg soha nem tudnám.