Mégis hogyan éljek így?

19 éves lány vagyok, anyukám 2 évvel ezelött elköltözött itthonról. Eleinte nem volt semmi baj, úgyahogy eléldegéltem, mert valamennyit segített. A hónapok alatt egyre kevesebbszer segít. Esti suliba járok érettségire. Szakmám nincs, munkát nem találok. Havi 22.000 ft-ból élek. Tartozások (amik akkor is gyűltek, amikor még anyám itt lakott), felszólítások egymás hegyén hátán, sokszor ki sem bontom a leveleket, mert úgyis tudom mi van benne. Mindenféle segélyekért, támogatásokért járok az önkormányzathoz, de ugye ezeket sem kapom minden hónapban, tehát általában marad a 22 ezer, plusz az a max 4-5 ezer amit anyukám segít havonta(!!). Nem mondhatnám, hogy rossz anyagi körülmények között élnek, mivel a 10 éves testvérem nemrég kapott egy új laptopot és most karácsonyra egy ps3-at. Eleve kiakadtam, hogy egy 10 éves gyereknek minek kellenek ilyenek, anyukám erre azt mondta, hogy a tesóm már a technológia világába született és, hogy ez neki már kell. Nem vagyok féltékeny és irigy sem mert örülök,ha a testvérem ezektől boldog, de ettől nekem még nem lesz itthon se fűtés, se meleg víz... Nem vagyok anyukámmal rossz viszonyban, mert szinte mindennap beszélünk, de sosem kérdezi meg, hogy van-e mit ennem vagy minden rendben van-e itthon. Folyton rohangálnom kell ide vagy oda, hogy ne kapcsolják ki az áramot vagy, hogy egyáltalán ne vegyék el a házat a fejem fölül a tartozások miatt. Úgyahogy élek, de nemsok segítségem van, az összes rokonom Bp-en lakik. Mellékesként megjegyezném, hogy mikor elköltözött tőlem nem kérdezte meg, hogy szeretnék-e velük menni. Főzök, mosok, takarítok ezekkel nincs baj, de túl sok a teher rajtam. Van valaki hasonló helyzetben? Mégis mit tanácsoltok? Feladni nem szeretném...