Valoban kötelesség segiteni?
Nem kötelesség segíteni ilyen esetben azt gondolom, hanem sokkal több: lehetőség. Lehetőség a JÓra. A Szeretet tudatos döntés valaki mellett, akkor is, amikor a szíved éppen mást diktálna. Egy ilyen lépés, ennek a valódi szeretetnek a megnyilvánulása. Olyan áldozat egy másik emberért, ami valóban a szó szóros értelmében vett önfeláldozás (és itt nem elsősorban a műtéti kockázatból esetlegesen bekövetkező dolgokra gondolok, hanem arra, hogy eképpen élő donor legyen valaki). Azt gondolom, hogy egy ilyen dologgal megteheted talán a legnagyobbat és legértékesebbet ebben az életben, amit talán ember tehet, úgy, hogy még csak meghalnod sem kell hozzá.
(És ez ugyanakkor nem arról szól, hogy elítélném azt, aki nem tenné és nem teszi meg).
"Semmi ez tortent, ugy tűnik te jo lennel, mi a véleményed, stb. Neki is ez esik a legrosszabbul."
És ha a szülők már átestek a teszten, és nem megfelelők? Kárhoztathatók arra, hogy nem akarják látni a gyerekük halálát, holott a másik gyerekük meg tudná menteni a testvérét?
Én a tesómnak odaadnám a vesémet, mert a legjobb barátom. Ő is megtenné értem.
De pl. ha anyukám megkérdezné tőlem, hogy szerintem segítsen-e a bátyjának, aki csak akkor jelenik meg, ha pénzszagot érez, közben meg mindenféle büdös r1bancnak lehordja, azt mondanám, ne merjen segíteni.
Ha meg a nagybátyám miatt meghalna az anyukám, megölném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!