Apa lettem 17 évesen. Ez mennyire gáz? Most mit csináljak?
először is, mindenki fogja fel, akinek nem sikerült, hogy egy ilyen eset két emberen múlik!! mindketten "sárosak", de ez már nem is lényeg.
kedves kérdező, biztos vagyok benne, később bánni fogod, ha nem látod a kisfiadat. fent lehet tartani velük egy normális viszonyt, ha már így alakultak a dolgok.
17 évesen szerintem még mindketten gyerekek vagytok, igaz, a volt barátnőd kénytelen lesz most már felnőni, de megértem, hogy neked is sok ez, ennek ellenére mindenképpen nézd meg a picit!
kitartást!!!
Ha nem érdekel, nem mész be megnézni a gyereket. Az, hogy hülye voltál, és becsúszott, az egy dolog, az meg a másik, hogy azon kívül, hogy teherbe ejtetted a lányt, nem sok közöd volt, nem dönthettél abban, hogy mi legyen a magzat sorsa. A lány úgy döntött, megszüli, tehát ebben neki sokkal nagyobb a felelőssége, mint neked.
Egek, annyira örülök, hogy lány vagyok!
Az írásodból ítélve azt mondom, hogy felejtsd el a gyereket is, meg a csajt is, mert nagyon szánalmas vagy, és még a korodhoz képest is gyerekes...
Talán kérdezd meg, hogy tudsz-e, illetve igénylik-e a segítséged. Ha nem, akkor fogadd el, ha igen akkor azt javaslom én is, mint az előző hozzászóló: kérd meg a szüleidet, hogy fizessenek helyetted gyerektartást, mert gondolom még valami nagyon gyenge középsuliba jársz, ahol olyan szakmát tanulsz amiből amúgy is túl képzettség van, és max önkormányzati dolgozónak mehetsz el vele 3 hónapos szerződéssel 40 ezres fizetéssel...
Még az elején kellett volna gondolkozni és íratni egy papírt , hogy nem akarják elvetetni és ezért ők vállalják azt , hogy támogatás nélkül felnevelik .
Ne hibáztasd magad , ha ők akarták akkor neveljék fel ők .
De arra számolj , hogy valószínűleg jönnek majd a gyerektartásért .
Nem értem én ezt az életet... Mindenhez papír meg engedély kell már, gyereke meg bárkinek lehet....
Kérdező!
Én is azt mondom, hogy ha már így alakult nem tudsz mit csinálni. Én sem helyeslem, hogy megszületett ez a gyerek az akaratodon kívül (legközelebb legalább húzol gumit...) De ha már meg van akkor mit tudsz tenni?
Lelépsz, nem fizetsz
Lelépsz, a lány ragaszkodik a gyerektartáshoz (mert az ugyebár jár a gyereknek.. apa az nem, anélkül vállalhat, de a pénz az kell)
Vállalod a gyereket.
Most lehet az első megoldás a legkecsegtetőbb, de mit fogsz érezni 10-20 év múlva, hogy van egy gyereked. Mit éreznél most, ha az apád lépett volna le.
Azt mondom, hogy menj be, nézd meg. Ha a lány értelmes, ne fogja akadályozni. Tartsd vele a kapcsolatot, egyezettek meg egy láthatásban.
A gyerektartással nem tudom mi legyem, beszélj a szüleiddel. Ők tudnak róla?
Ha a fiammal történne ilyen, akkor én fizetnék, és próbálnám rávenni őt is hogy legyen annak a kicsinek az apja, mert mást úgy sem tud tenni, ha lelkiismeretes.
Én azt tanácsolom neked hogy mindenféleképp menny be a kórházba és nézd meg a fiad és majd ott kiderül hogy szeretnéd e felnevelni vagy nem.De te is hibás vagy mert védekezni kellet volna és nem lenne ilyen probléma de a lány hibásabb mint te mivel te megmondtad neki hogy vetesse el de nem akarta meg a szülei se szóval szerintem te ha az mellet döntesz hogy nem szeretnéd felnevelni a gyermekedet akkor ezt nekik el kell fogadniuk hiszen ott volt a lehetőség hogy ne szülessen meg de ők így akarták onnantól már nem a te problémád.A kapcsolatotokat meg nem lehet erőltetni ha nem megy hiába van egy gyereketek.Előttem írták hogy végezz apasági tesztet ebben igaza van hiszen sosem lehet tudni hogy a tiéd e vagy sem.A kérdésedben ez a része hogy ez mennyire gáz?Na ezt verd ki a fejedből mert ilyen nincs egy kisbaba semennyire se gáz ha vállalod ha nem.A végén pedig ilyen kérdés hogy te mit tennél a helyemben figyelj én ezt tenném amit leírtam.Egyszer meg kell nézned a babát és jobb ha akkor nézed amikor megszületik akkor a legszebb.
És még annyit hogy gondolj bele abba fiúként hogy lesz egy fiad és apa nélkül nő fel ha te nem vagy vele gondold el neked milyen rossz lenne ha úgy nőtél volna fel.Attól hogy te vagy az apja nem kell az anyával együtt élned csak apaként kell gondolkoznod és fel kell nevelned egy gyerkőcöt.De ha úgy érzed ez nem megy akkor sem vagy hibás mivel te ezt nem akartad.
Bocs hogy ennyit írtam de ebben megtalálsz mindent.
Sok Sikert!
20/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!