Felnőttként mennyit vagyunk kötelesek besegíteni anyánknak a beteg férje ápolásában?

"Valaki írta, hogy amikor messze nem ilyen volt a perinatális ellátás, nem bababarát kórházak voltak, nem volt aranyóra,stb, mégis sokkal különbek lettek az anya-gyermek kapcsolatok. Le is pontozták a francba."

Anyámnak az anyjával nagyon rossz a kapcsolata, az 50-es évek végén született.

19!

"Mondtam, hogy nem érek rá, nem tudom bevinni. Ez szerintem az ő dolguk, hogy megoldják, nem a miénk. "

A második mondatból következik.

"Azért, mert neki jelenleg ez az élete."

És be is fog fordulni, ha nem nyit, neki kell nyitni, nem a gyerekeinek folyton ugyanazt a kattogást hallgatni.

Így is meg lehet élni a rákot meg a kemót:

[link]

19, szerintem világosan kiderül a kérdésből. Ha tényleg nem ért volna rá, akkor minimum rászán egy mondatot, hogy bakker, dolgozni kellett, szülői volt, akármi.

De úgyis mindjárt jön vissza, hogy mekkora szar alak a pasi, az anyja már 10 évesen dolgozni küldte, zoknija sem volt soha. Így megy ez errefelé.

21, nyilván akkor is voltak gondok, meg most is vannak nagyon jó példák.

De többségében azért akkor a fiatal segítette a szülőt, volt benne tisztelet, nem csak jogokat követelt, hanem vállalta a köteleségeit is.

24!

Az azért meg van, hogy az emberek nem egyformak? Hogy attól, hogy a linken szereplő pasi könnyen viseli, a többség nem így van vele? Hogy van aki a kemo után pl egész nap émelyeg, hány és kb lábra állni is alig tud?

29!

Aha. Mert aki folyamatosan rosszul van az ugye elhagyja magát. Nem rosszul van és lábra se bír állni, hanem elhagyja magát. Hát beled se sok együttérzés szorult, az biztos.