Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha az apa tudta, hogy nem...

Ha az apa tudta, hogy nem tőle fogant a gyermek, akit a nevére vett, később mégis állíthat mást?

Figyelt kérdés

Tegyük fel, hogy egy élettársi kapcsolatban, ahol van már két gyerek, a nő megcsalta a férfit, de nem akarta elhagyni őt, csak alkalmi viszonya volt. Viszont teherbe esett a szeretőjétől, és ez keresztülhúzta a számításait. Elmondta a férjnek hogy mástól vár gyereket, és azt is, hogy nem akar azzal a másik férfival lenni, csak alkalmi kapcsolat volt, a párját szereti, viszont elvetetni nem szeretné a babát. A férfi vívódva bár, de a saját gyerekeik érdekét is nézve, és mert ő is szereti még a nőt, valamint szintén nem abortuszpárti, úgy dönt, hogy együtt maradnak és a sajátjaként neveli föl a kakukkfiókát. A szeretőnek, akivel a nő meg is szakított minden kapcsolatot, el se mondták a gyermekáldást. Ő többé nem szereplője a történetnek. Visszaáll a rend, elfogadják a harmadik gyermeket, boldogok, és apasági nyilatkozatot is tesznek, hogy minden olyan legyen, mintha a férfi gyereke lenne. 6 évig valóban úgy szereti és gondozza, mint a többit. Aztán a nő beleszeret valakibe, és szétmennek. A férfi dühös. Hirtelen megváltoznak az érzései a harmadik gyerekkel szemben is. Bár már kialakult köztük a kapocs, mégsem tud a szakítás után úgy viszonyulni hozzá, mint a másik kettőhöz. Gyerektartást sem akar fizetni. Az anya lobogtatja az apaságit. A férfi fenyegetőzik, hogy a bíróságon majd azt állítja, nem tudott róla, hogy másé a gyerek, és az anya hazudik, ha mást állít, így apasági tesztet kér, ami alapján ugye kiderül, hogy valóban nem ő az apa, és simán levetetheti a nevéről a gyereket. Valóban így van?

Miben változtatna a történeten, ha házasokról lenne szó? Olyankor ugyanis nincs apasági nyilatkozat, hanem az apaság vélelme alapján automatikusan a férj nevére kerül a gyerek. Ha ebbe a férj annak tudatában ment bele, hogy másé a gyerek, később mégis letagadhatja, hogy ennek tudatában vállalta, és kérheti az apaság vélelmének megdöntését?


2013. jan. 17. 05:37
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/77 anonim ***** válasza:

Igazán nem akartam, hogy ez irányba elmenjen a téma, de nem bánom. 24 éves nő vagyok, akkor van az orgazmusom, amikor szükségem van rá :) Tudod, nekem nem kell érte sorban állnom.


Viszont neked nem ártana pár olyan tanóra, ahol legalább azt megtanítanák, hogy ha valamit mondani akarsz, azt képes legyél kifejezni, vagy egyáltalán az összefüggéseket meglátni.

Az előttem lévő válaszoló linkelt egy kérdést, amire megkapta a reakciómat.


Így már világos? Kezd összeállni a kép?

Ha nem tűnt volna fel, egy cseppet sem értek egyet azokkal, akik képesek a nőt pártolni ebben a szituációban.

2013. jan. 17. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/77 anonim ***** válasza:
27%

59


Ismered a szabadakaratot ugye?


Egy embernek joga van felelőséget vállalni, de ahhoz is van joga-már ha olyan ember-hogy a saját vérét megtagadja.


Mindig az adott ember dönt.


De 1 gyerekről egyetlen egyszer lehet lemondani, és egyetlen egyszer lehet el lőkni.


Többszőr nem.


A gyerek nem tárgy, nem eszköz, hogy ha rossz kedvünk van félrelökjük, ha meg olyan akkor majom módra csüngünk rajta.

2013. jan. 17. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/77 anonim ***** válasza:
#62, és ezzel most mondtál valamit, ami témába vág? Legalábbis nekem nem tűnt fel még eddig sem a kérdésben, se a hozzászólásokban olyan, aki a "ha rossz kedvünk van félrelökjük, ha meg olyan akkor majom módra csüngünk rajta" dologról beszélne.
2013. jan. 17. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/77 anonim ***** válasza:

Most komolyan áruld már el nekem, hogy erre miből következtettél? :D


Már ez önmagában vicc, nálam nyugodtabb ember kevesebb van.


Arra viszont a csodálatos megfogalmazásod is bizonyíték, hogy annyira buta vagy, mint a sötét éjszaka,úgyhogy légyszíves a továbbiakban a kérdésre válaszolj és mellőzd a társaságom.

Vagy menj és elégülj ki, ha már ennyit emlegeted, nyilván hiányzik.

2013. jan. 17. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/77 anonim ***** válasza:

Hagyd már rá. Olyan buta, hogy azt sem tudja mit beszél.

Mint a föld, komolyan.

2013. jan. 17. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/77 anonim ***** válasza:

65+66


önmagadat erősitgeted?:DD Gratulálok:XDDDDDDDDDDD

2013. jan. 17. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/77 anonim ***** válasza:
Na, erről beszéltem :)
2013. jan. 17. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/77 anonim ***** válasza:

Tehát a válaszokból kiderül hogy ha a nőnek több orgazmusa lett volna akkor nem kellett volna érte sorban állnia, tehát az egész ügy a férfi hibája :D

Ha vett volna pár tanórát, ahol legalább azt megtanítanák, hogy ha valamit mondani akar, azt képes legyen kifejezni, vagy egyáltalán az összefüggéseket meglátni, akkor még időben észrevehette volna hogy az asszonykának problémái vannak, így a nőnek nem kellett volna szeretőhöz fordulnia.

A nő, akárhány éves is, masszívan lejött róla a frusztrált kielégületlenség, a férfi ezt mégsem vette észre.

:DD

2013. jan. 17. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/77 anonim ***** válasza:
Ez jó :D
2013. jan. 17. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/77 anonim ***** válasza:
Egyébként nem tudom mekkora részben fikció a kérdés. Volt egy régi sztori, itt olvastam, detto ez volt. Anyuci terhes lett mástól, a férj pedig elvileg a sztori végén kiderült, hogy vállalta a gyereket.
2013. jan. 17. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!