Ha a házasságotok mélypontra kerülne és megtetszene valaki más, akivel bár nem akarjátok és nem is fogjátok megcsalni a párotokat, szívesen találkozgatnátok, engednétek ennek a vágyatoknak vagy inkább elfojtanátok?
És ezt az örömhírt meg is osztottad a férjeddel azon nyomban? Háta azért gondolkodnod kellett volna... Az emberek sokszor félreértik az őszinteséget, hát ez nem az volt, inkább kegyetlenség.
Hogy akarod, hogy a férjed változzon?..Úgy, hogy te közben páholyból nézed, merre vergődik szegény pára, amíg te szép bókokat hallgatsz.
Nem hinnéd, hogy a lefektetésedre hajt? Hát akkor ugyan mire?. A férjed asszisztálásával, készülsz megcsalni. Hiba volt elmondani, addig míg magad sem tudod ezt, hogy ez mi. Innentől kb. a házasságodnak is annyi, most még teper a férjed, de majd jön egy pont amikor átfordul és senki sem bízhat , majd senkiben.
Ha folytatod, akkor több lesz belőle. A házasságod is rámehet.
Inkább beszéld meg a férjeddel, hogy Ő mit vár el tőled? Te mit tehetsz a kapcsolatotokért. Ne csak azt várd, hogy ő tegyen valamit. Soha nem csak az egyik fél a hibás, ha egy kapcsolat nem működik elég jól.
Ahogy az egyes is írta, hiba volt elmondani. Ez nem őszinteség, hanem zsarolás. Gyakorlatilag megzsarolod evvel a férjedet, hogy változtasson.
Óriási hiba volt elmondanod pláne úgy, hogy egyszer találkoztál evvel az új ipsével. Ez olyan szagú, hogy "jajj rossz a házasságom, gyorsan keresek valakit, akivel találkozgatok és majd a férjem teperni fog".
Többször is leírod, hogy tuti semmi komolyat nem fogsz csinálni evvel az új ipsével. Akkor mégis minek a színjáték? Minden hogy a zsarolásig jutok.
Kedves Kérdező, értünk mi, de ilyet akkor sem szabad mondani, pláne egy válás közeli állapotban. Akkor ez a történet, nem arról szól, hogy a férjed, meg az úja pasi, meg te. Hanem kizárólag Rólad, hogy te mihez kezdenél az életeddel...a többi az csak sallang. És ezt az új pasit valahogy szívd vissza...válásnál ez nagyon kellemetlen lehet. Másrészt az úja pasit vedd úgy, mint az utolsó sugallatot váláshoz, de ne úgy, hoyg ettől bármit is változhat a férjeddel való kapcsolatod.
Első voltam
Igen most kicsit rólam szól...Eddig igyekeztem mindent megtenni a férjemért annak ellenére, hogy úgy éreztem, hogy rám nem esik túl nagy figyelem, törődés, kedvesség. Sokmindenen mentünk keresztül és hazudnék ha azt mondanám nem szeretem Őt, de szeretem és nem akarom elhagyni a szívem mélyén, de ugyanakkor itt ez a boldogtalanság érzés a lelkemben és nem tudom, hogy hogyan javíthatnánk rajta...Jól érzem magam azzal a férfival akiről beszéltem, kicsit jobban megmozgatta a labilis érzelmi világom, de természetesen még mindig a férjem az akit őszintén és tiszta szívből szeretek. Tudom, hogy nem szabad ilyesmit mondani, már bánom, hogy ezt tettem... Csak annyira fura ez az egész, tanácstalan vagyok.
Talán a legjobb lenne ha leépíteném ezt az új "érzést" magamban és igyekeznék helyrehozni az elrontott dolgokat...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!