Akinek nincs családja, értsd: házastárs és gyerekek, de még testvére sem, az hogyan vészeli át az életet?

Kedves 47-es, én a 43-as vagyok, nem akartam semmi rosszat a válaszommal, sőt azt hittem, biztatni akartam a kérdezőt. Csak lehetőségeket soroltam. Ráadásul mi pont egy vidéki kis faluban lakunk, távol mindentől. Egy kedvenc filmemből való ez a mondás: " A világ olyan, amilyenné tesszük." Igaz, mi görögkatolikusok vagyunk, járunk templomba, van egy kis közösségünk, amely talán éppen azért összetart, mert kevesen vagyunk. A pap szervez különböző programokat gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Nem részletezem, mert a hit nem mindenki világa. De falun is vannak lehetőségek, csak meg kell találni. Vagy meg kell csinálni. Mondok egy példát. Én a 3 gyerek után felszedtem pár kilót, jó lett volna edzőterembe, fitness szalonba járni, de erre itt nincs lehetőség(meg pénz). Hát szerveztünk a faluban egy kis aerobicot, én tartom heti kétszer, a helyi ált. iskola meg adta hozzá a tornatermet. Ez is egy közösség,nemcsak tornázunk, dumálunk stb.

Szóval észre kell venni, meg kell ragadni a lehetőséget, nem szabad depresszióba esni. Az is igaz, hogy az embernek először is önmagával kell jóban lenni, nem egy társtól kell függeni, mert azt az élet vagy hozza, vagy nem. De meg kell találni a kiskapukat, amiktől jól érzem magam, ami előremozdít.

És az sem igaz, hogy 30 fölött csak a selejt marad egyedül! Pont fordítva, én úgy látom, az értékesebb emberek nehezebben találnak társra. Aki egy kicsit igényesebb, akinek az átlagtól eltérő az ízlése, akinek van karaktere stb. Az egyik barátnőm 35 évesen találta meg az igazit, addig kudarc volt az élete. Volt sok hapsija, de semmi komoly. Nem volt olyan ember, aki kicsit is olyan mint ő. Kicsit extrém, elvont zenéket hallgat, szépirodalmat olvas, szereti az extrém humort, és jogi egyetemet végzett ügyvéd. Na hát neki magasan volt a mérce, de végül megtalálta zsák a foltját, egy hasonló karakterű hapsiban.

Jómagam is 29 évesen mentem férjhez, 30 évesen szültem először, s most 40 évesen 3 gyerekkel büszkélkedhetek,kicsit belegyorsítottam. Nekem a gyerekek az életem értelme, de mindenkinek más és más lehet, csak meg kell találni azt. Az említett barátnőm is pl. ők nem akarnak gyereket, csak utazgatnak a világban, őrültek, de egymáshoz valók.

Én kívánom mindenkinek, hogy aki most még magányosan érzi magát, találja meg a lehetőségeit, és változzon az élete jobb irányba.

Ja, és persze családban is lehet valaki magányos, ha boldogtalan, valami nem működik. Mindenkinek megvan a maga keresztje, de én azért is írtam először, hogy egyetértek az előttem válaszolóval, mert segíts magadon, Isten is megsegít!

Remélem megtalálod a párodat és tudtok alapítani családot majd. Szerintem ez lehet a kiút. A barátoknál, haveroknál szintén a család az első, de próbálj meg időnként kikapcsolódni velük.

Én is hasonló helyzetben vagyok, csak azzal a különbséggel hogy hiába van itt a család, senki életében nincsen helyem. Ez a fajta magány sem jobb.

Mindenesetre drukkolok Neked!

50-es vagyok, 11 éves kislány, megindított a történeted.. :( Könnyek jöttek a szemembe. Szerintem szép életed lesz idősebb korodban, mert szép a lelked.. :)

Kérdező, most jut eszembe, a főnöknőm is 38 éves, és ő még csak most kezdte "keresgélni" az igazit, eddig a karrier foglalkoztatta, és most érzi, h mostmár kellene család.. ő azt mondja, van ideje, nem kapkodja el a válogatást... :))

Kedves 51-es,

47-es vagyok.

Elöször is, elnézést, ha a félregépleéseimből megmaradt egy pár... Túl sokat írtam ahhoz, hogy energiám legyen ilyen mellékes dologgal fogallkozni, hogy mind kijavítsam.

Tudom, h nem rossz szándékból írtál korábban sem. :) Egy szóval se utaltam ilyesmire.

