Van közöttetek olyan, akinek nem volt gyerekként és kamaszként sem saját szobája? Ti hogy éltétek meg?

22 éves koromig egy szobában éltem a két évvel fiatalabb öcsémmel. Néha jó lett volna egy külön szoba, de nem okozott traumát, hogy nincs. Telefonálni a konyhába jártam, ha átjött a barátom, és otthon volt a tesóm, akkor szintén oda mentünk ki. De neki is volt barátnője, keveset volt otthon.

Számomra több volt a pozitívum, mint a kényelmetlenség. Mindig volt kihez szólni, hatalmasakat röhögtünk, nagyokat beszélgettünk. Talán hihetetlenül hangzik, de alapvetően szerettem, hogy ott van.

Most már van két gyerekem, egy fiú és egy lány. Egy szobában laknak ők is, ez olyan 10-12 éves korukig mindenképp így marad, később majd meglátjuk.

Jelen.

Egymásba nyíló szoba volt a szüleim és énköztem, gyakorlatilag egy légtér, kisebb koromban jó volt, mert félős voltam, de aztán egy perc magánéletem sem volt, utáltam.

Azóta sincs, mert férjhez mentem és most a férjemmel van közös szobánk. :))

Soha nem volt saját szobám, de még a testvéremmel közös gyerekszoba sem. 2 szobánk van, 20 év alatt felváltva aludtam hol itt - hol ott, az alvótárs is változott, aludtam nagymamámmal, anyámmal és az öcsémmel is egy szobában. Leginkább anyummal szerettem, mert ő nem horkolt.

Privát szférám egy asztal a sarokban, sokáig kulccsal zártam, hogy legalább annyi legyen a saját dolog, de anyum mégis elolvasta a naplóm, megnézte a cuccaim. Tesóm pedig megette a dugicsokim.

Szóval nagyon utáltam, gyártottam a terveket a legalább szekrénnyel való elkülönítésre. Ez részben végül megvalósult, lett 2 külön ágy - addig sokáig kétszemélyes szétnyithatós volt, ami pluszban gáz volt az egészben - de ekkorra már kollégista lettem, egyre kevesebbet voltam otthon végül összeköltöztem a párommal.

Egyébként jóban vagyok az öcsémmel, hülyeségeken és a horkolásán kívül nem volt vele bajom, csak gondolom ő is jobban érezte volna magát egy saját szobában. Soha nem láttam barátnővel, gondolom a helyhiány is bejátszott, én se vittem haza nagyjából senkit, leginkább csak ebédelni. Barátnők pár kivételes alkalommal aludtak, de hónapokig tartott a rábeszélés. Elférni ugyan elfértünk úgy is, csak az emberellenesség, nem vagyunk szálloda, meg vizet fogyasztanak...

Szia!

nekünk se volt külön szobánk: anyukám,én és húgom is egy szobán(félszobán) osztoztunk sajnos évekig.Aztán szüleim elváltak és lett külön házam is,mert elmentem albérletbe :-) Húgom meg anyukámmal maradt.

Na,onnantól jó volt a kapcsolatunk.Addig állandóan veszekedtünk.Én sokat szeretek aludni,úgy,hogy már este 8kor álmos vagyok,húgom és anyukám 10-kor még fent lettek volna,de reggel(hétvégén) pl 9-ig aludtak,én meg már fél 8-kor leghamarabb fent voltam.Ez is vita forrás volt többek között.Nem beszélve a pakolásról,mert semminek nem volt helye,sokan voltunk kis helyen.

Nekem van külön szobám, de ez az átjáróház, innen lehet mindenhova eljutni.

Szóval meg volt a látszat, de ha valaki wc-re vagy a konyhába indult rajtam keresztül vezetett az út.

Apám alkesz, imádtam mikor részegen tántorgott össze-vissza...