Az egész családom COVID-os és kijárkálnak a karanténból. Hogy értessem meg velük, hogy maradjanak legalább ilyenkor otthon?
Papám megfertőződött, a mentő vitte a kórházba, annyira rosszul lett. Anyám és apám is átjártak ápolni őt. Már akkor mondtam, hogy kérjenek tesztet, hiszen napokig látogatták a fertőzött beteget.
Nem kértek tesztet, de pár nap múlva mindketten belázasodtak, húgomnak csak hőemelkedése van. Ekkor kértek tesztet, ami mindannyiuknak pozitív lett. Ennek ellenére együtt járnak vásárolni, bementek szolgáltatóhoz is, húgom találkozik az osztálytársaival, meg mamához is elment.
Annyira dühös vagyok rájuk, hogy elmondani nem tudom. Hiába beszélek nekik, leszarják, olyanokat mondanak, hogy mindegy, hogy ők kimennek-e, hisz amúgy is elkaphatják az emberek bármikor.
Én külön élek tőlük szerencsére. Mit lehet tenni? Mit tudok mondani még nekik? Papám élet-halál között fekszik a kórházban pozitív teszttel, de ez sem érdekli őket.
Hagyjam a fenébe?
Ezután hogy nézek a szemükbe, mert mélységesen megvetem őket?
Kedves 66-os, kérdésedre a válasz:
"Milyen orvos az, aki nem tudja felvenni a betegeinek a telefont vagy a nővér sem tudja megtenni?"
- Olyan, aki egyedül lát el több körzetet és éjjel-nappal csörög a telefonja egy világjárvány idején, miközben vizsgál, konzultál, gyógyszert ír fel, olt stb. Egész nap megállás nélkül csörög a rendelőben a telefon, így is sokan napokig próbálkoznak, hogy elérjenek, mert égnek a vonalak.
Egyébként nem nővér, hanem asszisztens van mellettem, csak hogy tisztában legyél a dolgokkal.
A munkaidőm nagy részében oltok, a munkaidőmön kívül szintén oltok. Szabadidőmben alszom és eszem, mert pont ennyire marad időm. De ha gondolod, este még emaileket írok a rendőrségnek alvás helyett.
Egyébként megkérdezhetem, hogy gondoltad, hogy küldök egy emailt a rendőrségnek, hogy a Jóska Pista megszegte a karantént, intézkedjenek? És a rendőrség erre mit csinál szerinted? Mert bizonyítékom nincs rá, ugyanis az, hogy a Gizi engem felhívott és elmondta, az nem bizonyíték, és olyankor megint ott vagyunk, hogy akkor ha a Gizi látta, miért nem a Gizi jelenti, és miért a körzeti orvossal üzenget?
Netalán, ha eszkalálódik az ügy, menjek tanúskodni is? Ha minden orvos ezt tenné, leállna az oltási program és annyira sem lennének elérhetőek mint most.
Persze hogy elküld melegebb éghajlatra, ha olyan dologgal zaklatod ami értelmes ésszel végiggondolva sem az ő hatásköre. Vagy te ha felhívsz egy szobafestőt azzal, hogy ablakot cserélnél, mikor tud intézkedni, akkor is azt várod, hogy majd kedvesen elmagyarázza neked, hogy a festő nem ablakos? Nyilván nem, hanem elküld a fenébe, és meg hülyének is néz. (Jogosan)
A te stílusod az igazán bicskanyotogató, ahogy olyan dologról beszélsz, amiről nyilvánvalóan semmit nem tudsz. Persze, az orvosok nyilván az egyetem 6 évét, aztán a szakképzés további 6 évét is csak vegigkávézgatják, azért vannak ott ahol vannak. Fogalmad nincs, hogy egy szakorvosi végzettségben mennyi meló van, de itt osztod az észt a lazsáló orvosokról.
Egyébként én is sokat járok kórházba krónikus betegséggel, ráadásul most a terhesség miatt meg többet is és tudod mit vettem észre? Hogy a klinikán amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Érdekes módon velem még soha nem volt bunkó senki, pedig hat éve járok rendszeresen a neuróra meg vérvételre, fél éve meg bejött a terhesgondozás is. Ha te ebben a stílusban adod elő magadat a klinikán is, akkor nem is csodálom, hogy bunkók veled.
Én drága 74-es már úgy kezdtem, hogy az orvos születésemnél a nyaralását intézte és a nővér ordítva rángatta be, persze lettek ebből komplikációk. Aztán csomó félrekezelés, persze a rossz szülés levezetést nem írták le mondván"nem akarják a doktor urat bajba keverni" és ez csak a kezdet volt, utána kiraktak gyerekként a kórházból, mert lázas lettem kétoldali tüdőgyulladással, amit ott kaptam el(mindezt a Heim Pálban), nem pedig másik osztályra tettek volna,2menjek haza, mert nem tudnak engem is kezelni a tüdőgyulladással".
Félrekezelések sora:
- volt olyan fogorvos aki évekig nem akart nekem fogszabályzót adni, mert "macera" ezt ő mondta.
-Volt magán fogorvos aki bizonygatta, hogy ő nem rontotta el a tömést, közben görcsbe állt már az állkapcsom, sztk-s fogorvos meg kiakarta húzni a jó fogam.
-Volt olyan orvos aki rosszt gyógyszert írt és a gyógyszerész a szívéhez kapott, hogy az adag ami írt halálos lett volna(még jó hogy a gyógyszerész figyel).
-Volt nőgyógyász aki rám nézett(még ruhában voltam) és közölte, hogy tuti terhes vagyok, mert minden kamasz az.
