Nagymamám haragszik rám, mert nem veszem magamhoz. Mi lenne a jó megoldás?

#31

Kéne, de sokan csak élnek bele a világba, azt jóvanazúgy. Gondolják magukban, hogy én ilyen vagyok és kész, másoknak meg kutya kötelességük elviselniük így. Vagy ők így tökéletesek.

#29 Szerintem töbször panaszkodnak az emberek az idősebb korú emberektől, mert amíg minden rendben van addig nem nagyon beszélsz róluk.

Sokak akik ilyenek most azok ilyenek voltak régen is.

Meg persze bejönnek a betegségek, a barátok elhullása és sokszor a demencia is.

Apai ági nagymamám fiatalon is egy hercegnő volt akinek soha nem jó semmi, idős korára pedig ugyan ilyen maradt.

Anyai oldalon nagymamámat főleg a férje halála viselte meg, egyedül nem tudta fentartani a házat, és a költözéssel ki lett szakítva az otthonából ahhol 50 évig élt.

És 90 felé bejött az egyre erősebb demencia ami egyre kiszámíthatatlanabbá tette a helyzetet.

Nehéz gondoskodni saját magad jövőjéről, mamár egy normális idősek otthona 200 ezer felett van és akkor abba csak az étkezés és a lakhatás van bent.

Plusz mikor jön a demencia akkor rá leszel utalva másokra.

#29 Teljesen egyetértek. Sajnos ugyanezek az öregek azok, akik kiakadnak, ha nem lesz unoka, ha külföldre vagy az ország másik végébe költözik a gyerek, vagy ha egyetemre akarna menni egy olyan családból, ahol nem ez a megszokott. Önzők és elvárnák a kiszolgálást, elvégre a gyerek meg az unoka is arra jó, hogy legyen, aki ápol/eltart öregként... Meg hát minek külföldre menni, itt is tud dolgozni, aki akar (ahogy a #28 írja), és csak büdös neked a munka, azért mész egyetemre... Oké. :D

Őszintén szólva én sem tudom eldönteni, hogy ezek az emberek öreg korukra hülyülnek meg, vagy ez inkább ilyen magyar szokás, hogy visszahúzzuk azt, aki kitörne a "nyomorból", de tényleg durva, hogy ebben a kategóriában minden harmadik kérdés ilyen. És nem gondolom, hogy mind troll kérdés lenne, mert én is tapasztalok ilyet a környezetemben.

Nem azzal van a baj, hogy egy nyugdíjas valamiféle segítségre szorul, ez sajnos előfordul. Sokan segítik is ilyen esetben a szüleiket, nagyszüleiket valamilyen módon (anyagilag vagy máshogy), és együtt keresnek megoldást, amennyiben a saját lehetőségeik ezeket engedik! De ezek az önző elvárások és folyamatos érzelmi zsarolások egyszerűen undorítóak.

Erre nem lehet felkészülni. Nagymamám is mondta,hogy ő nem ilyen szeretne lenni, aztán beteg lett, legyengült és mégis ilyen lett. Akkor már azért kihagyott nála az agya, hihetetlenül önző lett, pedig az egyik legodaadóbb ember volt a világon. Valahol a kiszolgáltatottság, az unalom, a tehetetlenség teszi az embereket hisztis gyerekekké öregkorukra, plusz a leépülés.

Nagyon sok embernek nagyon nehéz elfogadnia a tudatot, hogy nem megy úgy, lassan vége van. Lehet most ostorozzuk őket, de ki tudja mi milyen zsémbesek leszünk 75-80+os korunkra... Könnyű azt mondani, hogy na én tuti nem ilyen leszek, valahol erre nincs befolyásunk, főleg ahogy elveszítjük a realitás talaját.

Nem védeni akarom, csak kicsit jobban megérteni a szituációt.

Mondjuk itt a nagyit kéne valahogy jobb belátásra bírni, mert akarata ellenére nem dughatod otthonba, viszont az se megoldás, ha összecuccoltok, a ti életek megy rá az ő élete alkonyára.

#29

Apám is egyedül van a 100nm-es házban. Mondtuk neki adjuk el, vegyen egy kis lakást. Vagy egy kisebb házat egy kis kocsibeállóval és annyi. Nem.

Nem bírja a 1200 négyzetméteres kertet, udvart rendbe tartani, meg a házat és a környzetét sem. De akkor sem.

Mondom a kád helyett csináljunk legalább egy zuhanyt. Nem.

Egy szobába cseréljük le modernebb konvektorra a régi 40 éves szart, ahol ő van, negyed annyi gázt eszik. Nem.

