Van közöttetek olyan, akinek nem volt gyerekként és kamaszként sem saját szobája? Ti hogy éltétek meg?

én 2 évvel fiatalabb lánytesómmal éltem egy szobában, és mivel én is lány vagyok, így nekünk elviselhető volt. jóban is vagyunk, szeretjük is egymást, nekünk nem volt rossz. persze néha rossz volt, hogy nem lehetett elvonulni, így ha sírhatnékom volt, és senkivel nem akartam beszélni, akkor bezárkóztam a fürdőbe :) az a sok átbeszélgetett és átröhögcsélt éjszaka... de jó is volt :)

én elmúltam 18,de soha nem volt és nem is esz szobám..nagyon rossz,mert nincs hol tanulni,nincs magánszféra,stb..

anyámmal

Nekem elég rossz volt a kishugommal egy szobában felnőni.Közöttünk 6év van és amikor ő megszületett pont akkor kezdtem el az iskolát.Minden reggel fáradtan kialvadtlanul mentem suliba,mert a kishugom egész éjjel sírt.Aztán amikor nagyobb lett akkor eléggé zavart a tanulásban,néha összefirkálta a tankönyveimet amiért persze én kaptam ki,mert hogy minek hagyom széjjel a cuccaimat.De hát akkor még én is kisgyerek voltam.Sokszor lett rámbízva a hugom,és ez miatt nem nagyon akartak velem barátkozni a többiek,mert nem voltak kváncsiak a hugom nyafogására.Én elég rosszul éltem meg ezt,nem volt egy kis zug ahová elvonulhattam volna akár magamban ,akár a barátnőimmel.A jegyeim is közepesen alakultak a suliban,mert nem tudtam koncentrálni a tanulásra a hugom miatt.Kamaszként is voltak gondok közöttünk,mikor felvittem a barátom akkor nem kapcsolt nem ment ki a szobából,hogy magunkra hagyjon minket,és ez eléggé bosszantó volt.Neki jobban alakult mert mire ő nagylány lett én elköltöztem a pasimhoz és övé lett végre a szoba.Már felnőttünk és nagyon nem is tartjuk a kapcsolatot,gondolom neki sem volt jó velem együttlakni.Igaz erről sosem beszéltünk még,de a jelek arra utalnak,hogy nem kívánjuk egymás társaságát.Lehet,ha külön szobánk lett volna akkor jobb kapcsolat alakult volna ki közöttünk.Ha találkozunk jól elbeszélgetünk,de sajnos ennyi,nem hiányzunk egymásnak.Túl sok volt együttlakni,túl sokat veszekedtünk,féltékenykedtünk egymással és valószínű ezért alakult így a mi szomorú kapcsolatunk.Szeretem a hugomat,és csak is jót kívánok neki,de ha ismét együtt kellene laknunk akkor kiszaladnék a világból.

16 éves koromig nagyszülőkkel egy szobában laktam. Felnőttként már szinte betegesen értékelem az egyedüllétet.