Kudarcként élnétek meg ha a lányotoknak 35 évesen sem családja, se párja, se lakása, se életcélja nem lenne?

118, Mit küzdök? Égek ki? Csak megpróbálom elmagyarázni, hogy mi is ez, mivel több, mint bármi más.

Hogy jön ide a kiégés? Most akkor az a baj, hogy nincs gyerek? Vagy az a baj, hogy hozzám hasonlóak vannak? Asszem kiégtem :)

118, Korrigálok, azt írtam hogy végigjártam az összes szintet. Nyilván a természetes fejlődésben: Kutya, barátnő, barátnő+kutya, feleség, gyerekek, (plusz kutya)

Az azonos neműeket valamiért kihagytam, de engedjük meg, hogy különbség legyen csak annyi, hogy a legutolsó lépést nem tudják megoldani.

Hàt, egyrèszt sajnos nem hagyjatjuk ki a homoszexualitàst, mivel a te logikàd alapján így mèg sosem volt rèszed igazán jó szexben, tehát ezt már kapàsból nem tapasztaltad meg. Ezt ugye màr elöbb kevezettük a logikád alapján, ez adott.

A màsik, amit nem tapasztaltàl az a 30-40es hàzaspàr, jó egzisztenciával, komoly karrierrel, gondtalanul, boldogan èlve. Szóval, nem, nem tudhatod, ez mennyire jó, nem tudhatod, hogy ez az igazi boldogság. :) ugyhogy ne is menjünk bele, mert ugyis nekem van igazam (a te logikád alapjàn)

Nem értem ez hogy jön ide? Döglött madárral is szexelhetsz, biztosan óriási élmény, de az csak szex. Ha tapasztaltam, ha nem.

A szexhez nem hasonlíthatod a családot. Az nem az.

A család lehet gyerekkel, vagy gyerek nélkül, és egyéb aberrált dolgok is. Azt sem kell a szexhez hasonlítani, ezért fogadom el a homoszexuális család vagy a macskás szingli fogalmát, mert az most nem releváns. Amiről én beszélek az az ideális család, ahol a család élményére a gyerekek élménye is hozzáadódik. És ott van a lemaradás, ami nem hozható be mindenféle egyéb érveléssel, mert a saját gyerek nevelésének nincs alternatívája.

Mindig is jómódban éltem, és sorra jöttek a korábban felsorolt események az életemben. Igaz, csak négy évet éltünk gyerek nélkül, addig utazgattunk. Tehát mindet megtapasztaltam, azért tudom mi micsoda. Konkrétan a szemléletváltozásokra is emlékszem akár percre pontosan. Sőt, már azt is tudom, hogy milyen az amikor a felnőtt gyerekek elhagyják a szülői házat. Miért mondod hogy nem tapasztaltam? Írtam korábban.

Nem csak nekem lehet igazam, neked is lehetne. Nem is bánnám. De nem azt támadod, ami a hiba az érvelésemben, hanem keresel mást, valótlanságot és a lényegen átugrasz.

Akkor egy kèrdèsre vàlaszolj. Ha erre tudsz èrdemi vàlaszt adni, akkor igèrem, nem válaszolok többè: az apa+anya+gyerek = ideàlis csalàd.

Mièrt? Honnan veszed te a bàtorsàgot, hogy univerzis èrtelemben ideàlisnak àllits be egy csalàdmodellt, ami NEKED ideàlis. Ezt mondd meg, hogy mièrt vagy kèptelen elfogadni, hogy a te igazsàgod, a te ideàlis àllapotod, az nem mindenkinek az, ès ettöl a te boldogsàgèrzeted nem több. Egyèni, szuverèn szinten döl el, hogy kiböl mi vàlt ki azonos mèrtèkü boldogsàgot.

(U.i.: a melegeket ha mèg egyszer aberràltnak nevezed a sajàt szüklàtókörüsèged miatt, jelenteni foglak, letiltanak, aztàn majd remeghetsz a netfüggösègt, ugyhogy vegyèl vissza, kis neonàci).

" A tengerimalac büdös is és beszélni sem tud".

Ez a két két jellemző (büdös és beszélni sem tud) ugyanúgy igaz az első néhány évre MINDEN gyerek esetében. Ehhez jön még az örökös visítás,hisztizés meg könnyek nélküli szívet tépő zokogás. Az igazi problémák csak ezután kezdődnek és ca 18 évig csak ez az "életcél" : A gyerMek minden kívánságát teljesíteni kell, különben sérül a kis lelke. Egy Igazi Magyar Vérszülő SOHA nem mond nemet, hiszen mit szólna a hatodik szomszéd, ha a gyerMek panaszkodna".

"Beül a kocsiba a két gyerMekkel és elutaznak egy szép helyre nyaralni".

Ezt én is megteszem a férjemmel, DE: az alapvető követelmény nálunk, hogy 18+ hotel legyen az úticél. Természetesen nem Magyarországon keresgéltünk, míg meg nem találtuk azt a helyet, ahol jól érezzük magunkat és egymást.

Nyilván nem azért megyünk pihenni, hogy mások visító "A Mi Csodánk"-jait kerülgessük, meg peszráljuk, mert Bezzeganya és Bezzegapa arra sem hajlandó:Nekik jár a pihenés és mindenki más kussoljon, valamint szórakoztassa a gyerekeiket.

