Egyes emberek miért nem hajlandók elfogadni a valóságot?
Ismerőseimről van szó, leszögezem nem akarok és nem is fogok beleszólni/ beleavatkozni az életükbe, csak megfogalmazódott bennem ez a kérdés most.
Ismerőseimnek 2 gyereke van, 14 éves lány és 11 éves fiú. A kislány oxigénhiánnyal született, értelmileg sérült, a kisfiú születésénél elvileg nem volt komplikáció, de könnyen észrevehető hogy ott sincs “minden rendben” . kb 4 éve ismerem őket, szeretnek engem a gyerekek, aranyosak, de értelmileg lemaradottak, a kislány most van kb 9-10 éves szinten, a kisfiú méglejjebb. Persze semmi foglalkozásra/ feljesztésre nem vitték őket a szülők, szerintük a kisfiúval semmi baj, a kislány pedig hát csak “különleges”. Ezzel csak az a baj, hogy ennek a gyerekek isszák meg a levét. A kislányt beiratták a város egyik legerősebb 6 osztályos gimiébe. Szenved, minden szabadidejét különórákon tölti és így is bukdácsol. Plusz a többi gyerek piszkálja is folyamat mert ugye “más”
A kisfiú nem csak lemaradott, de időnként borzalmas agresszív tud lenni. Vettek nekik egy kutyát, nem egyszer voltam tanúja hogy a kisfiú üti, veri, rugdossa a kutyát. Ezt jeleztem a szülőknek, de sokat vannak a gyerekek felügyelet nélkül. Nemrégiben a kisfiút már elég durván megharapta a kutya, ami nem csoda, sőt inkább az a csoda, hogy 4 évig “szó nélkül” tűrte a kutya.. de nem fogják fel hogy ebből nagyobb baj is lehet, mert legközelebb lehet nagyobbat harap a kutya és akkor majd még az lesz menhelyre adva/elaltatva..
Tudom nem tehetek semmit nyilván, de egyszerűen nem értem miért ilyenek a szülők? Miért szenvedtetik a lányt olyan helyen ahova nem való, miért nem figyelnek a speciális igényekre? Jómódú család, tanult emberek..
Egyes szülők nagyon elfogultak, túlságosan különlegesnek tartják a gyereküket. Értelemszerűen mindenkiben van valamennyi elfogultság a gyereke felé, de mint mindenben itt is vannak szélsőségek. Van aki már a gyerek születésekor eldönti, hogy belőle ügyvéd-mérnök-orvos lesz, íratja be az elit sulikba, minden szabadidejét különórákon tölti, hogy táguljon a látóköre, minél többet tudjon. Értelemszerűen ennek a gyerek issza meg a levét, de a szülő úgy gondolja, hogy ezzel a jövőben jót csinál, mert talpraesett, széles látókörű gyereket nevel, aki mindenhol talál majd jól fizető állást.
Volt általános iskolás magyar tanárom volt olyan a gyerekeivel, hogy ha ötösnél rosszabb jegyet kaptak, akkor nagyon meg lettek büntetve. Együtt jártunk általánosba, az anyjuk ott tanított, szegény gyerekek megszólalni is alig mertek, mert mindent visszahallott az anyjuk a tanáriban. Aztán a város legerősebb gimnáziumába íratta be őket, most egyetemre járnak, de szerintem még ott is ellenőrzi őket az anyjuk, hogy csak kiváló eredménnyel vizsgázzanak. Egyébként tanításra is ilyen volt, általános iskolásokat érettségire készített, ha visszaidézted majdnem szó szerint a tankönyvből a leckét a dolgozatban, akkor is azt mondta, hogy az még nem ötös, mert a tankönyvben nincs leírva minden, ami a dolgozathoz szükséges. Azokban az osztályokban, amiket ő tanított sosem volt kitűnő tanuló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!