Tényleg nem szeretnek vagy csak rossz a kommunikáció köztünk?

Évek óta azt érzem, hogy engem nem szeretnek a szüleim, főleg az anyám. Soha nem mondta nekem, hogy "szeretlek", "büszke vagyok rád", "szép vagy" stb., ami jól esne egy családban a gyereknek. Kiskoromban apum mondta párszor arra emlékszem, de csak akkor. Azóta semmi. Éppen ezért sajnos én is ilyen lettem, nem tudom irányukba kimutatni az érzéseimet, nem is tudok beszélni róluk. Párkapcsolat esetén teljesen más vagyok, meg minden más ember (pl barátok) esetén mintha másik ember lennék, tudok beszélni az dolgokról, kitudom mutatni. Otthon nem megy. Odáig fajult már, hogy teljesen elment az egész kapcsolat egy utáljuk egymást irányba anyámmal. Nem is beszélünk egymással. Nem is lehet vele beszélni, az én dolgaim nem érdeklik. Lerázott már sokszor mikor akartam vele beszélgetni. Sokszor érzem azt, mintha azt érezné hogy nem olyan gyereket akart, mint én. Az ismerősei, barátnői, meg rokonok gyerekeiért oda meg vissza van, hogy milyen ügyesek, ebben jók, abban jók, talpraesettek. Én ezzel szemben a szemében úgy érzem egy semmire se jó lány lettem. Amúgy ez miatt őt hibáztatom, mert sosem foglalkozott azzal hogy jó legyek valamiben. Nem járhattam soha semmire, emlékszem régen kértem hogy hagy járjak lovagolni vagy jégkorcsolyázni vagy bármi. Iskolából vittek volna minket, de nem mehettem és nem is érdekelték ezek a dolgok. Más lányok táncolni jártak, én nem mehettem. Évek óta próbálok rájönni, hogy amúgy ő tényleg nem szeretett engem soha és csak az alapvető kötelességeit teljesítette velem szemben, vagy ennyire elb*aszott ember az érzéseit illetően és emiatt engem is ilyennek nevelt. Nem tudok rájönni. A testvéremet szereti, ő fiatalabb, vele teljesen másképp viselkedik minden szempontból. Pl nekem sose vett szép ruhákat, (én meg olyan gyerek voltam, aki nem követelőzik), most a húgomnak olyan szép ruhákat vesz mindig. Neki nincsenek ilyen gondjai, mint nekem voltak, hogy csúfoltak pl mert a cipőm nem volt "menő". Egyszerűen eljutottam oda, hogy nem szeretem, mert az érzem miatta lettem ilyen kevés ember, amilyen vagyok. És sajnos szerintem emiatt sikertelenek a párkapcsolataim is. Ha van párom egy rövid ideig, a vége mindig az hogy eszméletlenül kötődöm hozzá, fel is adom magam miatta teljesen mert szinte eggyé szeretnék válni vele, azt akarom hogy szeressen. Szóval általában nagyon hamar kidobnak, vagy sokszor átvernek megcsalnak és mást választanak helyettem. Voltam már pszichológusnál emiatt, de nem éreztem, hogy haszna lett volna. Nem tudom hogyan lehet ezen átlendülni. Próbálnék saját, önálló életet kialakítani, de mintha megrekedtem volna és folyamatosan sikertelenséget érzek az életem minden területén.