Rossz anya vagyok?

Figyelt kérdés

Van egy két éves fiam, aki sajnos apám utálatoskodása miatt március óta velük él. Közben dolgozom, de kb megélni elég csak, egyszer takarítottam meg nagyobb összeget, kizsebeltek. Sajnos úgy érzem főleg mióta nincs velem, hogy nem állok rá készen, a saját életem se tudom rendbe szedni, nem hogy egy gyereket felneveljek. A gyereket úgy vállaltam be, hogy naívan hittem az exemnek, hogy mellettem lesz. Eleinte nagyon szerettem, de a terhességem középső harmada nagyon rossz volt. Elidegenedtem tőle a 6. hónapra, hazakerültem. Akkor is többször mondtam, hogy örökbe akarom adni, de a szüleim hallani se akartam róla. És ugye elsőnek őket kérdeznék meg. Anyám azt mondta majd ha megszülöm minden más lesz, erre csak szülés utáni depresszióm, hasfájós babám lett, és a nemi betegségem fellángolt. Elég volt újszülött mellett kezeltetni járnom, pszichológusra nem volt időm. Anyám meg csak azt hajtogatta, hogy: “Hát nem örülsz?”; “Nem egy kis csoda”; “Van ennél nagyobb boldogság?”; “De hát egészséges!”. Kb egy éves korára békültem meg vele, de otthon meg nem bírok élni. A higiénia borzasztó, állandóan marják egymást.

Egyébként is depresszív alkat vagyok, egész iskolás koromban “bullizva” voltam, többször is akartam öngyilkos lenni, csak nem voltam elég bátor.

Ja, és sosem volt 7 hónapnál hosszabb kapcsolatom akárhogy is igyekeztem.

Dokihoz se tudnák elmenni, mert a tulaj nem hajlandó bejelenteni, és vidéki a lakcímem (2,5 óra vonattal).

Plusz infó: az apai nagyim pszichés betegséggel küzd, talán skizo. Képzelgései vannak, agresszív, gyógyszert nem szed.



2020. nov. 12. 10:51
1 2 3 4 5
 11/42 anonim ***** válasza:
63%

A gyenge emberek ismérve állandóan azt keresni, mire foghatják éppen a kudarcukat, mert a családban ez ilyen beteg volt az olyan. És? Ez nem kifogás, te nem vagy beteg.

Ha mégis akkor meg nem kell gyereket vállalni amig annyira rendbe nem szeded magad.

Mi az, hogy először a nagyszülőket kérdezik meg az örökbefogadásnál? Ez hülyeség. De ha mégis ettől féltél volna besétálhattál volna egy alapítványhoz is és nyílt örökbefogadással kerestél volna egy párt, de mindegy ez már a múlt.

Ahogy az is, hogy gyereket úgy vállalunk, hogy ha holnap elhagy az apa akkor is fel tudom neveleni, ahogy a gyámügy sem vesz el egy gyereket szíre szóra csak nyomós indokkal.

Szaranya vagy? Nem, te nem vagy anya, ha betegnek érzed magad irány a pszichológus szed magad rendbe anyagilag, dolgozz, teremts olyan környezetet ami alkalmas egy gyerek felnevelésére. Keress másik albérletet.

2020. nov. 12. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/42 anonim ***** válasza:
90%
Sztk alapon, besétálsz és segítenek,ingyenes.
2020. nov. 12. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem az nem szar anya, aki felismeri, hogy nem képes a gyerekének jó életet biztosítani, és inkább másra bízza a nevelését.


Ideális esetben a szülei mellett van a helye (nem csak az anyja mellett), de inkább ott, ahol mindent megkap.

