Miért nem lehet felfogni, hogy nem akarok vigyázni a lányukra?

Sziasztok. A problémám a következő: Férjemnek van egy húga, akinek van egy kislánya, 2,5 éves. Nos néha kitalálják, hogy vigyázzunk már a kislányra, mert nekik most épp ez vagy épp az a programjuk/dolguk és nincs kire bízni. Ez 1-2x elmegy, de most megtudták, hogy én jövőheten 3 napot szabin leszek, mennem kell szerdan orvoshoz, másik két napot meg úgy voltam vele h kiveszem, kicsit pihenek is meg itthon rendbe kapom a lakást, mosás, porszívózás, portörlés stb, ugyanis ez az utóbbi időben kicsit el lett hanyagolva. Ennek örömere most sógornőm kitalálta, hogy jaj hát ez mennyire jó, mert hogy akkor igazán vigyázhatnék penteken a kislányára, mert ők mennének esküvőre. Eleve az ő szemükben (még anyoseban) én vagyok meg a férjem, (de inkább én) a fekete barany, amiért nem akarunk gyereket. De most vegkepp felszívták magukat, hogy miért nem vagyok képes vigyázni egy napot a lanyukra, úgyis otthon leszek. Hát de épp azért nem akarok, mert nem szeretem a gyerekeket, türelmetlen vagyok, nem tudok velük mit kezdeni és nem is akarok. Mikor ezt elmondtam normálisan, akkor húga megsertődve rohant panaszkodni a férjemnek, h micsoda gyerekgyűlölő (??) vagyok. Férjem sem szereti a gyerekeket, a húga lányát nyilván “elviseli”, néha ha közösen vagyunk pl családi összejövetelnél gügyög neki kettőt, de ennyi. Őt se kell persze félteni, megmondta a húgának h vegyen vissza és hogy én sem azért leszek itthon, mert minden vágyam az ő gyerekükre vigyázni. Nyilván akkor már anyós is okoskodott, h milyen gonosz vagyok, így-úgy-amúgy. És rakezdett a szokásos “Miért nem szülök” szlogenre. Ne kérdezéttek mi az összefüggés aközött h nem szeretem a gyerekeket és nem akarok vigyázni a kislányra és aközött h ugyan miért nem szülök, erre ő se tudott valaszolni, h ez mégis h kapcsolódik össze. Mondtam, h vigyázzon ő ra, ha ennyire odavan, úgyis az ő unokája. (Anyós is dolgozik még 52 éves)

Na a vége az lett, h most mi vagyunk férjemmel a gonoszak.:D Nem különösebben hat meg, csak igazából nem értem miért elváras, h ahányszor nekik kedvük támad lepasszolni a gyereket, nekem/nekünk annyiszor kéne örömmel vigyázni ra. Ráadásul többször próbáltam már velük megértetni, h nem csípem a gyermekeket és abszolút nem tudok velük bánni, főleg nem egy ilyen kicsivel, ahogy a férjem se, nem mi vagyunk a bebiszitterkedesre megfelelő pár, de ezt mintha meg se hallanák.

Most tényleg mit kezdjünk ezzel a helyzettel? Ennyire nehéz megérteni, hogy egyszerűen nem vágyom arra h a szabadnapomon az ő gyerekuket pesztraljam?! Nem is szívesen vigyáznék ra tök egyedül estig, míg férjem haza nem jön, mert félnék h bármi baja esik v akármi.

29N