Én ezt nem tartom igazságosnak így, ti mit gondoltok?
A férjemnek van már egy gyereke az előző házasságából. És az exnejével van egy közös újépítésű lakásuk, nagyrészt hitelből. A törlesztésből van még 15 év hátra, ezt felesben fizetik az exnejével. A férjem aláírt egy szándéknyilatkozatot, hogy amint tehermentessé válik az ingatlan, a közös gyerekük javára lemond az 50%-os tulajdonrészéről.
Nekünk ikerlányaink születtek három éve, és most tervezünk családi házat venni hitel nélkül, elvileg még pár hónap és összejön rá a pénzünk. Nagyon sok megfeszített munkánk van benne, hogy összespóroljuk az árát. (Mert ugye a hitel nem opció a férjem meglévő, exével közös hitele miatt.)
Mi úgy egyeztünk meg, hogy ügyvéddel lepapírozzuk, amint sikerült megvennünk a házat, hogy a közös gyerekek 40-40%-ot, az ő elsőszülött gyereke pedig 20%-ot fog örökölni majd a házból, mert hát neki ugye ott lesz a lakás 50%-a, aminek a hitelét még 15 évig nyögni kell.
Persze az ex elkezdett raplizni, hogy márpedig az ő gyerekének ugyanúgy 33% jár a házunkból, mint az ikreknek, és hogy mi milyen aljas ro.hadékok vagyunk, mert így az ő gyereke "ki lesz semmizve". Szerinte a mi verziónk nem korrekt, szerintünk meg az ő elképzelése nem az.
Ti mit gondoltok erről?
Ha a férjed lemond a tulajdonrészéről, az a rész már nem fog szerepelni a hagyatékban. Ha van végrendelet, a hagyaték aszerint oszlik el, ha nincs, a törvényes öröklés az érvényes, aminek szigorú rendje van (elsődleges örökösök az egyenes ági leszármazottak egyenlő arányban). Plusz ha úgy alakul, az örökös le is mondhat a részéről (pl. ha valaki után adósság marad, jellemzően élnek is ezzel).
Gondolom, a férjed az első gyerekéről azért nem mondana le, viszont annak a lakásnak csak a fele a gyereké, amivel egyedül nem tudna mit kezdeni, ha történetesen szabadulni akarna onnan (nem számít, mennyi az értéke, olyan lenne az neki, mint hogyha lenne egy rakás pénze a bankban, amit nem használhat). Nagyon ki lehet így tolni a gyerekekkel. Én örülök, hogy a szüleim nem találtak ki ilyeneket, hogy öcsém és köztem már előre lepapírozzák a lakást, mert kapásból öcsém nemrég elköltözött más településre munka miatt. Elegendő lesz majd akkor osztoznunk, ha a szüleink már nem élnek és akkor a törvényes rend szerint fog menni, és így nem vagyunk annyira röghöz kötve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!