Nagymamám haragszik rám, mert nem veszem magamhoz. Mi lenne a jó megoldás?

Nagymamám sokáig a nagynénémmel élt, de év elején sajnos elvesztettük. Nagymamám azóta folyton panaszkodik, hogy magányos. A szomszédban több barátnője lakik, akik átjárnak időnként, de nyilván nem teszi ki az egész napot. Ő nem megy senkihez, mert ő ugyan nem szomszédol.

Mondta, hogy a férjemmel és a két kisfiammal költözzünk hozzá. Mi Budapesten élünk, itt is dolgozunk, ő egy szabolcsi kisvárosban, ahol nincs olyan munka, amit végezni tudnánk. Úgyhogy haragszik, amiért a férjem nem valami kubikos, aki bárhol dolgozhat. Egyébként el sem férnénk nála, mert egy 1,5 szobás háza van.

Panaszkodott, hogy nem bírja már a házimunkát. Rendeljük neki az ebédet, de nem szereti. Mint kiderült, a szomszéd kutyája eszi meg. Felajánlottuk, hogy fizetünk az egyik szomszédasszonynak, hogy takarítson nála, de neki ne mászkáljon senki a házban. Már fizetünk a szomszédnak, hogy kivigye-bevigye a kukát. A favágásért is, de mindenért nem győzünk fizetni.

Többször célzott rá, hogy ő nálunk szeretne lakni. Mi egy 1+2 félszobás albérletben lakunk. Bútorozott, sok fölösleges bútorral. Alig férünk mi is. A tulaj sem enged több lakót. A férjemmel pedig nem jön ki nagymamám, mindenbe beleköt, amot a férjem csinál és próbál ellene uszítani. Az ünnepekre felhoztuk magunkhoz. Szenvedés volt mindenkinek. Ha kérdeztem mit főzzek: neki mindegy. Mikor megfőztem: ő nem szereti azt. Nem is szereti a főztöm. A gyerekek hangosak. Nem akkor kéne őket altatni, amikor szoktam. Miért költünk erre, meg arra.

A higiénai is problémás. A wc-t nem húzza le, kezet nem mos. Mi a cipőt levesszük a bejáratnál, ő képes fél órát mászkálni a szőnyegen sáros cipőben. Ha szóltunk érte, húzta az orrát.

És folyton célozgat, hogy neki elég egy sarok, de őt öregkorára senki nem fogadja be, neki a világon senkije sincs.