Nagymamám haragszik rám, mert nem veszem magamhoz. Mi lenne a jó megoldás?
Nagymamám sokáig a nagynénémmel élt, de év elején sajnos elvesztettük. Nagymamám azóta folyton panaszkodik, hogy magányos. A szomszédban több barátnője lakik, akik átjárnak időnként, de nyilván nem teszi ki az egész napot. Ő nem megy senkihez, mert ő ugyan nem szomszédol.
Mondta, hogy a férjemmel és a két kisfiammal költözzünk hozzá. Mi Budapesten élünk, itt is dolgozunk, ő egy szabolcsi kisvárosban, ahol nincs olyan munka, amit végezni tudnánk. Úgyhogy haragszik, amiért a férjem nem valami kubikos, aki bárhol dolgozhat. Egyébként el sem férnénk nála, mert egy 1,5 szobás háza van.
Panaszkodott, hogy nem bírja már a házimunkát. Rendeljük neki az ebédet, de nem szereti. Mint kiderült, a szomszéd kutyája eszi meg. Felajánlottuk, hogy fizetünk az egyik szomszédasszonynak, hogy takarítson nála, de neki ne mászkáljon senki a házban. Már fizetünk a szomszédnak, hogy kivigye-bevigye a kukát. A favágásért is, de mindenért nem győzünk fizetni.
Többször célzott rá, hogy ő nálunk szeretne lakni. Mi egy 1+2 félszobás albérletben lakunk. Bútorozott, sok fölösleges bútorral. Alig férünk mi is. A tulaj sem enged több lakót. A férjemmel pedig nem jön ki nagymamám, mindenbe beleköt, amot a férjem csinál és próbál ellene uszítani. Az ünnepekre felhoztuk magunkhoz. Szenvedés volt mindenkinek. Ha kérdeztem mit főzzek: neki mindegy. Mikor megfőztem: ő nem szereti azt. Nem is szereti a főztöm. A gyerekek hangosak. Nem akkor kéne őket altatni, amikor szoktam. Miért költünk erre, meg arra.
A higiénai is problémás. A wc-t nem húzza le, kezet nem mos. Mi a cipőt levesszük a bejáratnál, ő képes fél órát mászkálni a szőnyegen sáros cipőben. Ha szóltunk érte, húzta az orrát.
És folyton célozgat, hogy neki elég egy sarok, de őt öregkorára senki nem fogadja be, neki a világon senkije sincs.
Egyébként megértem, hogy sokan nem akarnak idősotthonba menni. Én több otthonban voltam gyakorlaton és inkább meghalnék mint olyan helyen éljek.
A lakók nagy része teljesen demens. Ez persze elviselhető, ha az ember maga is az. De ha még ő a legértelmesebb a szobában (általában 3 fő/szoba) akkor az maga a pokol. És ez még a mozgalmasabb rész. Van ami konkrétan olyan mint egy elfekvő.
És sokan ezért halnak meg hamar egy otthonban. Nincs mit csinálni csak várni a véget. A többség, bár elhagyhatja az intézményt, ritkán vagy soha nem teszi. Hová menne? Minek? Pénze alig marad. Vagy semmi, mire kiváltja a gyógyszereket. Nem kell főznie, nem kell takarítania, nem vásárol be. Egyszerűen semmi nem marad, ami a felnőtt élet sajátja. Ha még jó a szeme és szeret olvasni, akkor olvas, vagy rejtvényt fejt. Vagy tévét néz a társalgóban (ott sem azt, amit akar). Esetleg a kertbe kiül. Körülötte meg egy csomó ember, akit pelenkázni, fürdetni kell. Van akit még etetni is. Privátszféra meg semmi.
Vannak persze lakásotthonok, de arra nem elég egy világvégi kisház ára.
#49 ez a szerencsés helyzet
Nálunk anyámnak aki 79 van 170ezres nyugdíja (pedig anno jól keresett). Én albérletben élek, nincs saját ingatlanom és az egyetlen reményem valaha is anyagiéag egyenesbe jöjjek az, ha eladhatom az anyám házát. Én biztos, hogy nem fogom oda adni egy ingatlan mafia alapon működő cégnek sem aki idősotthon üzemeltet. Dolgoztam ilyenben 15 évig ápolóként, soha nem adnám oda be. Lenyúlják a nyugdíjuk 80%-at, az ingatlant. Az ellátás meg addig van kb amíg a mama önellátó. Utána a személyzetnek egász egyszerűen nincs kapacitása rá, mert kevesen vannak, mert alulfizetettek. Az öregektől 20-30-40-50 milliós ingatlanokat nyúlnak le és havi 200-500 ezreket bezsebelnek és a dolgozók szemét meg kiszúrják a kórházi ápolói pénzzel.
51
Neked pokol fiatalként, és esetleg egy olyan idősnek is, aki még nincs leépülve, de nem is olyanok szoktak bekerülni, aki már ellátásra szorul, az örül, hogy van egy hely, ahol tudnak róla gondoskodni.
52.
