Nagymamám haragszik rám, mert nem veszem magamhoz. Mi lenne a jó megoldás?

#39

A 67 éves apám is mindig ezt mondja, ha van valami gond. Majd az állam megoldja. Majd csinálnak valamit. Így nem maradhat. Majd a Viktor megoldja. De ez így volt ezelőtt 20-30-40 éve is. Anno azt hallgattam, majd a Kádár megoldja. Utána megoldja az Antall Jóska. Megoldja a Horn. Majd a Feri. Azért vannak. Azért fizetek/fizettem be.

Az egész rendszer működését nem érti ez a generáció.... állandóan azzal jönnek, hogy egy életen át fizették a járulékot, adót. Az a pénz most hol van?

#38

Ez egy ritka példa. Legtöbb idős nem akar otthonba menni. Ráadásul nálunk hasonló helyzetbe anyám hiába akart menni otthonba, az öcsém kérte az eladás után a részét, neki az akkor kellett volna önerőnek egy lakáshitelhez.

#44

Anyámék anno a nagyapámékkal szembeni telket vették az utca végén...meg. A házat apám és nagyapám húzta fel. Valahogy azt is elintézték, hogy a két ház előtti kis földút magánút legyen, az övéké lett. Összenyitották a két telket és így egy porták éltek 1979-2006 között. Akkor haltak meg a nagyszülők és adtuk el, vettünk belőle 2 kis lakást...

Anyám a mai napig oda végyik vissza. Meg az milyen jó volt. Ő gondkoskodott az anyjáról meg a beteg apjáról. Mellette nevelt engem, vezette a háztartást, dolgozott. 20p volt a munkahelye, és nem egy órát utazott mint én... én meg minek vagyok, nem számíthat rám.

Ja bocs, hogy ne a Kelet Magyarországi faluban akarok közmunkból élni, hanem Budapestre költöztem.

Értem én a szentimentalizmust is, de a házhoz ragaszkodásnak óriási ára van!!! A jövő generációját nyomorítja meg, több évig, akár évtizedig!

Milyen szülő az, aki sok-sok évig az idióta röghöz kötődése miatt elvárja a a gyereket nevelő gyerekeitől, hogy finanszírozza az idiótaságot. Így is nehéz a boldogulás, de még a szülőkről is gondoskodni kell.

Mellesleg annak a válaszolónak üzenem, akinek a szülei mindig az aktuális kormánytól várják a sült galambot, hogy tavaly év végén elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy csak végső esetben segít csak a szociálisan rászorultakon, magyarul sosem. Oldja meg az egyén, és a családja. Mondhatod a szüleidnek.

Valóban, betegségre nem lehet felkészülni, de a többi dologra igen, és ahogy írta is a 68 éves válaszoló, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és ez a lényeg!!! Nem a 25 fokos hodályokban ülve, tévét bámulva várni, hogy a gyerekeim az unokáim szájából elvéve a falatot fizessék ki a milliós gázszámlámat, mert én ilyen hülye vagyok.

44, az rendben van, hogy mindenki nehezen válik meg az otthontól, amit felépített és ahol élt, de ha egyszerűen nincs pénz fenntartani? Ezt nem akarják megérteni, és nem tudom, miért, hát felnőtt emberek nézzenek már szembe a valósággal.

Az én anyám is 55 lesz, már gyerekkoromban elváltak apámmal, ő maradt a nagy, háromnegyedrészt befejezett családi házban, amit nincs pénze fenntartani. Mondjuk a tesóm vele él 30 évesen és vele fog örökké, de minimálbér keres, nem tudják ketten sem normálisan ellátni az 1200(!) nm-es telken lévő emeletes hàzat.

Belül kb. semmi nem volt felújítva 30 éve, kívül sem, lerohadt már a kerítés, semmi szigetelés, egyre durvábban néz ki az egész ház az udvarral együtt, de akkor sem adja el, inkább fagyoskodnak télen, mert nincs több száz ezer forint fára. A kertet felveri minden évben a 1,5 méteres gaz, az egész gyerekkorom arról szólt, hogy nyáron a tűző napsütésben gazolni kellett, nehogy szóljanak a szomszédok, mert füvesítésre és gyepfenntartásra sem telik ekkora területen.

De ahelyett, hogy eladná és beköltözne az aggszűz tesómmal egy 1,5 szobás panelba (ez nem falusi ház, városi, kijönne az áràból egy panel és még maradna is, bár ha ilyen állapotban romlik le, egyre kevesebbet fog érni), marad. Inkább nem eszik, vagy nem tudom.

Nálunk úgy volt, hogy anyu egyedül maradt, (apu meghalt), akkor volt anyám 63 éves. Én 150 km-re lakom, nővérem pedig külföldön. Hét évig próbáltuk a "nagyházat" eladni (amúgy város), de csak nagyon áron alul lehetett volna, így mindig maradt minden a régiben. Aztán Anyu 2014-ben azt mondta, hogy most már menjen akár áron alul is, ő egy kis lakásban szeretne lakni (ekkor volt 69 éves). Beadtuk ingatlanoshoz a dolgot, két hét múlva volt vevő, és rá egy hétre talált az ingatlanos megvehető lakást is. Lezajlott az eladás, vásárlás, mindenki boldog. Földszinti lakás, szép helyen, egy parkos részen, tó partján. Anyu imádta mindig a kertet (ha hozzánk jön is, az első, hogy megnézze a kertünket), de belátta, ami nem megy, az nem megy. Új barátnőre lelt az új lakhelyén, amúgy pedig netezik sokat, olvas rengeteget, és keresztrejtvényezik. Eddig jó, aztán ha már nem tudja ellátni magát, akkor a lakása jó fedezet lesz egy normális idősotthoni apartmanhoz, a nyugdíja pedig kb. 270 ezer, abból vonhatják az ellátást. Én azt mondom, éljen még 10-15 évig (most 80 éves), de ne az én életemet megfojtva. És mondom ezt úgy, hogy mi a férjemmel ketten élünk a háromszobás házban, egyszem lányunk külföldön, de én akkor sem szeretném a mostani életünk dinamikáját megbolygatni.

Látom ismerősöknél, mi van, barátnőm anyja 10 évvel idősebb az anyámnál, barátnőm odavette magukhoz. Bár még ellátja magát a néni (pl. azért zuhanyozásnál segíteni kell meg ilyenek), kaját megmikrózza magának, ha barátnőm dolgozni van, de azért van gond. Barátnőm házassága azóta a holdban, férjével kettesben sehova nem tudnak menni, de lassan igényük sincs rá. Én ilyet nem akarok. Igaz, így nem öröklöm meg egy 26 millás lakás felét, de ez az ára.