Akinek nincs családja, értsd: házastárs és gyerekek, de még testvére sem, az hogyan vészeli át az életet?

43 éves vagyok, se szülők, se nagyszülők, se gyermek, jelenleg kapcsolatom sincs. Legközelebbi családtagom a féltestvérem és az ő édesanyja, velük elég jó a kapcsolat.

Egy cicussal élek kettesben két éve, már úgy megszoktam, hogy nem is vágyom társaságra.

Reggel 7-kor indulok munkába, este 6 körül érek haza fáradtan, örülök ha nyugi van körülöttem.

Köszönöm szépen a kívánságaitokat. Meg is könnyeztem kicsit... :)

Amúgy nem vagyok karrierista, sőt, munkám sincs :D :( Csak szerintem pont azért mert annyi rossz dolog történt velem, emiatt van bennem egy olyan "semmihez semmi kedvem" érzés. És inkább magamba zárkózott típus vagyok...

23/L

Kimaradt, igen, nő vagyok, a munkám nem nevezhetem hivatásnak, karriernek pedig főleg nem, de olyan, amit egyelőre szívesen végzek.

És persze, ott a cica, akiről gondoskodni kell, akármilyen hangulatban vagyok éppen. Ha magamért nem is, miatta fel kell kelnem és haza kell jönnöm. Segített kimászni a depresszióból a nehéz időkben.

Gyermeket soha nem akartam, én sem kellettem az anyámnak, alkalmatlan lennék az anya-szerepre.

A lényeg, nem érzem rosszul magam és nem vagyok elégedetlen. Tudom, hogy nagyon sokan már ennél sokkal kevesebbtől is boldogok lennének. Kinek ez jut, kinek az.