Azonban most azt látom, nem olvastad végig korábbi (47-es) beírásom! Idézem a végét:

"Egy faluban a nem tősgyökeresek többsége felé nagyon zárkózottak, akár ellenségesek, még évtizedek múltán is!! Főleg a Dunántúlon!"

Épp ezért nem mindenkire áll, amit írtál:

"De falun is vannak lehetőségek, csak meg kell találni. Vagy meg kell csinálni. "

Hiába értek egyet evvel, ha egyszer nagyon sok az aljas ember itt a faluban! Pl. mivel nem tősgyökeres vagyok, egyik célpontjuk vagyok, bár alapvetően a többség távolságtartó inkább, felém! Bár, sokan még egymással is valamelyest, ami még itteni tősgyökeresek között is előfordul, láthatólag!

Ilyen körülméynek között hiába a potenciális lelkesedésem!

És pontosan tudom én is ,egyetértek abban -tanácsolni is szoktam másoknak-, hogy előbb lélekben kell rendet tenni. DE NEKEM NEM EVVEL FÜGG ÖSSZE A PROBLÉMÁM, ÉRTESZ? :) Én nem vagyok depis, azonban örök optimista vagyok! :) Még ha gyakran szomorúnak érzem is magam. Hatalnmas lelkierővel bírok. De ettől még óriási hiányok jellemzik, és jellemzeték túlnyomórészt eddigi életem! Ezek megoldása nagyon nehéz, de valami kilátás majd csak lesz!

Pl kb 20 éves korom óta anyagilag nagyon rosszul állok. Kiválóan spórolok pedig, csak sose volt miből. Ne menjünk most bele a munkavállalási kérdésekbe; itt az országban örök vita: sokan, mint én, tapasztaljuk, h vidéken még fizikai munka sincs protekció nélkül, csak átmeneti, átlag egy évnyi, vagy annyi se (azaz multiknál).

Tőke nélkül meg nem lehet elköltözni, máshol munkát vállalni.

ÉS AKKOR IDE KAPCSOLÓDIK, HOGY EGYEDÜL VAGYOK, KISZOLGÁLTATOTTAN, 30-as férfiként...

Sokan panaszkodnak itt, de ezek egyszerre senkinél nem jellemzőek ,akiket e kérdésnél olvastam:

Anyagilag tartósan szegény, közelben nincs épelméjű rokon, rendszeres zaklatás éri másoktól, nincs párja tartósan,

holott tesz a megoldásért, optimista, jó szándékú ÉS EGYÉNISÉG.

Helyzetemre elmondhatóak ezek!

Megtettem mindig, amit lehetett a megoldásra nézve! Sokaknak adtam (kérésükre) nagyon is használható inspirációt életvezetésükre, de nekik a körülényeik nem is voltak oylan mostohák, mint nekem. EZ NEM PANASZ RÉSZEMRŐL, HANEM MAGYARÁZAT, MIÉRT TART ÉVTIZEDEKIG, MIRE MEGOLDÓDIK HELYZETEM. Engem elnyomtak sokan, nemhogysegitettek volna ,ialatt magamon segitettem , és másokon.

PEDAGÓGUS DIPLOMÁVAL MUNKANÉLKÜLI VAGYOK, TARTÓSAN. Gyereket sok-sok éve szeretnék! Érzelemcentrikus vagyok ,de az ágyban is jó vagyok. Még is alig volt párom, életem során, alapvetően anyagi hátrányom miatt! Utazásra sincs lóvém!

___ !

" én úgy látom, az értékesebb emberek nehezebben találnak társra. "

Erről beszélek!! :) Írtad ismerősödről: "Kicsit extrém, elvont zenéket hallgat, szépirodalmat olvas, szereti az extrém humort" A szépirodalmat félig leszámítva -mivel írok verseket, és imádom a magyar 20.sz-i költészetet- mind igaz rám is, sőt ,ennél sokkal több. Nem fényezem magam, nem ez a cél.

Kreatív egyéniség vagyok, jól tudok rögtönözi, önállló gondolataim vannak alapvetően, mély az érzelemvilágom, fantáziadús, érzelmes művészember vagyok, empátiával, aki sokaknak sikeresen segitettem már -kérésükre- lelki problémáik és életvezetésük megoldásában! Mégis egyedül vagyok kb 20 éve, mert azóta szinte nincs pénzem! Dilomásan fizikai munkákat is elvállaltam, amikor nagy ritkán alkalmam nyílott rá! De nem tudtam a városban az albérletemet már fizetni, mert ezek sajos csupán alkalmi munkák voltak!