-Volt bőrgyógyászat aki hazaküldött, hogy "minek vagyok itt", holott oda tartoztam és tele voltam látványosan kiütéssel(nem pattanással), amit másik orvos nem értett miért küldött haza.
- Volt olyan hogy 40 perce vártak röntgenre (én csak 10 perce)és látom, a nővérkék ott vannak látnak minket,de ők jókedvűen csacsognak és hallom ahogy mondják "jaj olyan fárasztóak ezek, had álljanak van idejük nem?", ekkor bekopogtam és közli velem, "maguk röntgenre várnak, miért nem szólnak?" .
-Egyszer jégen is elestem és rögbi nagyságú kék foltokkal mentem be, mire orvos 20 percig várat, háttérben hallom ahogy fociról traccsol a kollégával, gondoltam sebaj tudok várni, ekkor belép és rám rivall "siessen már magára várok és ne vetkőzzön ilyen lassan, mi az hogy fáj levenni a ruhát,siessen nekem erre nincs időm" végigmér, nincs semmi bajom, mire rámutatok a nagy lila foltokra"ja mégis van sérülés", kérdezem tudna-e adni a fájdalomra egy krémet, a válasz" menjen gyógyszertárba, majd ők adnak erre nem használok el receptet"ééés még sorolhatnám.
Ezekkel én végig mosolyogtam kedves voltam és csak pár hónapja tört el nálam valami, mert az orvos behívott időpontra, oda is mentem mire az orvos nem volt ott és másik doki közölte, nem is jött be, sebaj benéztünk közösen a táppénzes papírért amit nem találtunk, mikor másnap visszamentem még engem szólt le a doki, hogy "hol voltam és miért néztük meg hol a táppénzes papír" mindezt olyan stílusban, hogy szinte köpködött dühében és különben is ő bezzeg nem hívott be(persze mutattam neki az e-mailt amit írt,de ekkor is neki állt feljebb) és ekkor életemben először húsz évnyi megaláztatás, lecseszés, zsörtölődő nézés és nyűgös kezelések után, mérgesen közöltem hogy legalább volt először egy orvos aki próbált nekem segíteni, ha már ő nem volt itt és életemben először nem az volt hogy szarba se vesz, hanem érző lényként kezelt. Na azóta a háziorvosom olyan velem mint egy tündér(pedig előtte, folyton én voltam az ostoba, a szimuláns(pedig bebizonyosodott MRI-en, hogy volt bajom), a beteg aki minek van itt) és a többi orvosom is mind ilyen vagy az évek alatt ilyenné vált, mert "utálom a szakmámat és alig várom a nyugdíjat".
Igen vannak jó orvosok,de tíz ujjamon meg tudom őket számolni és nagy becsben is tartom őket.
Drága én nem 6 éve járok kórházba, lehet piszok nagy mázlid volt az orvos lottón, de csak ezért még nem jelenti azt, hogy minden orvos olyan kedves, vagy észre sem veszed, hogy rosszul kezelnek és neked csak az számít, hogy mosolyognak, nem tudom.
Több kerületet megjártam, több szakosztályt magánt és sztk-t is, mindkét területen volt rossz és jó orvos, rengeteg féle problémám volt(köszönhetően a szülészorvosnak akinél születtem) és így sincs tíz orvos aki tényleg foglalkozott velem vagy ha volt és kezdő volt, az 1 év alatt ugyanolyan lett mint a többi orvos, isten komplexusos lett és persze az is úgy félrekezelt, hogy mai napig abból is lettek problémáim.
Azóta kezelnek rendesen amióta bunkó lettem, előtte a kedvességemmel csak azt értem el, hogy folyton belém rúgtak, aztán jött a felismerés. Az előttem levő cigányok akik ordibáltak a kezelés miatt, mindent megkaptak és én a kedves, mosolygós beteg, meg "minek jött be" szöveget kapom és azóta ha az orvos bunkó velem(és ezalatt nem azt értem, hogy csúnyán néz rám, hanem mondjuk nem adja meg a táppénzre a megfelelő kódot és még utána ő emeli fel a hangját amiért kedvesen megkérem, hogy már pedig nekem a másik kód jár), akkor előveszem a cigány stílust,de azt is csak akkor ha többszörösen nem figyel rám az orvos és tudom, hogy rossz kezelést akar adni pl. izületi problémára röntgent(megsúgom a röntgen semmit nem mutat ki, ezt is több alkalom után tapasztaltam meg) és azt is olyan stílusban csinálja velem, hogy az már bicskanyitogató. Na akkor én is merev leszek és ugyanazt a stílust adom csak vissza, amit az orvos is ad.
Örülök, hogy a kevés 6 év alatt te jó körzetbe kerültél és csak jó dokikkal találkoztál, sajnos én már meguntam a mézes-mázos stílust, persze kedves vagyok azzal, aki szintén az velem.
75, mindenkinek van rossz tapasztalata orvosokról és egészségügyről Magyarországon, de attól még nem kéne nekiállni látatlanban sértegetni, meg számonkérni egy orvost.
Kinek képzeled magad, hogy megmondod másoknak, hogy mit csináljanak munkaidejükben vagy aztán a szabadidejükben?
Azokban a napokban amikor ti ezt itt márciusban megbeszéltétek, két ismerősöm is meghalt covidban.
Mindkettő családapa, egyiknek ugyan már felnőttek a gyerekei, de mindkettőre nagyon számítottak apaként.
Borzasztóan megrázó ennek fényében ez a beszélgetés, végig se tudtam olvasni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!