Meddig támogatnátok/állnátok házastársatok mellett, ha ő nem hajlandó komolyan venni a pszichés betegségét és kezeltetni magát?

Akkor mondod jogosan, hogy elég volt, amikor te magad egyesegyedül úgy érzed, hogy elég volt. Soha ne foglalkozz azzal, hogy ki mit gondol, ki miért akar elítélni, a te életedet te éled, a bánatod a te bánatod. Az ilyen betegek amúgy az egész családot megbetegítik, főleg mert eszükben sincs elismerni, hogy bármi baj van velük. Ajánld fel neki utoljára, hogy forduljon (vagy forduljatok) orvoshoz, ha nem hajlandó, nem tudsz mást tenni, mint elválsz tőle. Nincs kötelező kivizsgálás, nincs kényszergyógykezelés. Egyetlen lehetőséged marad, a válás. Elmehetsz te magad egy pszichiáterhez tanácsot kérni, ugyanezt fogja mondani.

Nem sokáig.

A pszichés betegség egyik jellemzője, hogy a beteg tagadja, hogy baja van. Mondjuk kérdés az is, hogy milyen betegsége van. Te bármikor ott hagyhatod, ha nem bírod.

Attól függ szerintem,mennyi ideje tart ez az egész.Ha már több tíz éve,akkor valószínű,hogy nem fogja beismerni,hogy gondjai vannak.

Tudod, a határ mindig ott van, ahol érzed, hogy ártasz magadnak és másnak.

A kezeletlen pszichés betegség egy időzített bomba; bármikor robbanhat. Állandó félelemben élni pedig nem lehet. Ha nem hajlandó tisztázni az állapotát a saját és esetleg a gyermeked élete érdekében is add be a válópert és költözz tőle minél messzebb.

Én ezen átmentem, évekig. Még mindig szerelmes vagyok bele (szerintem már nem is sejti), és megszakad a szívem, de rájöttem: ha ő nem látja be a helyzet súlyosságát, ill. nem hajlandó tenni a változásért hosszú távon, akkor el kell engednem, különben belerokkanok. Ha igazán szeret, akkor összeszedi magát. (Sajnos az én volt párom ezt nem tette meg eddig.) De a legjobb, ha magáért teszi, belátásból.

habár annyiban tudok segíteni (előző vagyok) hogy speciel a homeopátiás nyugtatókat én úgy tudtam elkezdeni szedetni a párommal(mert ő idegbeteg néha) szóval úgy, hogy én magam elkezdtem szedni, de minden bevételnél reklámoztam neki, meg poénosan adtam elő, meg úgy, mintha rém természetes lenne és eljött a pillanat, hogy ő kérte tőlem (ja ez is fontos, hogy nem rá kell erőltetni, tehát megmondani, hogy mit csináljon, mit ne, azzal nem lehet célt érni felnőtt embernél) motiválni kell és hagyni a saját akaratát. tulajdonképpen nem őt, hanem azt, hogy akarja, azt kell irányítani.

és befejezésként: szóval eljutottam vele oda, hogy ő szedte, én nem. szóval ahova akartam.