Engednétek hogy a 19 éves lányotok külföldre költözzön úgy, hogy az adott országban nincs semmilyen ismeretsége?

Ó hogyne, engedd csak ki nyugodtan, aztán ne csodálkozz ha majd fekete zsákban látod viszont!

Szülőként tudni kellene felelősségteljesen gondolkozni és mérlegelni a kockázatokat, de úgy tűnik ez az alapvető képesség sokaknak nem megy!

Abban egyetértek hogy egy egyedül élő fiatal lány idegenben, ahol senkit nem ismer veszélyes lehet. Ha nem tudna nyelvet én se majánlanám neki mert ha nem tud segítséget kérni, tájékozódni... akkor ha hullazsákban nem is de valószínűleg egy bordélyházban kötne ki, vagy legalábbis jó esélye lenne rá.

Profi nyelvtudással viszont hamar be tud kerülni egy közösségbe, ahol már nem védtelen. Tud segítséget kérni ha szükséges, nem tudják átverni kamu emberek sem hisz bárminek utána tud érdeklődni.

Igen, tudom milyen egy pánikbetegség. Te viszont azt tudod, hogy az a kevert szorongásos és depressziós zavarból ered? Ezt tudtad? Annak pedig a nevében mi van? Na mi?

Egyébként csak üsd be, google első találata az hogy ha nem kezelik a pánikbetegséget depresszióvá vagy generalizált szorongássá alakul. Szerinted egy tök ismeretlen helyen ugyan ki fogja ápolgatni a lelkét? Mert az, hogy anyu felhív kétnaponta és beszélünk fél órát telefonon nem olyan mint mikor valakinek személyesen elmondhatja a problémáját illetve a testi kontaktus (ölelés, simogatás stb) is elmarad, ami ilyen esetekben sokat tud jelenteni.

Továbbra is tartom hogy hülye ötlet amire a lányod készül!

Kedves kérdező,

akár pánikbeteg a lányod, akár nem, akár 19, akár nem, az a dolgod, hogy támogasd őt a döntéseiben (természetesen nem az egyértelműen rossz vagy destruktív döntésekben - pl. káros szenvedélyek, önpusztítás stb.). Úgysem foghatod a kezét a nap 24 órájában. Én egy talpraesett, munkaképes, bátor lányt látok a lányodban, aki remekül megállná a helyét bárhol.

Az, hogy te félsz, hogy újra jelentkezhetnek a lányod pánikrohamai, a te dolgod. Ez a te félelmed, és sajnos neked kell vele megküzdened. Csak azért, hogy neked ne kelljen megküzdeni a félelmeiddel, nem tarthatod magad mellett. (Nem tudom, mennyire tisztázott, mitől voltak ezek a rohamok, és miért múltak el. Nekem gyanús, hogy valamiféle családon belüli feszültség okozhatta, 14 évesen pedig kezdett felnőni, és sikerült helyére raknia a dolgot magában?)

Én magam is pánikbeteg vagyok, szóval baromira nem kell beütnöm semmit sehova, hogy tájékozottabb legyek nálad a témában. :)

Értsd már meg, hogy ez nem úgy van, hogy kimegyek külföldre, előjön a szorongás, meg a pánikbetegség, én meg 3 nap múlva kiugrom az ablakon.

Ha, ismétlem, ha előjön, akkor azt szépen fel tudja mérni az adott beteg, hogy rá ez a környezet nem jó hatással van, és akkor szépen hazamegy. Ennyi.

Hidd el, hogy a pánikbetegség nem olyan, amilyennek te elképzeled. És leginkább az a baj, hogy te mindenkit otrombán lefelelőtleneztél, pedig fogalmad sincs erről a betegségről.

A simogatás, meg beszélgetés (beteghez beszélés) valóban segít egyébként, de te komolyan azt hiszed, hogy minden egyes rohamnál ott van az összes pánikbeteg mellett valaki? Ez nem olyan betegség amivel ne lehetne együtt élni. Továbbra is azt mondom, hogy fogalmad sincs erről a betegségről. Az hogy utánaolvastál itt neten, az szép és jó, csak attól még nem láttál pánikrohamot soha, nem éltél ilyen ember közelében. Fogalmad sincs hogy működik...

Nekem fiatal felnőtt koromban (18-22 év között) olyan sok szép mentális problémám volt.. Voltam pánikbeteg, hipochonder, diagnosztizáltak agorafóbiát és szorongást is.

Én ennek ellenére is azt mondom hogy engedd el a lányod, dobd a mély vízbe, másként nem fogja tudni legyűrni a problémáit!

Én 3 évig jártam egy édibédi pszichiáterhez aki olyan édesen ápolta a lelkem, meghallgatott stb de soha egyetlen ésszerű tanácsa sem volt. Anyuék szinte sehová "nem engedtek" (nyilván engedtek, felnőtt voltam, de lebeszéltek róla akárhová is akartam menni) nehogy pánikoljak a moziban/a bevásárlóközpontban/a buszon/bárhol. Úgy bántak velem mint egy hímestojással.

Aztán orvost váltottam, na ő kegyetlen volt, bedobott a mély vízbe egyből, felrakott a buszra, kivitt egy nagy tömegbe és olyan helyzeteket idézett elő amitől előjöttek rohamok és addig nyüstölt még meg nem tanultam egyedül, önállóan és magamtól elmulasztani a rohamokat akármilyen szituációban is jelentkeztek. Akkor nagyon utáltam mert nagyon rossz volt, de a mai napig hálás vagyok érte hogy teljes értékű életet élhetek!

Én is dolgoztam kint azóta külföldön, semmi bajom nem volt! :) A lányod utoljára 14 évesen pánikolt, lehet elő sem fog neki jönni, ezért badarság kalitkába zárni! Ha meg megvan a hajlama akkor akár a szomszéd faluban is elkaphatja egy roham. De akkor meg mit teszel? Toronyba zárod?

Engedd nyugodtan, ha beszéli a nyelvet, van pénze és ráadásul tanulni menne (nem csak úgy vakon bele a nagyvilágba) akkor ne foszd meg ettől az élménytől!

Én sem túlzottan támogatnám!

26-os válaszoló, lehet hogy te pánikbeteg vagy, de úgy tűnik a dolog biológiai mibenlétéről fogalmad sincs, ugyanis (idézem): "A kezelés nélküli pánikbetegség súlyos szervi és pszichiátriai következményekkel járhat. A szervi szövődményekre jó példa, hogy a rohamok alatti vérnyomáskiugrás az idők során rögzül, így magasvérnyomás-betegség alakul ki az alapvetően fiatal betegeknél.

A pszichiátriai szövődmények közül az agorafóbia megjelenése igen gyakori, de a pánikbetegek között lényegesen nagyobb számban fordul elő a depresszió, a szenvedélybetegség - elsősorban az alkoholizmus és a drogfüggőség - és magasabb az öngyilkossági arány."

(forrás: [link] csak hogy ne mondhasd, hogy hülyeséget beszélek és hogy hasra csaptam)

Ha ezek után szerinted továbbra sem veszélyes a pánikbetegséget kezeletlenül és felügyelet nélkül hagyni, akkor inkább hagyjuk is..

Nyilván senki nem mondja, hogy minden roham mellett legyen ott vele valaki aki majd simogatja meg ölelgeti, de mondjuk nem feltétlenül negatív dolog az, ha egy stresszes nap végén egy üres házba megy haza és nincs kihez szólnia. Márpedig egyszerre tanulni és dolgozni egy teljesen idegen környezetben azért elég stresszes, nem?