Megbocsátanátok?

Szüleim nagyon fiatalon vállaltak gyereket (engem) és meg is látszott a gyerekkoromon, hogy ők bizony nem voltak felkeszulve. Ettől függetlenül kb 7 éves koromig mi egy egész boldog család voltunk, majd jöttek a gondok mikor is kezdett megromlani a kapcsolatuk. Anyukám nagyon labilis ember volt mindig is, mentális gondjai vannak és nagyon nehéz vele együtt élni. Hosszú, veszekedős 4 év után (11 éves koromban) elváltak. Apa meg se próbált magával vinni, pedig megtehette volna, ott maradtam a labilis édesanyámmal, aki ezek után csak még kiszámíthatatlanabb és szeszélyesebb lett. Alkoholhoz nyúlt és számtalan férfit a lakásba hozott, sokszor megvert és nem emlékezett rá másnap. Egy férfi akit hazahozott, egyszer majdnem megerőszakolt engem. Így teltek az évek és én amint betöltöttem a 18at, olyan gyorsan költöztem el ahogy csak tudtam. Már 22 éves vagyok, tartom a szüleimmel a kapcsolatot, de sokszor elgondolkozom rajta, hogy meg sem érdemlik hogy szóba álljak velük. Az iskolát is ott hagytam a költözés miatt. Apa szépen elvolt az új családjával, az ottani (nem apától való) gyerekeknek kiegyensúlyozott gyerekkoruk volt, míg belőlem lelki nyomorék lett. Apa segíthetett volna, de nem tette. Anya szintén igyekezhetett volna jobban, de ő sem tette... Ti megbocsátanátok?