Én ezt nem tartom igazságosnak így, ti mit gondoltok?
A férjemnek van már egy gyereke az előző házasságából. És az exnejével van egy közös újépítésű lakásuk, nagyrészt hitelből. A törlesztésből van még 15 év hátra, ezt felesben fizetik az exnejével. A férjem aláírt egy szándéknyilatkozatot, hogy amint tehermentessé válik az ingatlan, a közös gyerekük javára lemond az 50%-os tulajdonrészéről.
Nekünk ikerlányaink születtek három éve, és most tervezünk családi házat venni hitel nélkül, elvileg még pár hónap és összejön rá a pénzünk. Nagyon sok megfeszített munkánk van benne, hogy összespóroljuk az árát. (Mert ugye a hitel nem opció a férjem meglévő, exével közös hitele miatt.)
Mi úgy egyeztünk meg, hogy ügyvéddel lepapírozzuk, amint sikerült megvennünk a házat, hogy a közös gyerekek 40-40%-ot, az ő elsőszülött gyereke pedig 20%-ot fog örökölni majd a házból, mert hát neki ugye ott lesz a lakás 50%-a, aminek a hitelét még 15 évig nyögni kell.
Persze az ex elkezdett raplizni, hogy márpedig az ő gyerekének ugyanúgy 33% jár a házunkból, mint az ikreknek, és hogy mi milyen aljas ro.hadékok vagyunk, mert így az ő gyereke "ki lesz semmizve". Szerinte a mi verziónk nem korrekt, szerintünk meg az ő elképzelése nem az.
Ti mit gondoltok erről?
#11,
egyetértek veled, de sajna ha a férjem elsőszülött gyerekéről és az ő érdekeiről vagy neveléséről van szó, akkor nekem kuss a nevem. Ha bármit kifogásolok, akkor az ex oltogatásának köszönhetően a férjem szemében rögtön én leszek a gonosz mostoha.
Ha meghallgatsz egy jótanácsot: NE ÍRASSATOK SEMMIT A GYEREKEKRE! Míg be nem töltik a 18-at, addig semmit nem tudtok kezdeni a házzal, higgyétek el, kiszámíthatatlan az élet. Mi is terveztük ezt, de hál'istennek lebeszéltek róla.
Ugyanis csakis gyámhatósági engedéllyel lehet eladni a házat, és abból a pénzből vagy egy másik ugyanolyan értékű (vagy drágább) házat veszel, vagy marad egy számlán, amit a gyámhatóság kezel!
Úgyhogy nagyon gondoljátok meg!
Egyébként pedig én a közös házból egy százalékot nem adnék.
Az előző gyereknek senkivel nem kell osztoznia azon a lakáson, a ti gyereketek meg ketten örökölnének.
az első gyerek már kap 50%-ot egy másik házból...míg az ikrek így is max 50-50%-ot kap ha felezik a házat...szóval így mindenki 50%-ot kap...ez most TE, a FÉRJED és az IKREK közös háza...SEHOL NINCS az ELSŐ GYEREK!!!! persze férjed ágáról ott van, de az az EXÉVEL közös gyerek tehát az EXÉVEL közös ház felét kapja meg...
az ex meg mit pofázik bele? neki semmi köze a házhoz...ő még ennyit se ad a gyereknek inkább kisemmizi a gyerek apját, "nehogy a gyerek legyen kisemmizve" címszóval...
Akkor viszont talán először a férjeddel kéne beszélned, hogy neki 3 gyereke van, három vére, nem egy, nem kettő, három, és neki kutya kötelessége tökéletesen egyenlő arányban elosztania a majdani örökséget hármójuk között.
Ha ők úgy gondolják, az elsőszülött többet szenvedett, akkor az még életében lehet kárpótolni de azt is úgy, hogy a másik két gyerek ne lássa kárát.
"De a férjem és az exe egyetértenek abban, hogy az első gyereknek több jár, mert ő csonka családban nő fel, megviselte a válás, etc, etc"
és ha anyuci leakaszt egy milliomos palimadarat??? Akkor mi van? Miattad hagyta ott az exnejét?
Bocs de szólhatnál a férjednek hogy az elsőszülött, trónörökös, nevét továbbvivő, ámde elhanyagolt, csonkacsaládos bla bla mellett van két ugyanolyan értékű gyereke! Akkor is ha lányok! (kicsit kezd olyan íze lenni mintha a lányok nem lennének olyan értékesek mint az elsőszülött fiú).
15#-ös nem megy a matek, mi?
A tulajdonrészek öröklési aránya meg fog egyezni a lakások értékének arányaival.
A lakás jelenlegi értéke kb 15 millió, a házé pedig kb 40.
Szóval a ház fele kicsit többet ér, mint a lakásé, ugyanakkor egy másfél szobás újépítésű lakást jóval könnyebb szükség esetén eladni, mint egy nagy házat.
Az elsőszülött gyerek is lány, sehol sem írtam, hogy fiú. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!