Azok a szülők, akik nem engedték a nagyszülőnek még csak látni sem az unokát, nem bánták meg?
Azért kedves Kalap Úr, mert a másik nem akart diplomát, és lakást sem, mert évek óta külföldön él.
Bármilyen mesze is lakik, azért párjával évente 4-5 alkalommal eljönnek.
Mindennek oka van. Ha a lányod ennyire drasztikus döntést hozott, annak is.De mivel nem írsz konkrétumot ezért ez a kérdés egy "nesze semmi fogd meg jól".
Bár mi tartjuk a kapcsolatot minden nagyszülővel, de apósomék inkább szóban szeretik az unokákat, tetteikben ritkán
....azaz a rokonoknak és barátaiknak áradoznak, amúgy meg le sem xarják őket. 3-4 hetente megyünk hozzájuk, akkor foglalkoznak velük, de maguktól baromira nem. Szóval a gyerekek meg sem éreznék ha megszakítanánk a kapcsolatot valamiért, én pedig nem bánnám. (de nem fogjuk mert akkora baromságot azért nem csinálnak)
Hát igen. Már bocsánatot kértem. Nincs megbocsájtás, gondolom, mert válasz sincs.
Ez a híd már leégett.
Válaszokból ítélve, nem érdemes új híd építésébe sem kezdeni.
Mindenkinek ment a zöld kéz,hiszen időtöket, energiátokat fektettétek a válaszokba.
Valahogy úgy néz ki, az itteni válaszokból is, hogy a szülők elégnek tartják az egyik félről a nagyszülőket. Pedig ez nem helyes.
Az én szüleim is félig együtt éltek az anyám anyjával, nagyon jó is volt, de az nem, hogy a másik felől a nagyapám egyetlen egyszer láttam. Pedig küldtek disznóvágáskor is kóstolót, írtam nekik köszönőt is érte, de menni soha nem mentünk. És láttam, hogy az apám nagyon szerette, őt küldték szakmát tanulni is egyedül a családból, aztán már nem is ment vissza.
Tanultam belőle, erőltettem (volna) a szüleinket a nagyszülőségre. De egyik felől túl fiatalnak érezték magukat, és mindig más fontos dolguk volt, másik felől volt a sokkal fiatalabb testvér, aki elfoglalta őket. Külön probléma lett, hogy ki (másra) hasonlítottak az unokák.
Ettől függetlenül, utólag azt mondom, hogy még többet kellett volna tenni, elviselni, hogy legalább a gyerekek is világosan látták volna. Nem lett volna szabad föladni.
A másik oldalról; a nagyszülőknek is pont elég, ha az egyik gyerekük általi unokájukkal törődnek, úgy látom. Unoka ki van pipálva, ennyi elég. Kevesebbe kerül, időben is pénzben is, pláne törődésben, és mégis megvan a nagyszülő megbecsült státusza.
Tudod, kérdező, én nem hagynám annyiban. Még hatósági segítséggel is, de megadnám az unokámnak a lehetőséget, hogy ismerjen. A lányoddal már nem érdemes törődni, de az unokáddal igen.
27.
De a gyerek egyszer majd látni fogja, hogy a nagyszülők akarták volna őt. És valamiért a szülők meg elzárták előle a nagyszülőket .
Eldöntötték helyette, hogy ne legyenek nagyszülei. Ki tudja, kinek van igaza, ki nyer, és hogy miért olyan fontos, hogy a másik veszítsen; talán bosszúból?. De a gyerek az örök vesztes, az biztos.
Szép kis gyámügy-bíróság-akármi az is, ahol havi egy TELEFONnal elintézik.
Nekünk ugyan még nincs gyerekünk, de már szóba került, hogy majd ha lesz szegénynek egy normális nagyszülője sem lesz és nem is biztos, hogy mindet ismerni fogja.
Párom szülei elváltak, jött egy mostohaanya a két 10 évvel idősebb fiával, akiknek mai napig 30+ évesen is ki van nyalva a valaguk, páromnak meg 18 évesen "el kellett" költöznie, hogy normális élete lehessen. Nem fogom leírni, hogy miket csináltak vele otthon, de azzal a nővel én felügyelet nélkül nem fogom hagyni a gyerekemet. Páromat szidja fűnek fának, nem hiányzik, hogy majd a gyerekeinek is ilyenekkel tömje a fejét, meg a hülye ezo szarságokkal "kezelje". Apósom ő normális, de túl papucs. Ha a saját fiáért nem állt ki 10+ év alatt és hagyta elüldözni akkor az unokáját se védi majd meg.
Az anyja újraházasodott egy alkoholistával, gyakorlatilag egy putriban élnek, láncdohányosok (vágni lehet a lakásban a füstöt), igénytelenek, undorító körülmények között élnek. E mellé pedig egyáltalán nem tud nevelni vagy fegyelmezni. Sosem akkor szól rá a gyerekeire, mikor kéne (pl, ha kiborít valamit, hogy törölje fel), hanem csak tűr, ameddig sikerül (nem valami sokáig) aztán üvölt meg jön a nyakleves meg fenyegetés, hogy miattuk hal meg, nevelőintézetbe adja őket, stb. (Hogy lehet egy 5 éves gyereknek ilyet mondani, hogy miatta fog meghalni, mert rossz, csak mert felborított valamit?) Gondolom érthető, hogy ide se visszük majd a gyerekeket, először is a higiénia miatt, másodszor meg a viselkedése miatt.
Aztán van az én anyám, aki tipikus nárcisztikus szülő, had ne írjam le mekkora patália volt, mikor nem az lett, amit ő akart. (Másfél hónapig nem szólt hozzám.) Nagyon sokat sértegetett és rombolta az önbecsülésemet és szerintem észre sem vette. 200 km-re költöztem, de még így is voltak olyan húzásai, ami ép elméjű embernek eszébe sem jutna. És még mindig ő a legjobb nagyszülő jelölt, mert ő csak hosszú távon káros és amúgy másokkal, főleg a gyerekekkel nagyon rendes tud lenni, csak velem nem sikerült. Vele azért nem merném hagyni, mert tudom, hogy semmibe veszi, amit mondok. (Egyszer átjött hozzánk, én azt az egyet kértem, hogy ne adjon a macskának tejet, mert megy tőle a hasa. Mire megmostam a kezem már tele is volt a macska tálja tejjel. Ennyire érdekli, hogy mit mondok.) Anyum is állítja, hogy ő jó anya volt és mindent megadott nekem, csak épp nem azt adta, amire szükségem volt, hanem amit szerinte kellett. Na meg persze, csak akkor voltam jó, amég az volt, amit ő kitalált. (Kb. mintha lenne egy macskád, de te nyulat akartál, ezért csak zöldséget adsz neki, aztán nem érted, hogy miért szökött meg tőled, mikor te a legjobb répát vetted.)
Nem tudom mi lesz még, mire gyerekünk lesz de mi nem bánnánk, ha nem ismerné a nagyszülőket. Semmit nem veszítene vele szerintem. Az eddigiek alapján úgy vagyunk vele, hogy majd felügyelettel láthatják, ha akarják, de rájuk bízni nem fogjuk. Úgy vagyok vele, hogy amég majd a gyerekkel értelmesen viselkednek, addig láthatják, de ha vele is olyanok lesznek, mint amilyenek velünk voltak akkor felejtsék el.
Ha valaki odáig jut, hogy teljesen eltiltja a nagyszülőktől a gyereket annak biztos komoly oka van, nem hiszem, hogy megbánnák utólag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!