Van közöttetek olyan, akinek nem volt gyerekként és kamaszként sem saját szobája? Ti hogy éltétek meg?

18 éves koromig voltam a 4 évvel fiatalabb öcsémmel egy szobában. Akkor költözött el a nővérünk, így öcsém átcuccolt az ő szobájába.

Gyerekként nem volt rossz a közös szoba, de ahogy nőttünk, én egyre nehezebben viseltem el (13-14 éves koromtól). Ilyenkor megváltás volt, ha nővérem nem aludt itthon, így 1-1 éjszakára magam maradhattam.

Amióta egyedül vagyok, nehezen viselem, ha meg kell osztoznom a szobán valakivel (mivel emeletes ágyam van, ezért ha anyu élettársának jön valamelyik lánya, akkor ebben a szobában alszik, vagy ha nővérem átjön a barátjával, akkor a földön elférnek éjszaka). Ráadásul, ha horkol valaki, akkor nem tudok aludni...

Nem szeretem azt se, ha valaki úgy jön be ide, hogy nem vagyok itthon.

Szeretem öcsémet, nagyon jól kijövünk egymással (ez biztosan annak köszönhető, hogy gyerekként folyton együtt voltunk), de pár óránál nem bírok ki vele többet sajnos kettesben. Olyankor azt érzem, hogy megint nincs magánszférám...

Ha gyerekeim lesznek, semmiképpen se szeretném majd őket egy szobába berakni.

21l

12 éves koromig voltam egy szobában az öcsémmel. Utáltam.

Eleinte jó volt de ahogy nőttem és ő is egyre jobban idegesített. Ha aludt kussban kellett lennem, este hamarabb le kellett feküdnöm mint akartam mert akkor hisztizett,hogy ő is fent marad. Piszkálta a cuccaim és jó szokása révén folyamatosan tönkretette a dolgaim.

Szerencsére megoldódott a helyzet így kevésbé irritál a létezése.

Ha gyerekeim lesznek megpróbálok majd különszobát biztosítani nekik. Ha kis korkülönbséggel születnek akkor egy szobába kerülnek,de szét tenném őket amint egyiküket is elkezdi zavarni a helyzet.

Mi egy szobába laktunk,11 éves koromig.Ő 5 évvel idősebb.Borzalmas volt.Állandóan veszekedtünk,martuk egymást.Ő tanult volna,én meg játszani akartam.Én néztem volta a mesét,ő üvöltette a Tankcsapdát.A végén már annyira utáltuk egymást,hogy csak veszekedtünk,és végül 16 évesen el is költözött otthonról,muszáj volt.

Azóta sem felhőtlen a viszonyunk.Sokat javult,mikor elköltözött,de most sem jó.És szerintem nagyban köszönhető annak a jó pár egy szobában töltött évnek.

Úgy gondolom baromi rossz ötlet a közös szoba!

21/L

24-es vagyok.

Én sosem azért akartam magam maradni, hogy sírjak. :) Csak szimplán szerettem volna egyedül olvasni, vagy csak feküdni az ágyban anélkül, hogy valaki zizegne még a szobában. :D