Közel vagy távol élni egy kontrolláló anyától? Változhat ?

Röviden annyi, hogy anyám mindig is nagyon kontrollmániás volt, gyerekként azt hittem ez normális, de ahogy felnőttem sem változott ebben. Csak akkor vettem észre mennyire rossz ez, amikor egyetemre kényszerített pedig azt sem tudtam mihez kezdenék az életemmel. Utána már nem hagytam magam irányítani. Rossz néven veszi az ellenkezést, ha bármilyen kérésére nemet mondok állandóan besértődik, goromba lesz, vagy érzelmileg manipulál, hogy akkor én se kérjek tőle semmit. Egy ideje külföldön dolgozunk a férjemmel, de hozzánk jövünk látogatóba és úgy érzem anyám nem változott semmit. Örül meg szeret ezt nem vitatom, de ilyenkor is csicskáztatna, kitalál dolgokat és ha nem úgy alakul, ő besértődik. Beszól negatívan, pl hogy miért maradtunk olyan sokat az unokatesóméknál, vagy amikor látogatóba mentünk a rokonokhoz és őt nem hívtuk, vérig sértődött. Vagy konkrét eset, munkából felhív, hogy a szomszédos faluból hozzunk el neki valamit, én közlöm hogy csak másnap tudom mert dolgunk van, erre sértődötten lecsapja a telefont. Én sajnálom is, mert egyedül él, apum rég meghalt, azóta volt 1-2 kapcsolata, és segítenék is de ezzel az ellenszenves követelőző hozzáállással teljesen eltaszit, plusz olyan dolgokért tol le amiket amúgy ha nem vagyok itthon simán megold egyedül is.

Eredetileg úgy volt, hogy ezen a településen építkezünk majd, nagyitól kapott telekre, hisz olcsóbban kijönnénk és szép gyerekkorom volt, szívesen alapítanék ugyanitt családot, jók a sulik, minden barátunk itt van a közelben. De anyám közelsége teljesen elgondolkodtat. Rokonok mondtak, mennyire jól tettük hogy külföldre mentünk mert nyugodtabbak vagyunk és nem ugráltat anyám.. de ha vissza költözünk és határokat húzunk biztosan helyre tehetjük. A gond az, hogy már egy ideje meghúztam azokat a határokat és ugyanúgy állandó feszültség van köztünk. Tudok is nemet mondani, de az utána keletkező szúrkálódások, szemrehányások egyre jobban idegesitenek és nem tudom “nem felvenni” ahogy azt tanácsolja mindenki. Egyszerűen sokszor azt érzem, hogy ha tovább hallgatom a negatívigását, követelőzéseit kihúznám a saját vagy az ő haját😅 nem tudom hányan fogják ezt az érzést megérteni. S arra gondolok, hogy ha a falu másik végére is költözöm, akkor is ugyanúgy rank fog akaszkodni, mindenhova velünk jönni majd a nemek után jól besértődni.

Másnál hogy volt ez? Sajnálat is van bennem, de úgy érzem nem az én felelősségem, hogy elszúrta az életet, hogy a negatív hozzáállása miatt szinte nincs egy barátja sem és meg kellene mentenem.

Kiváncsi vagyok más helyre tudta e tenni az ilyen viszonyt vagy ilyenkor tényleg csak a távolság segít ?

28n