Akinek nincs családja, értsd: házastárs és gyerekek, de még testvére sem, az hogyan vészeli át az életet?

Na hölgyek, urak abba lehet hagyni a kesergést,

mert úgyis jön pár nap múlva a világvége...

Egyébként teljesen felesleges ezen keseregni kedves kérdező. Ha körbenézek itt a házban, nagyon sok öreglány él egyedül. Azért mert van külföldön egy gyerekük, akik nagy ritkán látogat haza, olyan mintha senkijük se lenne. A felettem lévő emeleten, otthon halt meg a néni, a lánya Londonban, és egy bartánő talált rá napokkal azután hogy meghalt... nos, akkor kérdem én mire van a gyerek?

A szerető társról meg annyit, hogy olyan nincs egy örök életre. Az csak a lányregényekben van. Nagyon jó, ha van olyan pasi, aki vonz, akivel szellemileg egy szinten vagytok, és még megbízható is, de hosszút távon nem szabad attól függővé tenni a boldogságodat, hogy ő veled van-e. Lehet hogy eléri az 55 évet és meghibban, beleesik egy 30 évesbe. Na és akkor mi van? összedől a világ? Egy nyavalyát.

A testvérek meg szintén tök bizonytalan, ahogy az előző is mondta, az sem életbiztosítás.

30 éves életerős nő vagy? miért keseregsz marhaságon? ha ennyire nincs mit csinálnod, miért nem mész el segíteni egy beteg gyerekekkel foglalkozó egyesületbe? Vagy mész el idős nénikhez beszélgetni, bevásárlni, vagy állatmenhelyre gondozni a kutyusokat szabadidődben? Annyi mindenhol lenne szükség az emberre, te meg otthon nyafogsz.

Az ember elsősorban önmagához tartozik. Magadban kell megtalálni az erőt. Ha ez megvan, akkor mindig lesz valaki aki éppen ott van mikor segítségre van szükséged. Nagyon jó mondás, segíts magadon, Isten is megsegít.

34/N

Egyetértek az utolsóval. Én úgy vagyok vele, minden rosszban van valami jó, csak meg kell keresni Isten akaratát. Lehet, hogy te azért vagy egyedül, hogy sok időd legyen segíteni másokon. Jótékony szervezetek,segítő szolgálatok, annyi mindent megtudsz tenni, amit a családosok kevésbé, mert nekik elsősorban ott a család. Én mondjuk vallásos vagyok, és egy jó keresztény közösséghez tartozni is nagyon jó, nem hagyják magukra a magányosokat. Neked nem csak társra van szükséged, egy közösségre is, ahol hasznosnak érzed magad.

Én nagycsaládos anyuka vagyok, mindig sok gyereket szerettem volna,mert imádom a gyerekeket, és már 20 évesen arra gondoltam, ha valami oknál fogva nem lehet gyerekem, biztos örökbefogadok párat. Nem tudom, te ezt hogy gondolod, de akár lehetne így is utódod, akit sajátodként nevelsz fel. Vagy el lehet menni hivatásos nevelőszülőnek, több gyermeket kivenni az állami gondozásból, nagyon szép és hálás feladat, értelmet ad az életnek. Mindenkinek kell valami...Van egy "vénlány" kolléganőm, 58 éves, egyedül él, sose volt családja, nincs nagy rokonsága, de több sokgyerekes családdal jó kapcsolatban van, segíti őket, ő a pótkeresztmama, imádja a gyerekeket, ő maga is pedagógus, életvidám, örökmozgó, a tanítványai is imádják, több időt tölt velük, mint egy átlag pedagógus, akinek családja van. Ez élteti.

Szóval azt mondom, fel a fejjel, nem vagy egyedül, csak meg kell találnod a hozzád tartozni vágyókat, akiket Isten neked szánt. 30 fölött azért még fiatal vagy, bármilyen irányba alakulhat az életed, csak tőled függ.

a csak sex és más semmi c. filmben volt 1 mondat: "csak a selejtek maradnak 1edül 30 éves korukra".

ez sajnos igaz. nem sértegetni akarok, hisz én is ebben a cipőben járok, csak ez a ralitás.

nőben:

1 - vagy egekben az igényei (szőke herceg fehér lovon)

2 - bányarém

3 - kibírhatatlan természetű

4 - ezek kombinációja

férfiban:

1 - ronda

2 - szegény, és esélytelen is

3 - tutyi-mutyi

4 - ezek kombinációja

rám (F) a 4. pont illik.

42-es, és 43-as beírók:

"ha ennyire nincs mit csinálnod, miért nem mész el segíteni egy beteg gyerekekkel foglalkozó egyesületbe? Vagy mész el idős nénikhez beszélgetni, bevásárlni, vagy állatmenhelyre gondozni a kutyusokat szabadidődben?"

Na és mit szóljon az, aki anyagilag szegény, és kicsi településen él, elzárva a külvilágtól, épp csak auto stoppal van lehetősége némileg utazni, ami kb 5 évenként egyre nehezebb, mert az emberek -pl. autóvezetők- egyre bizalmatlanabban általában véve?

