Miért nem értik meg a döntésemet? (terhesség)

A férjed nem racionális.

A betegség nem játék.

Tudod, fogalma sincs milyen beteg gyereket nevelni.

Ha akarjátok akkor ne védekezzetek és ess teherbe tervezetten, de én sem adnék olyan életet, amit senkinek sem kívánnék.

> De szerinte ha beteg lesz ha nem meg kéne tartani.

Fura. Általában a nők szoktak ilyen irracionálisan gondolkodni.

> Miért nem dönthetem el én??

A logikus döntés egyértelműen az abortusz.

Neked van igazad, ne hallgass a férjedre.

Ezért köll elolvasni a betegtájékoztatót.

Normális esetben a férfinak is 50%-os beleszólási lehetősége van. Ha olyan kapcsolatotok lenne, ez a kérdés fel sem merült volna.

Azért megvárhatnád a vizsgálatokat, hogy tényleg beteg-e.

Ha meg annyira nem akarod, az egészségeset se, akkor a férjed előbb utóbb megérti.

Én is tabletta mellett lettem terhes. Sőt, mivel nem tudtam, hogy az vagyok, volt egy kemény, altatásos műtétem is, ami előtt rtg-kre is jártam. Ennek ellenére a nőgyógyászom azt mondta, hogy minimálisnaz esély, hogy baja lenne. Genetikust is felkerestem, ő azt mondta, 2% az esély, hogy baj lesz.

Én erre hivatkozva nem abortáltatnám el a babát, a későbbi vizsgálatokon úgyis kiderül van-e baj, dönteni akkor is lehet. Sőt 35 év felett van a magzatvíz vizsgálat is, ott is kiderül, hogy beteg-e.

A betegség valóban nem játék, ne kockáztassatok.

Van benne részem sajnos, nem tudták kiszűrni a fiamnál. Most természetesen nem adnánk oda semmiért, de ha akkor a jövőbe láttunk volna nem vállaljuk, ha kell leugrottam volna egy épületről. Lehet ezért sz.r szülőknek nevezni minket, jöjjenek, csinálják és mondjanak akkor véleményt. 5 éve gyakorlatilag semmilyen életem, ez a gép az egyetlen szinte ami összeköt a barátaimmal, családdal, külvilággal, amire nem találok jobb szót, mint az unokahúgom által használatos gáz kifejezést.

Nem nagy móka beteg gyereket nevelni, és neki sem az az élet, ettől a tudattól pedig totál becsavarodsz. Van egy 8 évesünk minden nap lelkiismeretfurdalással adok neki jóéjt puszit, hogy ma sem kapta meg azt amit megérdemelt volna. Nagyon szép dolog azt mondani, hogy a beteg gyerek is kell, csak éppen akármi baja lehet.

Nézzétek szépen együtt végig miféle bajai lehetnek a babának.

Mutasd meg neki nyugodtan amit most írok.

Az önzőség egy legmagasabb foka egy testi és/vagy szellemi fogyatékos gyereket TUDATOSAN megszülni.

Nem a spártai vének tanácsa vagyok, és nem azt mondom, hogy a Taigetoszra kell küldeni, de ha megtudunk akadályozni a problémát, akkor miért ne tegyük? Miért szülnél egy életképtelen gyermeket? Miért tennéd tönkre egy ember életét? Miért tennéd tönkre a sajátodat?

És mi van, ha 20 év múlva mindaketten meghaltok?

Akkor rásózzátok az akkor 34 éves fiadra, és tönkreteszitek az életét azzal, hogy nem tud a saját munkájára és családjára koncentrálni, mert őt kell állandóan ápolnia?

Szerintem egy intelligens embernek ezt fel kell fognia.

Ne érdekeljen a férjed, most ne. Vetesd el.

Én azt mondtam volna, hogy tartsd meg, de elolvastam a hozzászólásokat és megváltozott a véleményem. Kicsordult a konnyem is. :(

Tényleg az lenne a legjobb, ha azt csinálnátok, amit az egyik forumozo tarsunk írt.

Terveznetek, es ugy vagtok bele, egeszsegesen!

A beteg gyereket nevelő anyukanak sok erőt kívánok!

Nehéz döntés és egyéni beállítottság kérdése. Amíg biztosat nem tudni, kicsit elhamarkodottnak is tűnhet a döntés, el kell számolni saját magunkkal, hogy beteg gyereket akarunk-e vagy sem, vagy több gyereket nem akarunk egyáltalán. Őszintén szólva, nem tudom, mit döntenék ilyen helyzetben.

Anyám mesélte egyszer, hogy kicsit több, mint 30 éve gyermekosztályon volt iskolai gyakorlaton. Volt egy külön terem a mentálisan beteg gyerekeknek, így jellemezte őket: "olyanok voltak, mint a kis majmok". Sajna nem talált rá jobb kifejezést. Aztán volt egy másik terem, ott egyedül volt egy 18 éves gyermek, akinek se karja, se lába nem volt, így született. Feküdt egész álló nap, soha nem tanult meg beszélni, vagy egy újszülötténél fejlettebb módon észlelni a külvilágot, és soha, senki nem beszélt hozzá. Tilos volt, nehogy megokosodjon, és azzal szembesüljön, hogy ő milyen más, hogy nyomorék.

Bennem ez nagyon mély nyomot hagyott, és valóban nem kívánok senkinek ilyen életet, sem ilyen személy ápolását, mert felőröl mindenkit a családban. Akkor is, ha már lehet fejlesztésre hordani őket, vagy lepasszolni őket erre szakosodott intézményekbe. Idegölő lehet nap, mint nap azt nézni, milyen élete lehetett volna annak a gyereknek és a szüleinek.

Normális esetben kettőtök döntése lenne, én is azt gondolom. Szerintem ülj le a férjeddel, és mondd el neki őszintén, hogy sem egészséges, sem beteg gyereket nem akarsz már többet, ez az oka annak, amit döntöttél. Te tudod az indokaid, de azzal nem célszerű takarózni, hogy 15 éve mit döntöttetek el közösen, az nagyon régen volt, és ez a terhesség sem tervezett volt. Abban nem egyeztetek meg, hogy mit tegyetek, ha "becsúszik" egy baba, lehet, hogy itt a hiba.

Anyósodnak viszont semmi köze a dologhoz, nem tűrném, hogy beleszóljon. Ha anyós, nagyi lennék, naná, hogy én is örülnék még egy vagy több unokának, de általában nem a nagyik nevelik fel őket. Ez annak a döntése, akinek életre szóló felelőssége is lenne egyben.