- - -

SŐT, ALKALMAZKODÓ KÉPES VAGYOK, ALACSONYAK AZ IGÉNYEIM MÁSOKKAL SZEMBEN.

MÉGIS ALIG VOLT NEMI ÉLMÉNYEM ÉS PÁROM, éltem során!!

Sokanak tetszem is!

Nem értem, egyesek miért nem hiszik, hogy önmagában az anyagi szegénység elegendő lehet ahhoz ,h évtizedekig se baráttal ne tudjon kapcsolatot ápolni élőben az ember, se párja ne legyen évekig, csak olykor futó kalandja... Evvel alapvetően nem rád céloztam, vagy legfeljebb csak részben beírásodra. A lényeg, hogy esetemben ez a helyzet!

A súlyosabb, és extrém súlyos körülményeimről nem is írtam, hangsúlyozom: AZOK KÖRÜLMÉNYEK! Nem arról van szó, hogy testem, lelkem valamiben akadályozott lenne, sőt...

Talán egy valami még kihat a zamúgy jó szociális érzékem ellenére a magányomra: az, hogy túlontúl egyéniség vagyok, és hiába alkalmazkodom másokhoz, érzékelik, hogy dimenzionálisan felettük járok... De hát én nem akarok fejlettebbnek mutatkozni! Nem tehetek róla, hogy bizonyos vonatkozásokban messze átlag feletti vagyok! Ezért kell szenvednek a magánytól általban? Meg a súlyosabb dogloktól?? (Mely utóbbiakra most nem tértem ki.)

Kedves 47-es, sokmindent írtál, velős dolgokat, talán fel sem lehet fogni első nekifutásra. Bizony látszik az írásodból, hogy értelmes ember vagy, átlagon felüli, s mint írtam, ilyeneknek tényleg nehéz párt találni. De még fiatal vagy, ne keseredj el ennyire, még változhat az életed, mint a barátnőmnek is. Írtam magamról, hogy én is 30 körül alapítottam családot, szegények voltunk, egy Isten háta mögötti kis faluba költöztünk, mert ott kaptam pedagógus állást és szolgálati lakást, csórók voltunk, a páromnak még munkája se volt sokáig. Azóta sokkal jobb a helyzetünk, nem fényezem ez nem ide tartozik, csak annyiban, hogy az anyagi helyzet is változhat.

Sajnálom, hogy a Dunántúlon ilyen állapotok vannak egy kis faluban, mi itt a sötét Borsodban élünk, szintén bevándorlók, de más a tapasztalatom. Látatlanban azt mondanám, ha ilyen rossz a helyzet, mi tart abba a kis faluba, lépj le, menj városba, albérletbe, keress munkát, változtass drasztikusan. Ha úgyis rossz az anyagi helyzeted, mit veszíthetsz? Ha tovább ott maradsz, csak begyepesedsz egy ilyen helyen!!! Persze könnyű ezt mondani így kívülről, de azért gondolkozz el rajta!

Kedves kérdező, bocsi, hogy most nem neked írtam, de erre muszáj volt reagálnom. Fenntartom azt a véleményemet, hogy tényleg az értékes embereknek nehezebb párt találni, mert kevés az olyan ember, aki megfelelő. Én azért írtam neked mindenféle közösségekről, mert úgy tapasztaltam, hogy aki aktív életet él, és olyan tevékenységeket folytat, melyet szeret, véletlenszerűen is párra találhat ilyen szituációkban; míg aki görcsösen csak a párját keresi, annak nem sikerül. Pl. mondjuk elmész egy Salvador Dali kiállításra, mert szereted a képeit, s ott találkozol egy hasonló érdeklődésű pasival, pedig nem is tervezted. Ez most csak egy extrém példa volt...

Kívánok neked(nektek) minden jót, hogy alakuljon az életetek!!!

Én még csak 25 vagyok:D

És meleg.Jelenleg szülőkkel és tesókkal élek itthon

Tanulok.Viszont van egy betegségem,ami eléggé megnehezíti az életemet az élet minden területén.(nem mindennapi dolog).Sehol máshol nem hallottam hasonlóról.

Most jelenleg arra vágyom,hogy megszabaduljak itthonról és éljek végre egy picit,egész életemben csak tanultam a semmiért.

Arra már most rájöttem,hogy nem számíthatok másra,csak magamra.Az emberek alapvetően egocentrikusak,pláne ha van valami bajod,a kutya sem akar olyannal lenni,aki extrém dolgokkal küzd,még ha szexi is:D..(mert amúgy megkaphatnék bárkit,ha a külső elég lenne):D