Azok a szülők, akik nem engedték a nagyszülőnek még csak látni sem az unokát, nem bánták meg?

8. vagyok. Ha nem voltál jó anya, attól még nem biztos, hogy nem lennél jó nagymama. Az ilyen dolog ered valamiből.

Szegény Nagymamámnak gyerekkorában meghalt az Édesanyja. Így, hogy nem látta végig a női mintát, nyilván nem tudott olyan anya lenni, amilyen szeretett volna, s még ráadásul egy gyereke is meghalt Anyám születése előtt. Ezek miatt mindig olyan szomorkás volt, s a gyerekeinek - beleértve Anyámat is - és Nekem egész kiskorunkban beszélt erről. Amikor Nagymamám meghalt, Anyám azt mondta, hogy nagymamának jobb volt, mint anyának. Erre én ezt válaszoltam: "De ahhoz, hogy nagymama legyen, először anyának kellett lennie.". Ha már a Lányod írt Neked egy ilyen hosszú, szívhez szóló levelet, javaslom, hogy Te is írj Neki. Anya-lánya közötti konfliktusba nem hiszem, hogy a bíróságot kell bevonni. Fejtsd ki Neki, hogy sajnálod, ha nem tudtál olyan anya lenni, amilyet ő szeretett volna, s a jövőben megpróbálsz jobb ember, jobb anya és nem utolsó sorban jó nagymama lenni. Ha felnevelted a lányodat, nem szabad, hogy ennyire elromoljon köztetek a kapcsolat. Te is nyersz vele, ha megismered az unokádat és az unokád is, ha ismeri a nagyanyját.

Az előző hozzászólásomat azért írtam, mert tényleg nagyon sokat tettek az anyai nagyszüleim értünk. Én sem melléjük, sem helyettük nem szerettem volna másik két nagyszülőt.

Nem, a gyerekemnek nem.kell a folyamatos szmétkedést és lelki terrort hallgatnia, mint nekem kellett hosszú évekig mostohaanyámtol.

Apával természetesen találkozhatnak NÁLUNK, de azzal a növel nem. Apa persze probál puhitani, de elfelejtheti, hogy a nö közelébe engedem a lányomat...

Én vagyok a 6os válaszíró!

Mi nem haszonból hadjuk az unokát a nsgyszülőkre, hanem, hogy örüljenek és kölcsönösen jól érezzék magukat egymás társaságában. A szünetekben stb. a gyerekfelügyeletet magunk is meg tudnánk/tudjuk oldani. Szóval a lányáék is valószínűleg! Tehát ne úgy álljon a dologhoz, hogy ön tenne velük szívességet. Ha megoldódna a probléma és a gyerekre vigyázna akkor azt ne rögtön segítségnek tekintse, hanem örömnek, hogy az unokájával tölthet egy kis időt, főleg az előzményeket tekintve (amit mi nem ismerünk)!

Köszönöm a 7es válaszírónak, nagyon jól esett! :) Aranyos vagy!

Én tudok nyilatkozni majdnem mindenhogy. Felnőtt vagyok , komoly kapcsolatban élek.

Apám szüleit az eddigi 21 év alatt ha 10x láttam az már sok. Egy facebook üzenetet nem kaptam soha se szülinapra se ballagásra se semmire. Főleg nagyanyám műve, ottani papám alzheimeres, mostmár ha akarna se tudna velünk sokat kezdeni. 20 éve nem volt az, de akkor meg papucs volt, van ilyen, nem haragszom rá. Anya szülei maximálisan szerettek így nem volt nagyszülő hiányom soha, de van olyan barátnőm akinek pl a szomszéd idős néni volt a pót nagyija. Elvolt ő is, nem a vérrokonság miatt szerették egymást annyira.

A saját anyám: 5 évvel fiatalabb az öcsém, akivel születése óta kivételezett. Apa nem akart 2 gyereket, én nem akartam tesót, aztán mégis lett és emiatt mártírnak élte meg a helyzetet, mert "szegény kicsi fiát csak ő akarta", próbált bennem mindenhogy lelkifurkát kelteni hogy szeressen már. Én meg amilyen fafejű vagyok csakazértsem szerettem. Apát munka miatt csak hétvégeken láttam. Olyan jó 12 évnek el kellett telnie hogy megszeressem öcsémet. Mostmár ölni tudnék érte. 18 évesen költöztem el otthonról, akkoriban úgy gondoltam, nem baj, anyám olyan, amilyen, de ha neki kell bármi, majd a kedvenc gyéreké megoldja, én túl sokszor rá nem nyitom az ajtót. Valószínűleg megérezte hogy így gondolom, illetve az egyetem miatt havi nagyon max 2x2 napot ha lát, azóta valamelyest rendeződött a viszony, de nekem sok dolgom lesz még a gyerekkori sérelmek miatt egy jó pszichológussal mire gyereket merek majd vállalni. Jelen állás szerint nem fogom eltiltani az unokáitól (3 éve ugye még bőven nem így láttam), de nem fogok belehalni ha nem akar majd élő kapcsolatot velük. Csak akkor akkor se akarjon ugye ha már a kutya nem nyitja rá az ajtót.

Anyóson a másik véglet, ő egyszerűen böszme, tőle előbb fogom aktívan tiltani a gyereket legalább kisebb korában, ha látom hogy nem bírja. Ő azt hiszi vicces, de olyan beszólásokat tud elereszteni hogy körülötte mindenkinek (a két gyerekének is) komoly önértékelési gondjai vannak. Én a saját gyerekkorom miatt ugye edzettebb vagyok mondhatni, de még nekem is betalál néha. És az én gyerekemből nem fog egyik mama se ilyen sérült embert csinálni az is biztos. Sőt, így jobban belegondolva lehet " két nagypapás " lesz a gyerek. Pedig aztán egyébként anyám engem is taníttatott meg fizette a lakhatást stb, de ezzel ugye nem tud visszamenőleg egy érzelmileg biztonságosnak mondható gyerekkort adni. Öcsém szerint makulátlanul jó anya, én hálás vagyok amiért megmutatta milyen NE legyek soha. Lehet nálatok is ez van, Kérdező.