Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Véletlenül elszóltam magam a...

Véletlenül elszóltam magam a párom anyukája előtt (nem tudtam, hogy nem tud valamit) a párom gyerekeivel kapcsolatban. Most egy emberként haragszik rám ő is és a gyerekek anyja is. Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

A páromnak 2 fia van az előző kapcsolatából, nekem három. Az ő fiai EGYMI-be járnak kitűnő tanulók, az én hetedikesem többségibe és nagyon sokat kell küzdenie, hogy egy stabil 3-as szintet tartani tudjon.

Két hete anyósomnál voltunk ebédelni és egész végig másból sem állt neki a beszélgetés, mint abból, hogy az unokái milyen ügyesek és okosak, mennyivel jobbak mint az én hetedikbe járó fiam, mennyivel többre fogják vinni. Ezt sajnos már a párom fiai is sokat mondogatták a fiamnak, így legalább már tudom, hogy honnan vették. Nálam elszakadt a cérna és udvariasan de elmondtam neki, hogy igen, egy olyan suliban a fiam is kitűnő lenne, de pont ezért a jegyekből nem lehet még semmire következtetni. A fiam jövőre felvételizik, a párom fiai pedig maradnak a jelenlegi sulijukban középiskolásként is. Majd kiderül, melyikük mire viszi. A párom szerint sem volt semmi baj, sem a stílussal, sem az elhangzottakkal.

A párom anyukaja viszont kikérte magának, hogy ilyet állítok az unokáiról és nagyjából kihajított minket. Tegnap a fiúk anyukája habzó szájjal hívott, hogy milyen egy utulsó útszéli vagyok, hogy kiszúrtam a gyerekeivel, mert a nagymamájuk a félévi 5-ös jegyekért beígért penzt visszavonta, mondván azok semmit sem érnek.

Nagyon rosszul érzem magam a történtek miatt és eléggé bánt is a dolog, de a fiamat is néztem és neki pedig határozottan nem tett volna jót, ha ez a "te semmire nem fogod vinni" stílus tovább folytatódik.


tegnapelőtt 12:03
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:
59%
Mi lenne ha ki álnál a fiadért?mért hagyod hogy a párod kölykei így beszéljenek vele??gondolom a gyereked veled él???
tegnapelőtt 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 anonim ***** válasza:
15%
Kellett neked gyerekessel összejönni, számíthattál volna rá,hogy mindenki a saját gyerekének a pártját fogja majd minden ilyen vitahelyzetben. 🤷🏼‍♀️
tegnapelőtt 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 anonim ***** válasza:
7%
Szóval így jártatok.
tegnapelőtt 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 anonim ***** válasza:
38%
A fiúk anyukájának el tudtad magyarázni, hogy mi történt valójában? Nem tudom, milyen viszonyban vagytok, ha azért eddig legalább normális volt a viszonyotok, nekem biztosan ez lett volna az első dolgom. ha veled nem ál szóba, akkor a párodnak, azaz a fiúk apjának kellene elmagyaráznia neki, hogy mi történt pontosan és hogyan, és hogy te nem tehetsz arról, hogy a nagymama ebből mit szűrt le és mit reagált, mivel nem látsz a jövőbe - te csak a saját gyerekedet védted az igazságtalan bántás ellen. Ahogy minden anya tenné a helyedben. Ne érezd rosszul magad emiatt.
tegnapelőtt 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/40 anonim ***** válasza:
55%

A buta vénasszony, meg az ex is egymibe valók.

A gyerekek sem értik, hogy hova járnak?

Nem tudták eddig, hogy az mit jelent. Mármint milyen képességeket?

Én egy asztalhoz nem ülnék többet ilyen debilekkel.

tegnapelőtt 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 anonim ***** válasza:
88%

Anyós elmehet a búsba. Az ex pedig ne téged hivogasson.

Ezért sem kezdenék olyan pasival, akinek gyereke van. Kellenek a francnak ilyen családi drámák.

tegnapelőtt 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/40 anonim ***** válasza:
97%

"a fiúk anyukája habzó szájjal hívott"

Ne hívjon, semmi dolgotok egymással. A számodat se kéne tudnia. Most már ez van. Legfeljebb nem veszed fel neki.

tegnapelőtt 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 anonim ***** válasza:
97%
Te vagy a rossz, azért, mert anyós visszavonja az unokáinak tett ígéretet? Az szép baleset.
tegnapelőtt 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/40 anonim ***** válasza:
88%
19: legalább megtudták a kis öntelt pötsfejek, hogy milyen egy szipirtyó a nagyanyjuk valójában...
tegnapelőtt 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:
91%
Te csak nyugidj meg. Nem tettél semmi rosszat. Csak épp felébresztetted a nagymamát, aki eddig hazugságban élt. Lemerném fogadni,hogy a nagyinak az lett mondva, hogy a gyerekek egy nagyon nehéz,kiváló iskolába járnak, és megérdemlik a jutalmat. Most majd elgondolkozik ő is, de igazából a gyerekek szüleinek kellene, mert a hazugságaikkal nagyon sokat ártanak a gyerekeknek.
tegnapelőtt 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!