Mi lesz ennek a vége, teljesen összeomlok?

Hat éve ismerkedtünk meg a párommal, első látásra lángoló szerelem volt. Elvált nő vagyok 40 éves, 2 gyermek édesanyja. A párom 37 éves, nincs saját gyermeke. Két nagyon erős egyéniség találkozása egy viharos, szenvedélyes kapcsolatot hozott. Későn kezdte nappalin az egyetemet, 35 évesen fejezte be. Már akkor kezdődtek a problémák, nehezen lett meg a nyelvvizsgája, így a diplomáját is csak később vehette át. Közel egy évig nem talált állást, addig tőlünk 50 km-re, az édesanyjával élt. Nem volt pénze, nekem is be kellett osztanom a fizetésemet, keveset találkoztunk. Elég sokat vitáztunk a kialakult helyzet miatt. Leginkább azon, hogy nem kellő intenzitással kereste a munkát.Otthon az anyjával napi szinten vitáztak, nehezen viselte.Végre tavaly szeptemberben munkát találtam neki, amit elvállalt ( bár nem tetszett neki, hogy 90 ezer ft-ért dolgozik egyetemi diplomával), és végre összeköltöztünk. Itt kezdődtek a gondok. Munkából hazaérve első volt, hogy bekapcsolta a számítógépet, és filmet nézett vacsora közben. Majd onnét nem állt fel, hanem elkezdett játszani valamelyik játékkal. Vagy egyedül, vagy skype-on kapcsolatban volt közben a barátaival. Meg nem tudom mondani, hányszor ültem egyedül a konyhában magányosan és hányszor feküdtem le aludni egyedül, majd 11-12 óra magasságában ő is jött aludni, de akkor már nem álltam meg szó nélkül. Addig fajult a dolog, hogy már ha megláttam, hogy leül a gép elé, már akkor vitáztam vele. Többször hazaküldtem, hogy menjél haza a gépeddel együtt anyádhoz, majd ő elviseli. Mindig kibékültünk és visszajött, átmenetileg javult a helyzet.A házimunkában nem segített, a fizetésénél többet költött magára. Túlórát vállaltam, hogy mindent fizetni tudjunk, de hamar rájöttem, hogy ez nem elég. Elúsztunk a rezsivel, amiről ő nem tudott. Én iszonyúan feszült voltam emiatt, a veszekedés is egyre több lett, az ingerküszöböm is alacsonyabb. Belefáradtam a vitákba, a túlórába, a háztartásba, az anyagi problémákba, a gyereknevelés nehézségeibe, úgy éreztem minden az én gondom. Ő meg csak azt mondogatta, majd segít, most hadd játszon, most filmet néz, miért nem maradok ébren és akkor együtt aludhatunk el. Csak kérnem kell, és feláll a gép elől. Ez a kedvencem. Én úgy gondolom, ennek magától értetődőnek kéne lennie.Nagyon szeretjük egymást, sokszor közeledett, átölelt, megcsókolt, én meg eltoltam magamtól, hagyjon, fáradt vagyok, miért nem tölt velem több időt , mindig a gép stb... 2 hete összecsomagolt, azt mondta, nem bírja az állandó vitákat, nem tisztelem, megalázom és időt kért. Azt mondta, kétesélyes lehet így a dolog, ha elmegy, de ha marad, biztosan szakítunk a viták miatt, amik egyre durvábbak lettek. Keveset beszéltünk telefonon, de úgy érzem, nagyon negatív, eléggé kevés az esély arra, hogy új alapokra helyezzük a kapcsolatot. Alig eszem, állandóan agyalok, rájöttem, én is sok dologban hibás vagyok. Azt mondta, szerda este eljön beszélgetni és a gyerekekhez, nem marad sokáig. Eléggé csalódott és a hangja szomorú volt. Úgy érzem döntésre jutott, és aggódom. Szeretem őt őszintén még akkor is, ha sokat bántottam. Nem tudom, van-e, lehet-e jövője a kapcsolatunknak? Van-e esély változásra? Hogyan lehet 6 évet csak úgy eldobni? Kikészültem idegileg, lelkileg padlón vagyok, aludni nem tudok, félek a találkozástól...