Nektek hogy esne? Párotok a diplomaosztótok helyett az unokaöccse 26. szülinapi családi banzájába megy el.

Sziasztok!

Ez az utolsó kommentem szerintem, és a rossz szándékú megjegyzésekre sem reagálnék.

Szóval vannak érdekes fejleményeim. Csütörtökön megkértem telefonon, hogy majd másnap beszélgessünk komolyabban, mert lenne miről. Tegnap tehát eljött, és elmentünk sétálni a közeli tóhoz.

Elmondtam neki az aggályaimat, hogy szerintem ő képtelen leválni a családjáról, és ez számomra teher. Igen, teher, hogy minden páros héten náluk ülünk, ráadásul a szülei elváltak, majd újraházasodtak mással, így kétszer akkora a család és persze mindenki elvárja, hogy mindenféle ünnepségeken jelen legyél. Ezzel addig nincs is gond, amíg a kettőnk kapcsolata rá nem megy, vagy amíg nem kezdi el lemondani a kettesben tervezett programokat miattuk.

Az is rosszul esik, hogy az én családomat semmibe sem veszi, pedig örülhetne neki, hogy mi nem vagyunk ilyen ünneplősek. Ha mi is olyanok lennénk, mint ők, akkor mikor lennénk kettesben? Szóval kifejtettem neki, hogy nem szeretnék a terhére lenni, mert úgy látom, hogy inkább nyűg vagyok neki, mint a kedvese.

Na és ekkor persze elkezdett magyarázkodni, hogy ő szeret, és szeretne egy új esélyt, és megbánta már, hogy a nyaralást is lemondta a nagynéni névnapja miatt. Azt is mondta, hogy visszafizeti az én részemet, mert pofátlanság volt ezt elvárni tőlem. És persze azt is mondta, hogy ha nekem ennyire fontos a diplomaosztóm, akkor eljön, és nem is érti, hogy hogyan is gondolta azt, hogy nem lesz ott. Fordított esetben neki is rosszul esett volna.

Érezte, hogy szakítani akarok, mert nagyon szomorú lett, és azt mondta, hogy adjak neki egy utolsó esélyt. Megpróbál az apjáékkal is beszélni (ők ilyen erőszakosak ám), hogy nem gyerek már, és nem várhatják el, hogy mindig csak feléjük teljesítsen, mert szeretné, ha én is a családja lennék és a jövőben én lennék az az ember, aki kitart mellette, aki szereti, és aki miatt érdemes minden nap felkelni.

Na és itt ért a meglepetés. Elmondta, hogy a szülinapomon meg akarta kérni a kezem. (szeptember végén lesz) De mivel csütörtökön érezte a hangomon, hogy valami baj van...hát elment az ékszerészhez, és megvette a gyűrűt. És ott helyben megkérte a kezem. :)

Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Csak térdelt előttem, és bámult rám azzal a Shrek-macska szemeivel. :D Na, én ekkor elkezdtem sírni, mint valami hülye gyerek, aztán ő is becsatlakozott. :D Aki látott minket, szerintem azt hitte, hogy hülyék vagyunk.

Mikor lenyugodtunk, akkor mondtam neki, hogy ezt még át kell gondolnom, ugyanis előbb azt szeretném látni, hogy valóan képes e a változásra. Nem haragudott meg, de megért, hogy a gyűrűt fogadjam el.

Szóval tudom, hülye vagyok, de adtam neki egy utolsó esélyt. Az a vicc, hogy kettőnkkel tényleg nem lenne semmi gond, ha nem lenne ilyen a családja. 3 és alatt csak miattuk veszekedtünk.

Szóval most itt tartunk, persze az "eljegyzést" nem jelentettük be, mert mg hivatalosan nincs is. Nem tudom, hogy mi lesz, szeretném, ha valóban minden helyre jönne, mert tényleg szeretem, és talán most be tudja bizonyítani, hogy ő is szeret.

A nyaralós pénzt nem fogadtam el, de azt mondta, hogy majd akkor elvisz egy hétvégére valahova belföldön.

Szóval mindenre számítottam, csak erre nem. :) A tegnapot végigbőgtem, de ez igazából olyan megkönnyebbülős bőgés volt. :) Ma pedig strandra megyünk, ilyen sem volt még! :D

Mindenkinek köszönöm a választ, és további szép napokat nektek! :)