Voltunk ilyen helyzetben egyszer... Nem, köszönjük szépen.

47 múltam és immáron 14 élek boldog, kiegyensúlyozott CF párkapcsolatban.

Soha nem akartunk gyereket, mert az nem úgy van ám (legalábbis normális emberek esetében), mint ahogy azt itt a Szent Szülök Alapítványának oszlopos tagja mantrázza, miszerint " Ki kell próbálni, milyen a szülőség, mert aki nem hajlandó erre, az nem is ember, meg önző is".

Véleményem szerint gyereket vállalni úgy, hogy "mindenkinek van és próbáljuk meg, hogy nekünk tetszik-e", a világ legönzőbb dolga.

Ha mégsem tetszik ez a" hobbi ", mégis mit csináljon az ember a szaporulattal?

Mi nem szeretjük a koszt, a lármát stb.amik elkerülhetetlen velejárói az életnek, ha van gyerek.

Mi az ördög ez a" Nekem saját ház KELL!!! " hisztéria a magyarok között?

Csak azért szülnek párat, hogy legyen HITEL. Abból lesz az" otthon ".

Aztán egyszer rájönnek, hogy nemcsak a hitelt kell kamattal visszafizetni(lesz felétek hamarosan hajtépés, meg nyüszítés) de a gyereknek is vannak igényei. Minél nagyobb, annál drágább (ha már matekozni akar itt egyik-másik Magyar Szülő).Mindenki mindenkit megutál, mert az örökös feszültség kézenfekvő, ha nincs mindenre bármikor pénz. Ez pedig még nálunk, tudatosan gyerekMENTESek esetében is előfordul,hát még azok között, akik tele vannak hitellel, meg egynéhány követelőző gyerekkel. Most nagyon sok évig ez csak rosszabb lesz. Hazudjon bármit a propaganda, az eszement drágulás szerintem elég nyilvánvaló és látványos.

Hogy kinek mi az élete értelme, azt mindenki el tudja maga is dönteni.

Ha valaki csak azért vállal gyereket, mert mindenki más szerint az a normális, meg hogy legyen ilyen-olyan támogatás, az ilyen népeket hatóságilag sterilizálnám, mert egyszerüen nincs egy deka agyuk sem.

Aki pedig "Nemzethy - Zombi", azért a családfáért már a múlt században sem lett volna kár.

Nem. Belefájdult a szívem ebbe a kérdésbe.

Bár én csak 29 vagyok, de se gyerekem, se párom, se lakásom. Egy darab saját bútorom sincs, mivel Cipruson élek, ott bútorozottan adják ki a lakásokat, albérlet. Csak Magyarországon státuszszimbólum a saját lakás.

Nem is értem, ha venne egy saját lakást és egy 15 éves hitelt a nyakába, büszkébb lennél? Vagy egyben kéne tudnia kifizetni, hogy ne kudarcként éld meg?

El sem tudom képzelni, hogy édesanyám így gondolkodik rólam.

Tavaly előtt kaptam egy lehetőséget erotikus masszőrként dolgozni. Anyukám volt az első akit felhívtam és megkérdeztem mit csináljak, mert bár őrült sokat lehet vele keresni, az emberek előítéletesek és félek mit fogok gondolni saját magamról, hogyan fog érinteni a mindennapokban.

Tudod mit mondott? Kislányom én nem azért szeretlek amit csinálsz. Ha úgy érzed meg tudsz ezzel békélni és neked rendben van, én melletted állok és megőrzöm a titkod, engem bármikor felhívhatsz.

Ezenkívül gyermekmemtes vagyok, én nem szeretnék gyereket sem most, sem később. Támogat.

Nyilván ez sokakat meg fog botránkoztatni, csak azért írom le, mert van ilyen is.

A kérdésed rendkívül elszomorító számomra, én még nem találkoztam ilyennel.

Nekem teljesen természetes, hogy édesanyám az az ember akinek bármit elmondhatok, ő feltétel nélkül szeret és támogat, sosem élne meg engem kudarcként.

Azt mondta az egyetlen amivel csalódást tudnék neki okozni, ha nem bíznánk meg egymásban feltétel nélkül, ha elhallgatnék előtte dolgokat.

Igazából édesanyám az egyetlen ember az életemben, akinek tudom, hogy a szeretete és büszkesége irányomba független a státuszomtól, a munkámtól, az anyagi helyzetemtől. Ő büszke rám azért aki vagyok, nem azért amit csinálok, mennyit keresek, mim van vagy mim nincs. Amikor az összes ember elítél és "kudarcként" él meg (pl apám) Ő az akit felhívhatok és megoszthatok vele bármit.

Mindig szeret és mindig büszke rám.

Sajnálok minden embert, akinek ez nem adatott meg. Nekem egyetlen igazán őszinte kapcsolatom van az életemben és az az anyukám.

Próbálj meg arra fókuszálni mire vagy büszke a lányoddal kapcsolatban és ne arra mire és miért nem. Ez a legnagyobb ajándék amit adhatsz neki és az igazi mozgatórugó, hogy többet elérhessen.