Szigeteljük le. Nem.....

Nyáron mondom neki, fessünk ki... apósom festő, megcsinálja. Nem.

Cseréljüle a padlószőnyeget már retkes. Nem

Mindenre nem. Majd ha meghaltam azt csináltok a házzal amit akartok. Addig meg ott rohadjon le és ne érjen csak fele annyit. Kösz b+. Ezt így megmondtam neki, azóta minden hülye vagyok...

Komolyan agyhalott lett. Értelmiségi, tanult, diplomás ember aki világ életébe felelősségteljes pozícviókban dolgozott és most egy vén hülye lett.

#35

Nekem anyám is ilyen volt. 60 felé érezte, öregszik, hülyül. Tanullni kezdett, TV kikapcso, olvasott többet. Szellemilg rendben tartotta magát. 2-4 órácskát dolgozgatott is. Aztán beteg lett, már dolgozni sem tudott, eljárni otthonról. A könyveket megunta, a rejtvény már felidegesítette. sokszor felkelni sem volt ereje, a TV napi 18-20 órát ment és 1 év alatt begyepesedett, elhülyült. Nem demens volt, nem az emlékezete lett rossz. önző lett és hisztis. Örök optimista volt mindig, de ekkor már mindenért morgott, hisztozett, semmi nem volt jó.

#35 már hogyne lehetne felkészülni. Lehet fizetni nyugdíjbiztosítást is, vagy az ingatlan, amiben lakik elég fedezetnek kell lennie egy élhető idősek otthonában. Kolléganőmék is így csinálták a 80 éves anyjuknál. Mikor érezte, hogy gondoskodásra szorul (még nem volt demens!) megkérte a gyerekeit, segítsenek eladni a házat egy szabolcsi zsákfaluban. Igen, itt is sikerülhet, 6 millióért. 8 millió volt a kinézett idősek otthonában a beugró (apartman jellegű), a mamának volt másfél milliója, a gyerekek összedobták a maradékot. A nyugdíj fele volt, amit havonta fizetni kellett. A mama él és virul a betegségeihez képest, programjaik vannak, a gyerekei látogatják amennyire lehet, inkább skype-olnak, mindenki boldog.

Nyilván sokkal nehezebb lett volna ez, ha valamelyik gyerek számított volna az örökségre....

Én azt látom a fő problémának, hogy a szocializmus biztonságában felnőtt emberek - a mostani idősek - javarésze - egyszerűen abba szocializálódott bele, hogy majd minden megoldódik magától vagy valaki megoldja helyette a dolgokat. Hiszen 50-60 éve még nem kellett azon gondolkodni, mi lesz az emberrel idősen, volt normális megélhetés, gyakrabban laktak együtt a generációk és így tovább, őket amúgy sem érintette még akkor ez a probléma.

Azt láttak, hogy mindenkinek van fix melója, lakása, pénze és nem kell extra erőfeszítést beletenni az életbe vagy előre terveket készíteni. Nem kell felelősséget vállalni saját magukért.

A mai 30-40-es korosztály még épp ellenkezőleg, kb. a rendszervàltás óta abba nőttek fel, hogy bármikor jöhet munkanélküliség, válság, létbizonytalanság, ezért muszáj előre gondolkodni, és ezért tök elképzelhetetlen számukra, hogy az időseknek még ez eszébe sem jut.

#38

Szerintem 35 arra gondoltam, hogy arra nem lehet felkészülni, hogy hülye leszel. Én idén leszek 68. Fél-1 éve érzem magamon, hogy türelmetlen vagyok. Nem érdekelnek mások hülyeségei, főleg mióta egy ideje minden reggel úgy kelek fel, hogy mindenhol fáj és jobb esetben délre ez elmúlik. Vagy nem. Olyankor jó lenne nekem is, ha a lányom nem Amsterdamban élne és elmenne a sarki SPAR-ba, ne nekem hazahozni a heti vásárlást, de ez van.

A betegség nagyon megtudja keseríteni az ember pszichés állapotát. Hiába érdekelnek dolgok, tanulom. Tornáztatom az agyam. 68 évesen netezek (jó mondjuk közel 30 éve dolgozok számítógéppel ez nem akkora teljesítmény). Én azt a kevés pénzem amim van félreteszem félévente elmegyek egyedül külföldre egy szervezett utazásra. Ott összebarátkozok akár csak 1 hét erejéig emberekkel. Megismerek más kultúrákat. TVém ugyan van, de be sem kapcsolom.

Húgom csak 62, de már látom a televíziótól begyepesedett szűklátókörűségét. Ő hamarabb lett beteg, azóta bolond.