Kis településen nincs hol segíteni, ha az ember nem tősgyökeres! Sose voltatok még ilyen helyzetben, ezek szerint, mint én. KI FIZETI MEG AZ UTIKÖLTSÉGEMET? TÉLEN EGY ÓRÁT VÁRJAK AUTOSTOPPRA? 30 ÉV FELETT MÁR ELEGE VAN AZ EMBERNEK EBBŐL (is). Mert oké, van város a környéken, ott lehetne valami segélyszervezetnek önként segíteni. Útiköltséget nem fizetnek. Szállást nem adnak.

Egy faluban a nem tősgyökeresek többsége felé nagyon zárkózottak, akár ellenségesek, még évtizedek múltán is!! Főleg a Dunántúlon! (Alföldiektől hallom, hogy feléjük nem ilyen zárkózottak az emberek, még falvakban sem, az idegenek felé sem.)

Dunántúlon pont nem ezt tapasztaltam.

Viszont a férjem egy megnyilvánulását nagyon ideillőnek találom. Egyik nap hazajött, mondta, hogy egész jó napja volt, minden olajozottan ment, ő reggel kipihenten kelt, stb.

És érdekes, hogy kifejezetten csapzott volt aznap (borosta, borzas haj, előnytelen öltözék), több nő is egyértelműen rámosolygott, flörtölt vele, nem érti. Még a biztonsági őr is kedves volt vele a postán.

Pedig rém egyszerű. Jó napja volt, ez pedig kiült az arcára. Ezt mások is észrevették és reagáltak rá.

A rosszkedv, depresszív hangulat ugyanígy kiül az ember arcára - ha egy szót sem szól és kommunikálja mások felé. Ez utóbbi taszítóan hat az emberekre.

Saját példám: volt egy durva szakításom, padlóra kerültem. Engem úgy kerültek abban az időszakban az emberek (férfiak főleg), mintha leprás lennék.

Aztán egy idő után beleuntam az önsajnálatba és megnyomtam a gázpedált munkafronton. Jöttek a szakmai sikerek, pénz - ezzel a magabiztosság és a kiegyensúlyozottság.

Elértem azt a lelki pontot, hogy nem vágytam társra, ragyogóan éreztem magam a bőrömben.

Azonnal tapadni kezdtek a férfiak (külsőm nem változott!), köztük a későbbi férjem is.

Amíg sugárzott rólam a magány és kétségbeesetten szaladgáltam a pasik után, rendre visszapattantam. Amint magabiztos lettem, már ez sugárzott rólam és vonzotta az embereket.

Ha valaki megtanulja szeretni önmagát, akkor nem lesz magányos, csak egyedül fog élni de mindent meg tud adni egy ember magának amire csak szüksége van.

Anno annak idején voltak hajótöröttek ekiket 10-20úlva megtaláltak és nem mentek vissza... Meg remeték, szerzetesek... De aki ezt eléri annak társa is akad hamarosan, mert egy önmagával elégedett, magának boldogságot és örömet, szeretetet adni tudó emberhez mindenki közel akar kerülni.

Amíg magányosnak érzi magát valaki addig önismerettel, önfejlesztéssel kell foglalkozni, ha már harmóniában él magával akkor kereshet valakit akivel megoszthatja ezt a harmóniát.

Amíg keresi azt aki majd boldoggá teszi őt addig soha senkivel nem lesz igazán boldog, csak szenvedni fognak az elvárások, követelések, megfelelési kényszerek miatt.

Szia Kedves Kérdező!

Én is egy 40 éves nő vagyok, igaz, van egy gyermekem és egy férjem.. és sok barátunk, még a szüleink közül is élnek.. testvérem is van, férjemnek is, mégis néha olyan nehéz a jövőre gondolni... Én pld. attól szoktam rosszkedvű lenni, hogy mi lesz a gyerekemmel, ha mi már nem leszünk? Ezért szoktam olyasmire is gondolni, hogy remélem huszonévesen majd családot alapít, és nem húzza olyan sokáig mint én, és 2. gyerek már "nem fért bele" sajnos az időnkbe...

VISZONT! Nagyon sok szingli barátnőm van 38-47 éves között.. Ki így, ki úgy éli meg, van akinek konkrétan senkije sincs, ő 43 éves, 10 éve velünk tölti a szentestét, a karácsonyokat, a szilvesztert, és vidám hangulatban telnek ezek az ünnepek, mert jót játszik a gyerekünkkel.. imádják egymást :) Mondhatni második anyja a gyerekemnek. Őt pld. ez élteti, és a szakmája, amit imád, és nagyon jó is benne, jól keres vele.

Amúgy 38 évesen még nem késtél el túlságosan, szóval ha pld. egy-két éven belül találod meg a párod, akkor is lehet (LESZ) még családod! :) Így legyen - szívből kívánom!