A kutya vagy a gyerek a fontosabb?

Nyilván a te döntésed, ha így látod jónak, akkor tedd ezt.

Én soha semmiért nem válnék meg a kutyámtól. Akkor sem, ha a szüleim bevállalnák.

Ismerek kutyafóbiást, akinek a felesége imádja a kutyákat és megmondta, hogy nem akar kutya nélkül élni. Állati nehéz volt, de legyőzte a fóbiát. A saját kutyájukat imádja és alakul a többi kutyával is a kapcsolata. Sikerült, mert akarta. Gondolom, a lány eddig nem is akart változtatni a hozzáállásán. De nem is kell meki, hiszen csak bánatos szemmel rátok néz és a kutyának máris költöznie kell.

Ti döntésetek, beszéljétek meg a lánnyal is.

De azt azért hangsúlyoznám, hogy a leányzónak elég sz@rcsi élete lesz így, hogy kutyafóbiás. Csak mert az utcán nem fogja mindenki nagy ívben kikerülni a hercegnőt, aki kutyával sétál. Szóval szerintem jó lenne inkább a csaj fejében rendbe tenni a káoszt.

Itt szó nincs gyerekről csak egy elkényztetetett uri hp ről aki "fobiás" nem akar és sose fog alkalmazkodni semmihez senkihez,kiváncsi leszek munkahelyen is majd dirigálni fog e a főnőkeinek h ez meg az ne legyen ott mert őt zavarja? De ezek a mai kislányok kisfiuk hercegnő herceg szindromások és a munka alapjáraton allergiát okoz náluk,mert anyu apu mindent szuletéstől kezdve alájuk pakolt csettintésre,minden megvan,pénz az ugy jon magátol,a nemet nem ismerik sose halották, vagy azt h mások is vannak rajtuk kivül,önző miss és herceg generácio ez a mai 18 20 on évesek,tisztelet a kevés kivételnek akit otthon megneveltek és nem igy h csak ő a fontos más levan kakilva..

58N

Ebben a konkrét helyzetben nyilván a kutya. (A kutyának ugyanis te vagy az élete középpontja, a férjed lányának meg meglesz majd a maga élete, eszik-alszik majd nálatok, különben meg önállósodik, és így is van rendjén. A gyerekkoráról már lekéstetek.)

De ha te így gondolod, talán jobb is lesz a szüleidnél, talán ők majd jobban szeretik őt, mint ti.