Hogyan lehetséges megértetni a szüleinkkel felnőttként, hogy szeretnénk saját életet élni? Mit tegyünk, ha a szüleink folyamatosan nyomon követnek minket, és kőkemény megfelelési kényszerekbe zárva azt szeretnék, ha az ő életüket élnénk?

Hű, hát örülök, hogy nem ismerjük egymást, mert ha nekem ezt a rinyát kellene hallgatnom nap mint nap tőled...

Hajszoltan élsz? Ne röhögtess.

Ja, és még valami. A kérdésed helyesen így hangzik: "Hogyan tudnám elmondani a szüleimnek, hogy én miben hiszek, mit képviselek?"

Az, hogy ők megértik-e, az az ő dolguk, az, hogy te elmondod-e, és hogyan, az a tiéd. Az ő értelmükre nincs befolyásod.

(18-as voltam)

Tudom nehéz, de szépen lassan módszeresen le kell válni róluk. Az első és legnagyobb lépést már megtetted azzal, hogy elköltöztél. Csökkenteni kell velük a kontaktot, észrevétlenül leminimalizálni. Nem rossz amit ők képviselnek, de kicsit túlzásba van vive.

Tényleg kezdj a te szabályaid szerint élni. Én is hasonló cipőben vagyok, akkor lett szabad életem, amikor elkezdtem minél kevesebbet beszélni nekik magamról. Sejtem, hogy téged az frusztrál, hogy még most is számonkérnek hogy mit csináltál, mit kéne csinálnod.. folyamatos kontroll alatt akarnak tartani. Építsd le őket azzal hogy mindig kevesebbet beszélsz magadról hogy mi van otthon.

Külön élsz. Ez esetben könnyű dolgod van. Éjjelre kikapcsolod a telefonod. Nappal sem hívod őket nem mondasz nekik semmit és nem veszed fel nekik a telefont. Ha jönnek akkor vagy zárkozz be vagy menj valahova és zárd be jól a házat.

Ritka ostobák a szüleid hogy nem is akarnak élni. Teljesen megértelek.

Csupa jó szándékból írom, de szerintem érdemes lenne felkeresned egy pszichológust, aki segítene feloldani benned ezt a kényszere megfelelést. Itt már nem csak a szüleid természetéről van szó (mert őket nem lehet megváltoztatni), hanem arról is, ahogy te viszonyulsz hozzájuk. Nekem elég nagy érzelmi függésnek tűnik részedről, ami számodra normális, mert ebben nőttél fel, viszont észrevetted, hogy ez neked nem jó, ami már nagyszerű kezdet ahhoz, hogy egy kis segítséggel tudj is rajta változtatni.

Ez a szülő-gyerek kapcsolat abszolút nem normális, mondhatni patológiás.

Nem vagy a tulajdonuk, nem azért születtél, hogy kiszolgáld az ő akaratukat, hanem azért, hogy egy önálló, felelősségteljes, független ember legyél, aki ki tud állni saját magáért, tudja, hogyan szeretné élni az életét és tisztában van a saját értékrendjével, valamint ragaszkodik is ahhoz attól függetlenül, hogy mit mondanak a szülei. Jogod van úgy élni, ahogy te szeretnél. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted őket.

"Végre elköltözhettem 30évesen, ugyanakkor még mindig fel kell kelnem pontban reggel 5-6óra között egy bármilyen fárasztó munkanap utan is hétvégén, csak hogy számot adjak nekik, hogy bizony.., hajszoltan élek, nincs időm aludni, hiszen így vagyok értékes, és nem hozok rájuk szégyent..

Folyamatosan naponta 3x kell nekik üzennem, hogy hol vagyok, mit vsinálok. Eleget házimunkázok-e munka után."

Hát ne haragudj, de te vagy a hulye. Telefon kikapcsol, ébresztő kikapcsol és annyi.

"Másképpen szeretném élni az életemet, nem vagyok a tulajdonotok" - akár ennyit is mondhatsz a firtató kérdésekre.

A "nem hozok rájuk szégyent" - ezt pedig értelmezni sem tudom. Mert ha "nem úgy merészelsz élni mint ők" akkor "szégyent hozol rájuk"?

A környezeti megfelelés áldozatai, de nem muszáj, hogy te is az legyél. Dönthetsz úgy, hogy kilépsz ebből.

Nem tudom anyagilag hogy állsz, de nagyon jó lenne pszichológus szerintem is, ő tudna segíteni.

26-os jót ír. Javasolhatunk mi bármit, valószínűleg te is látod, mi a gond, és tudod, mit kéne csinálni, csakhogy nem megy, vagy csak kínkeservvel. Ez természetes, hiszen születésed óta így működött, zsigerileg van benned.

Segítséget lenne jó találnod, hogy megfelelő védelmi rendszert tudj kialakítani, a saját életedet, és hogy ez sokkal gyorsabban menjen, mintha egyedül kísérleteznél. Hajrá!

(Amúgy azt hiszem, ezt a problémát sokan ismerjük kisebb-nagyobb mértékben.)