Az ingatlant nem nyúlják le, ha 40 milliót ér, akkor is 10 millió a belépési díj, idősotthoni apartmanba. (Régebben igaz, úgy mondták, hogy becseréli a lakását, de akkor kb. ugyanannyi volt az ára a lakásnak/háznak.)
Azt tudom, hogy ismerős szülei mentek így idősotthoni apartmanba, 9,5 millió volt (3 éve), ők már várták, hogy mikor tölti be a néni is a hetvenet, mert az az alsó korhatár. És havonta 100 ezret vontak a nyugdíjukból (mármint külön-külön 100 ezret).
Gondolom, ezek az árak nőttek azóta. Ők amúgy nagyon elégedettek. Van kis teakonyha is, ha akar, főzőcskézhet is, ha nem akar, lemennek a közös ebédlőbe. Kijárhatnak, ők pl 42 millás házat adtak el, de csak 9,5-et kellett befizetni.
Ez azon a tényen nem segít, hogy a mama hisztis. Sehol nem jó neki. Nem jó otthon, nem jó az idősek otthona, nem jó ha az unokája nyakára megy. Ez egy olyan probléma amit nagyon nehéz megoldani. Az biztos, hogy a közeledben ne költözzön, mert akkor lesz egy harmadik gyereked is, akit neked kell eltartani és körülugrálni a te családod kárára. És tök mindegy mit csinálsz nem lesz jó. Ha házi gondozó megy ki az se lesz neki jó. Ismerősöm anyukája ugyanez. Beteg a néni, gyenge. Minden kaja szar, neki külön kell főzni, de mire elkészül a kaja már mást kér. 3 gondozó is jár hozzá, mert a család így tudja megoldani, hétvégente felváltva járnak egy másik rokonnal. És hiába szembesítik a nénit a hisztijeivel. Volt hogy az ismerősöm kiakadt, vissza is szólt az anyjának. Persze utána neki volt lelkiismeret furdalása. De nagyon szörnyű ez az élet így. 4 éve csinálják ezt, idegileg totál kíván, hogy nem tud pihenni és az amúgy is stresszes munka mellett ezzel kell foglalkoznia. A néni ott se akar otthonba menni. Már az se tud magával mit kezdeni, a tvt unja, olvasni se akar már,se rejtvényfejteni, se kézimunkázni. Ha van nála valaki akkor zavarja, ha nem megy épp senki az a gond. Úgy bánnak vele mint egy királynővel, mindent megkap. Gyenge, rosszul van, de igazából nem tudja megfogalmazni, hogy mi a baja. Pszichiáterhez nem hajlandó menni, pedig pár bogyó javítana a kedélyén. Sokszor látszik nem abban a valóságban él, mint mások.
Rettenetően megterheli a környezetét, haragudni rá valahogy nem lehet, mert ő is jó szülő volt tevékeny éveiben. Aki szerencsés ott a hanyatlás időszaka nem húzódik el ennyire.
Sajnos amíg beszámíthatónak van tartva nincs jó megoldás.
Nagymamám háza körülbelül 2 milliót ér. Az utcájában ennyiért mennek a hasonló ingatlanok. Onnan még nagyon messze van a 10 millió. És 86 éves. Lehet, hogy van még 10 éve, de lehet hogy csak kettő. (Ismerős néni beköltözött az otthonba, viszonylag jó állapotban és fél év múlva meghalt-nagymamám szerint nem véletlenül) Ha lenne 8 millió forintom, akkor a saját lakásba fektetném be, nem azért, hogy nagymamám pár évig éljen egy elfekvőben, ahol még a nyugdíját is leteszi. Az albérletünk évi kb 2 millióba kerül rezsivel együtt, akkor 10 milliót kipengetni, plusz havi 100ezer...És nagyon más minőség egy lakás meg egy szoba másod-harmadmagaddal.
A másik nagymamám is viszonylag hamar meghalt az otthonban. Pedig ő már szellemileg kicsit hanyatlóban volt. De a céltalan létezés -mert az már nem élet- sajnos hamar felemésztette. Amikor az egész életed elfér egy éjjeliszekrényen...
"Amikor az egész életed elfér egy éjjeliszekrényen..."
A kérdésed végén szerepel, hogy nagymamád szerint elég neki egy sarok is.
De ha a fő probléma az otthonnal nem is a nagymamád hozzáállása, hanem hogy eleve nem engedhetitek meg magatoknak, akkor az nem opció. Ha meg ennyire okos, és semmi sem jó neki, én simán ráhagynám, akkor oldja meg, ahogy akarja.
Nálunk úgy volt, ahogy 58 írta. Mármint apai nagymamám esetében. Ő az öregedéssel nem volt könnyű eset. Anyuék magukhoz vették, de fél évig bírták, anyu már csont és bőr volt, apu meg sík ideg volt mindig.
Végül falun a szomszédasszonya (mamánál 25 évvel fiatalabb) kötött vele eltartásit a mama házáért. Apu vitte az ügyvédet, minden szabály szerint ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!