2020. nov. 12. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/42 anonim ***** válasza:
88%
Kerdezo, nagyon zavaros a sztori. Van hol laknod, nem? Van munkad? Akkor miert nincs veled a gyerek? A gyamugy hamarabb vette volna allami gondozasba a gyereket szerintem,minthogy a szuleidnel helyezze el, foleg ha ott el a beteg nagymama, meg mintha emlitetted volna, hogy ott nem jok a korulmenyek. Nem ertem, tenyleg. Ezt leirnad, hogy pontosan hogy volt? Vagy apad csak fenyegetett a gyamuggyel, hogy hasson rad, te meg buta modon hittel neki? En inkabb az utobbira gyanakszom. Ha igy volt, fogd a gyereket, vedd magadhoz, es ne keress kifogasokat. Hol az apuka? Gyerektartast kene kapnod, nem?
2020. nov. 12. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 anonim ***** válasza:
78%

13as ez nagyon szar duma, a semmire szülni majd állandó mentségeket keresni majd lepasszolni a gyereket nem jó anyaság, emberileg persze jobb mint ha pl. éhezne de ettől még ugyanúgy szar anya marad.

ha legalább próbálna jó lenni akkor olyan körülményeket bíztositana a gyereknek hogy ne vegyék el ami nem gazdagságot jelent hanem viz, fűtés, áram, étel, törődés. Ha tényleg beteg akkor nem mögé bújna hanem kezeltetné.

2020. nov. 12. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/42 anonim ***** válasza:
22%

Nem szar duma, én ezt hiszem. Van, aki egyszerűen nem anyatípus. A hibát akkor követi el, mikor ennek ellenére szül. Sokan vannak, akik nem képesek összeszedni magukat, mégis gyereket nevelnek. Szerintem ők szarabb szülők. Az, hogy fizikailag vele van, nem jelent semmit.


"Ha tényleg beteg akkor nem mögé bújna hanem kezeltetné."


Ezt meg magyarázni is kár lenne elkezdeni, mert te eldöntötted, hogy ez az igazságod.

2020. nov. 12. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/42 A kérdező kommentje:

Szerelmes voltam, és még akkor borzasztóan naív. Alapítványokról nem tudtam, velem azt nem közölte a családsegítős.

Nem vették el a gyereket, magam adtam le a lakótársam nyomására, de bánom már, hogy nem mentem utána.

Munkám is most kevés van, de így is félre teszek a jövőjére gondolva. Albérleten is gondolkodok, csak télen, egyedül vírus alatt nem menne.

Nem a gyerek nagyija a beteg, hanem az enyém. Értsd apám anyja.

Az apukája egy semmirekellő, szülésnél nem neveztem meg (túl semmitmondó lett volna így tudatni vele, hogy van egy fia), munkája sincs amiből vonni tudnák.

Egyébként már leírtam párszor, de leírom újra: a lakcímem vidéki, ezért nem hajlandóak itt ellátni. Legutóbb egy nyamvadt fogamzásgátlót akartam íratni, időpontot se voltak hajlandóak adni.

2020. nov. 12. 12:20
 18/42 A kérdező kommentje:
Egyébként meg azt, hogy örömbefogadás előtt a nagyszülőket kérdezik meg maga a családsegítős mondta.
2020. nov. 12. 12:22
 19/42 anonim ***** válasza:
73%

Hát nézd, az igaz, hogy csináltál sok hülyeséget, ami után ide jutottál. De ezen most már nincs értelme merengeni, hogy ha másképp csináltad volt, akkor mi lett volna. Ez lett, ami lett, és pont, a múlton nem lehet változtatni. Most a jelen helyzetből kell kihozni a legtöbbet.


Ha a kisfiad a szüleidnél biztonságban van, akkor első lépésként, egyelőre náluk hagynám. Jobb, ha nem ül a szükségesnél több felelősség most a nyakadon.


Pszichológusra most nincs pénzed, oké. De van rengeteg önfejlesztő anyag is. Ha bemész egy könyvesboltba (remélem nem zárták be őket), és tanácsot kérsz, hogy kontrolláltabb életvezetéshez, szorongás, depresszió leküzdéséhez keresel könyvet, pár ezer forintért tudnak majd valamit ajánlani.

2020. nov. 12. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 anonim ***** válasza:
55%
9-es Minden elismerésem!! 😊
2020. nov. 12. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!