Meddig támogatnátok/állnátok házastársatok mellett, ha ő nem hajlandó komolyan venni a pszichés betegségét és kezeltetni magát?

Ez amúgy kétélű dolog.

Ha van mondjuk egy depressziós beteg, aki ki van készülve, és nyugalomra vágyik/vágyna, akkor a legeslegrosszabb az állandó ba.szogatás.

Én is küzdöttem ezzel, mármint a depresszióval, tettem a dolgom, ahogy tudtam, de a párom családja konkrétan kikészített a "Jobban vagy már?" "Szedd össze magad!" "Nem kell picsogni!" "Minden rajtad múlik." "Meddig akarsz így élni?" szöveggel.

Mintha én nem akartam volna jobban lenni!

Akartam, de nagyon lassan és nehezen ment!

Igen, én is úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem van, mert nem értették meg, hogy nekem depressziósan az egyszerű dolgok elvégzése is óriási erőfeszítésbe kerül, és a hátam közepére nem kívánom a heti szintű piszkálódást, meg "hajtást", mármint: "Rajta, csináld, sportolj, tanulj!" stb...

Nem ment!

És ezt csak az tudja, aki depressziós!

Én dohányoztam feszültség-oldásként, ez nem jó, de oldotta valamennyire a feszkót, éjszakára vettem be a szorongáscsökkentőt, hogy tudjak aludni.

GYŰLÖLTEM, amikor a dohányzással piszkáltak, pedig senki orra alá nem fújtam, de ment a szöveg, hogy hagyjam abba, mert káros.

És igen!

Gyűlöltem azt a szöveget, hogy "Szedd össze magad! Gyenge vagy. Ne hagyd el magad. Szimulálsz. Nincs is semmi bajod."

Nem tudom, mi a betegsége a házastársnak, több infóból jobban lehetne tanácsot adni.

Súlyos, tehát másokra vagy önmagára veszélyes betegség esetén lehet korlátozni a beteget. Szóval a bíróság gyakorlatilag engedély ad a gyógykezelésre és elkülönítésre.

A pszichiátriai betegségek egy tipikus jellemzője a betegségbelátás hiánya. Tudni kéne milyen betegségről van szó.

Ha nem köz vagy önveszélyes, akkor talán megérne egy próbát, hogy megfenyegeted, hogy elhagyod, ha nem hajlandó kezeltetni magát.

A 75%-ost nagyon megértem.

Sajnos a pszichiátriai betegségek nincsenek úgy kezelve társadalmilag, mint egy gyomor, vagy tüdőbetegség, pedig nem különb. Az embert nem lehet különválasztani testre és lélekre. A lélek is tud beteg lenni, csak mivel komplikáltabb, szemmel nem látható, tapintással nem érzékelhető, ezért felmérni, diagnosztizálni, kezelni és elfogadni is baromi nehéz.

Aki látott már pszichiátriai beteget az tudja mit beszélek. Ezt nehéz gyógyítani, de nem lehetetlen. Nagyobb kihívás nagyon sok mindennél.

Talán a lelki betegségek nehezebbek is. Ha pedig nem csak a lelkünk él át fájdalmat,hanem kihat a testünkre, vagy a teljes emberképünkre, mint például egy skizofrénia, akkor főleg nem elfogadó a társadalom és főleg nagyon nehéz orvosolni, vagy szinten tartani a dolgot.

A probléma a hozzáállás. Én is félnék pszichiáterhez menni, azok okok miatt, amit a 75%-os felsoorlt. Nem hisznek nekem,nem tekintik betegségnek, csak mert nem fizikai (vagy csak nem tudjuk a fizikai okát).

A tünetek megjelenése után kapna 6hónapot hogy önként elmenjen dokihoz.Ha ez nem történne meg elhagynám.

Pont ennyi időt kaptam én is a férjemtől.